Hirdetés

Adótörvénykönyvi módosítások

HN-információ
A Hivatalos Közlöny május 30-i számában jelent meg ama 2016/112-es törvény, amely révén jóváhagyták az egyes jogszabá­lyok módosítására és kiegészítésére, valamint egyes költségvetési intézkedések szabályozására vonatkozó, 2015/41-es sürgősségi kormányrendeletet. A most megjelent és hatályba lépett törvényt átolvasva kiderül, hogy annak a bizonyos sürgősségi kormányrendeletnek nem csupán a puszta jóváhagyásáról van szó, hanem ahhoz hozzáírtak – és nem is keveset, és nem is akármit –, s e vonatkozásban a „legérintettebbek” az Adótörvénykönyvnek az egészségbiztosítási hozzájárulás-fizetési kötelezettséggel kapcsolatos egyes előírásai. Élelmes módon élt a Ponta-kormány azzal a lehetőséggel, miszerint egyetlen kormányrendelet vagy sürgősségi kormányrendelet révén több hatályos jogszabályt is módosított és kiegészített. Ezt nevezik „salátatörvénynek”, s mint gyakorlat ugyan elfogadható, de mindenképpen meggondolkoztató, sőt visszásnak is nevezhető. (Amúgy ezt a gyakorlatot is alkotó módon folytatja a Cioloș-kormány is.) Tanulékonynak bizonyultak a honatyák is, mert sok esetben a sürgősségi kormányrendeletek, illetve kormányrendeletek jóváhagyási eljárása során ugyancsak azokhoz hozzáírtak, valamint lehetőséget teremtettek arra is, hogy belenyúljanak másabb jogszabályokba is. Mindezt azért tartottuk szükségesnek elmondani, mert a szóban forgó 2016/112-es törvény is egy ilyen gyakorlat eredménye. Lépéskényszerben A már említett igen tekervényes megnevezésű 2015/41-es sürgősségi kormányrendeletet még a Ponta-kormány hozta meg, s az 2015. szeptember 30-án jelent meg. Annak tizennégy szakasza volt, és ugyanennyi jogszabályt módosított és egészített ki kisebb vagy nagyobb mértékben. Annak V. szakasza értelmében egy új bekezdéssel egészül ki az Adótörvénykönyvre vonatkozó, 2015/227-es törvény 495-ös szakasza. Az újonnan bevezetett előírások nem érintették a fiskalitási eljárásokat, tulajdonképpen arról rendelkeztek, hogy miként kell eljárni a 2016-os esztendei helyi adók megállapítása esetében, akkor, ha egy helyi tanácsot feloszlattak és a polgármester sem láthatja el hatáskörét. Egyébként ez volt az első olyan törvény, amely révén módosult azon új Adótörvénykönyv, amely tulajdonképpen még hatályba sem lépett. De ez egy más ügy… A sürgősségi kormányrendeletet még annak idején, pontosabban 2015 októberében beterjesztette a Ponta-kormány a parlamentbe jóváhagyás végett. Május 12-én megszületett a kormányrendeletet jóváhagyó törvény, s azt május 12-én megküldték az államelnöknek kihirdetés végett. Időközben, pontosabban 2015 novembere és 2016 májusa közt történt valami, mert a honatyák jócskán „hozzámatattak” az Adótörvénykönyvhöz, átírva annak egyes szakaszai szövegét. Hogy mi történt, arra nem is olyan nehéz választ adni: már a múlt esztendő decemberétől kemény kifogások, sőt tiltakozások fogalmazódtak meg az Adótörvénykönyvnek az egészségbiztosítási hozzájárulás fizetési kötelezettségekkel kapcsolatos egyes előírások tekintetében. Mindenekelőtt a 180 és a 182-es szakaszok előírásainak vonatkozásában, amelyek arról rendelkeznek, hogy a semminemű jövedelmet el nem érő magánszemélyek is kötelesek havi egészségbiztosítási hozzájárulás fizetésére, s az általuk fizetendő hozzájárulás a mindenkori országos bruttó minimálbér 5,5 százalékát teszi ki. A 180-as szakasz arra is kötelezte a szóban forgó magánszemélyeket, hogy bejegyeztessék magukat a területileg illetékes adóhatóságnál, s mindaddig fizetniük kell az egyéni hozzájárulást, míg nem állnak munkába vagy nem realizálnak rendszeresen jövedelmet, akkor pedig ez utóbbi tényállásokra vonatkozóan kell benyújtaniuk nyilatkozatot. Eleve tudni lehetett, hogy ezt az előírást igen nehéz és körülményes lesz végrehajtani és behajtani a pénzt. (Tulajdonképpen ma sem tudni pontosan, hogy hány ilyen személy is létezik az országban.) Annak idején a pénzügyminisztérium illetékesei megígérték, hogy módosítani fogják a szóban forgó előírásokat. Átfogalmazva… Nos, erre a módosításra kínált jó alkalmat a 2015/41-es kormányrendelet parlament általi jóváhagyása. Az új előírások értelmében amennyiben a 2016-os évben egy magánszemély kizárólag beruházásokból és/vagy egyéb forrásokból jövedelmet realizál, s annak értéke kisebb, mint a havi országos minimál bruttó bér, nem kötelezett egészségbiztosítási hozzájárulás fizetésére. Ez az egyik újdonság, a másik, amint már arra utaltunk, azokkal a magánszemélyekkel kapcsolatos, akik nem realizálnak semminemű jövedelmet, ugyanakkor nem mentesülhetnek az egészségbiztosítási hozzájárulás fizetése alól sem. Nos, ezek esetében az átfogalmazott szöveg értelmében vagy havonta fizetik az országos bruttó minimálbér alapján kiszámított hozzájárulást, legalább egymást követő tizenkét hónapon keresztül, vagy pedig attól az időponttól kezdődően, amikor igénybe veszik az egészségbiztosítási rendszer által biztosított szolgáltatásokat, s ebben az esetben be kell nyújtaniuk a törvény által előírt nyilatkozatot, ugyanakkor ebben az esetben az egyéni hozzájárulási kvóta kiszámítási alapját az országos minimálbér hétszerese képezi. A most hatályba lépett törvény továbbá rendelkezik arról is, hogy a nyilatkozási és hozzájárulás-megállapítási eljárást az ANAF elnöke rendelete révén fogják jóváhagyni. Jó tudni azt is, hogy amennyiben az adóhatóságok a törvény hatályba lépéséig kibocsátottak hozzájárulás-kivetési végzéseket, az érintett személyek kérést nyújthatnak be annak hatályon kívül helyezése érdekében. Túl az egészségbiztosítási hozzájárulás-fizetési kötelezettséggel kapcsolatos vázolt előírásokon, a 2016/112-es törvény tartalmaz néhány pontosító jellegű módosítást egyes helyi adónemek fizetése alóli mentesülési jogosultságra vonatkozóan is. Nevezetesen: az épület-, a területadó, valamint a járműadó alól mentesülnek azok a személyek is, akik az utólag módosított és kiegészített 1999/105-ös kormányrendelet hatálya alá esnek (azaz, azok a személyek, akiket az 1940. szeptember 6.–1945. március 6. közti időszakban etnikai okokból üldöztek, s annak okán a törvény értelmében jóvátételezésre jogosultak).


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!