kevés felhő
szórványos felhőzet
tiszta égbolt
A várakozás életállapota
Vannak olyan időszakok, amikor a templomban nincs virág az oltáron, a bűnbánat színébe, violába öltözik a szent liturgia. Mindez külsőleg is kifejezi azt a fontos tényt, hogy alkalmassá kell tenni, ki kell üresíteni a szívünket Isten befogadására. A szemünk előtt olyan példaképek vannak, mint Keresztelő Szent János.
Hogyan tudom befogadni Istent az életembe? Talán éppen a várakozás vezet erre rá bennünket. A keresztény ember figyelmét nem kerülheti el Jézus második eljövetelének ténye. A személyes életembe történő istenbefogadás és az utolsó idők ténye csak együtt tud igazán mélyre hatolni a szívünkben. Lengyelországban történt, hogy fiatal családok lelkesen készültek advent igazibb átélésére. Arra kérték a csoport lelkivezető papját, hogy olyan feladatot adjon nekik, ami igazi próbatétel, más, mint ami eddig volt; böjt, bűnbánat, jócselekedet stb. Legyen most ez az advent megrendítő. Az atya miután megbizonyosodott a fiatal házasok eltökélt szándékáról, a következő javaslatot tette: „Az adventi időszakban engedjétek meg, hogy bármikor elmehessek hozzátok családlátogatásra, bejelentkezés nélkül. Akár még éjszaka is!” A javaslat megdöbbentette a fiatalokat, de kisebb tanakodás után végül is beleegyeztek. Teltek, múltak a napok, és amikor otthon voltak, akkor tisztább volt a lakás, rendesebben voltak felöltözve, a férjek figyelmesebbek voltak, az asszonyok háziasabbak, mert hátha most fog jönni az atya. Talán éppen ebben a pillanatban.
Hozzánk is jön, persze nem az atya, hanem Jézus. A Szentírásban gyakran olvasunk erről a türelmes és állhatatos várakozásról. Igazából ez nem jelent mást, mint megélni a jelent, bár a szívünk a mindennapi életben, monotóniában el tud fáradni. Rövid időre tudunk hősök lenni, ám hosszabb időre már nagy erőfeszítést igényel! Úgy vagyunk, mint a 10 km-es futásnál, amikor valaki nekilendül, kilő, fut, még a televíziónak is meg tudja magát mutatni, milyen gyors, de a végén a 28. lesz, mert elfáradt.
Mi is meg tudjuk mutatni rövid időre, hogy milyen buzgó katolikusok vagyunk. De aztán jön egy hónap, két hónap, három hónap stb. Az élet monotóniája, munka, család, otthoni felkelés fárasztó tud lenni. Milyen csodálatos egy jó lelkigyakorlat, mert volt valami újdonság. Persze abban is ott a Lélek, de a mindennapi monotóniában kitartani, hogy végig Istenért dobogjon a szívünk, nehéz, de nagyon megéri. Mert ekkor születik meg az öröm az életünkben, szép lassan, észrevétlenül. Mi mást kérhetünk Istentől, minthogy adja meg ezt az örömet.
Ennek megélése sok fáradtsággal és áldozattal jár. Ha az örökkévalóság hitében élek, akkor az idő egy nagy egésznek tűnik, melyben az egyes események csupán állomáshelyek, haladni kell tovább.
Aki tud várni Istenre, dolgokra, emberekre, eseményekre, nem tesz mást, mint rálép a szeretet és halhatatlanság útjára. S ezáltal mások számára is az örökkévalóság felszabadító és hatalmas távlatokat megnyitó tényét sugározzuk.
Pilinszky János sorai fogalmazzák meg ezt számomra a legcsodálatosabban:
„Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végighallgattad mindig, amit mondtam
Halandóból így lettem halhatatlan.”
Bátor Botond pálos szerzetes
