Hirdetés

Adótörvénykönyvi „kiigazítások”

HN-információ
Október végén került sor az idei állami költségvetés kiigazítására, s a vonatkozó jogszabályon még jóformán meg sem száradt a tinta, máris egy hasonló jellegű született meg: az október 27-én elfogadott és a Hivatalos Közlönyben november 3-án megjelent 2015/50-es sürgősségi kormányrendelet révén módosították és kiegészítették az Adótörvénykönyvre vonatkozó 2015/227-es törvényt, és az adóeljárási törvénykönyvre vonatkozó 2015/207-es törvényt. Az előbbi esetében már volt egy módosítás, a 2015/41-es sürgősségi kormányrendelet révén. A mostani módosítások jobbára adókönnyítési jellegűek, s mint ilyenek, akár kedvezőkként értékelhetők, mármint az érintett adófizetők szempontjából. Szeptember 10-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben az Adótörvénykönyv, s már azt követően hallani lehetett arról, hogy a kormány szándékai szerint annak hatályba lépése előtt bizonyos módosításokat eszközölnek. Többek között arról lehetett hallani, hogy lazítanának a mikrovállalkozások adókvótáin, előbbre hoznák az osztalékadó csökkentésének a törvényben beütemezett határidejét, a 9 százalékos áfakulcsot pedig kiterjesztenék a vízre is. Nos, ez a szándék meg is testesült a minap megjelent, már említett sürgősségi kormányrendeletben. Amint már arra utaltunk, egyes adókategóriák számára kedvező előírásokat tartalmaz ez a jogszabály, arról nem is beszélve, hogy például a vezetékes víz áfakulcsának 24 százalékról 9 százalékra való csökkentése a lakosság és a cégek döntő hányadát érinti kedvezően. Sok szempontból üdvözlendőek ezek az új intézkedések, amelyek január 1-jétől lépnek hatályba, ugyanakkor az örömbe üröm is vegyülhet. Kezdenénk azzal, hogy a leköszönőfélben lévő Ponta-kormány ezen kormányrendelet révén visszacsempészte a törvény szövegébe azokat az előírásokat, amelyek annak idején annak eredeti szövegében szerepeltek, de a parlamenti újratárgyaláskor abból kikerültek. Itt van például az osztalékadó ügye, amelyet eredetileg 2016 januárjától kellett volna bevezetni, majd azt a 2015/225-ös törvény értelmében elnapolták 2017. január 1-jére, most pedig visszatértek az eredeti időponthoz. Ilyenképpen pedig akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy egy-két kivételtől eltekintve végül is az új Adótörvénykönyv tekintetében a kormány akarata érvényesült. (Ilyen szempontból pedig annak már nincs semminemű gyakorlati jelentősége, hogy időközben Ponta kormányfő lemondott, és távozófélben van kormánya is.) Egy másik, nem kívánatos vetülete, pontosabban következménye ennek a sürgősségi kormányrendeletnek az, hogy eleve megrendül az adófizetők, a vállalkozók, és nem utolsósorban a külföldi befektetők bizalma a jogszabályozás stabilitása, kiszámíthatósága tekintetében. Márpedig a törvényhozók, amikor terítékre került az új Adótörvénykönyv kidolgozásának és elfogadásának időszerűsége, alapvető igényként fogalmazták meg a jogbiztonsági elvárások érvényre juttatását. Most csalódniuk kell, mert olyan körülmények között került sor a szóban forgó törvénykönyv módosítására, amikor annak előírásai néhány kivételtől eltekintve még hatályba sem léptek. Nos, a fentiek miatt mondjuk, hogy üröm az örömben… Formai és tartalmi Nézzünk meg néhány konkrétumot. Az Adótörvénykönyv tekintetében a múlt hét végén hatályba lépett sürgősségi kormányrendelet 45 módosító és kiegészítő jellegű előírást tartalmaz. Ezek között vannak formaiak, de tartalmiak is. Az előbbiek tekintetében arról van szó, hogy esetenként stilizálták, részben átfogalmazták a szöveget, ugyanakkor még elírások helyesbítésére is sor került. A helyi adókra és illetékekre vonatkozó fejezet keretében például „ki kellett igazítani” több fogalmat, pontosabban elírást. A 470-es szakasz egyik szövegrészében járműilleték (taxa pe mijloacele de transport) szerepelt, most kiderült, hogy adóról van szó (impozit pe mijloace de transport). A járművek adónyilvántartásba való vétele tekintetében a 471-es szakasz úgy rendelkezett, hogy annak megszerzésekor (dobândire) kell az új tulajdonosnak nyilatkozatot benyújtania, most viszont az szerepel, hogy a bejegyeztetés vagy beíratás (inmatriculare sau registrare) esetében. A 475-ös szakasz egyik bekezdésében az szerepel, hogy a vendéglátóipari (alimentaţie publică) tevékenységek folytatására vonatkozó engedélyt a polgármester bocsátja ki, most viszont kiderült, hogy ez túlontúl tág fogalom, s az új megfogalmazás szerint csak egyes ilyen jellegű tevékenységekre. Vannak stilizálások is, s ebből arra lehet következtetni, hogy a törvény szövegét sokszor elnagyolták, nem fordítottak kellő figyelmet a szabatos, tömör és egyértelmű fogalmazásra. Márpedig arra is volt ígéret, hogy könnyen megérthető és félreértéseket elkerülő megszövegezése lesz a szövegnek. Ha már a helyi adókról és illetékekről esett szó, megemlítenénk azt is, hogy azok a magánszemélyek, akiknek a tulajdonában 2015. december 31-én nem lakásként használt épület volt a tulajdonában, vagy „vegyes használatú”, akkor az azzal kapcsolatos nyilatkozatot nem 2016. február 29-ig kell benyújtania, hanem a mostani sürgősségi kormányrendelet értelmében 2016. március 31-ig. A jogi személyek esetében a tulajdonokban lévő épületekre vonatkozó nyilatkozatot ugyancsak ezen időpontig kell benyújtani és nem 2016. február 29-ig. A március 31-i határidő vonatkozik azon nyilatkozatok benyújtására is, amelyek azon magán- és jogi személyekre hárulnak, akik 2015. december 31-én olyan járműveket birtokoltak, amelyeket töröltek a forgalomból. A fentebb vázoltakból azt is ki lehet következtetni, hogy ajánlatos lesz újra áttanulmányozni az illetékeseknek, sőt az érintett adófizetőknek is a helyi adókkal és illetékekkel kapcsolatos módosító és kiegészítő jellegű rendelkezéseket. Hetekkel ezelőtt mi is szóvá tettük, hogy vannak zavaros, félreérthető előírások az egészségbiztosítási hozzájárulás-fizetési kötelezettség vonatkozásában. Erre utólag rádöbbentek a kormányzati illetékesek is, mert a szóban forgó hozzájárulás tekintetében is jó néhány pontosító, helyreigazító jellegű előírás van. (Lapunk holnapi számában még visszatérünk a kormányrendelet egyes közérdeklődésre is számottartható előírásainak vázlatos ismertetésére.) Hecser Zoltán


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!