A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült Bajna György író, költő, lapunk volt munkatársa Gyergyószék kulturális, irodalmi és közéletében betöltött jelentős szerepének elismeréseként. A kitüntetés kapcsán vele beszélgettünk. – A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesültél: milyen érzésekkel, gondolatokkal indulsz a kitüntetés átvételére? – Mit tagadjam, igen jóleső érzésekkel és hálával. Hálával azok iránt, akik méltányolták tevékenységemet, ami ellenben soha nem valósulhatott volna meg – még ilyen szinten sem –, ha nincs mellettem az állandó röpködéseimet elviselő hitvesem és gyermekeim, ha nincsenek elismerők, barátok, biztatók, akiket mindig magam mellett érezhettem. Ha 1990 áprilisában nem léphettem volna a Hargita Népe újságírói közösségébe, talán ma nem vehetném át e kitüntetést se. – Jelentős szereped van – ami nyugdíjazásodat követően sem változott – Gyergyószék kulturális, irodalmi és közéletében. Dolgozol, alkotsz és jelen vagy, minden értelemben: honnan meríted az erőt, lendületet és kitartást a mindennapokhoz? – Nem kell erőt merítenem, épp ez a nyüzsgés biztosítja az erőt. Nyilván nyüzsögni sokféleképpen lehet. Én szerencsés vagyok, mert kivéve azt, amikor a napi nyolc órát mással kellett eltöltenem, mindig azt tehettem, ami jólesett, ami örömmel töltött el. Ugyanis soha nem tűztem ki nagyobb célokat, mint amennyit elérhettem. Az enyéimmel elvegyülve próbáltam önmagam maradni, lehetőleg független emberként. Mindentől független emberként. Amikor csalódnom kellett, azt is magamnak köszönhettem. Főleg azért, mert amikor beleléptem olyan zavaros vízbe, ahol a magamfajta gondolkodásmódja idegen, ahol az önzetlenség, az őszinteség kóros betegségnek számít, az előrelátásom hiányában történt. Olyan 30 esztendeje volt, de gyorsan tanultam. Azóta távol tartom magam azoktól, akik nem vonzhatnak, mert más elvek mentén forog az eszük kereke. – A város, a térség irodalmi és kulturális életét is nagyban befolyásolta a járványhelyzet: hogyan látod, milyen irányba mozdulhat el, fejlődést vagy még nehezebb időszakot tartogat az elkövetkező időszak? Hogyan tudunk jól kijönni belőle és irányvonalakat megfogalmazni? – Ahogy malária volt és van, ahogy influenza volt és van, ez a betegség is hűséges marad hozzánk. Óvatos kell lenni, figyelni rá, az okos szabályokat betartani, a butaságra nem adni, és örömmel élni, a humort mindig megőrizve. Ez az egyik legfontosabb gyógyszer, ráadásul nem kerül pénzbe, mégis a leghatásosabb az életünkben. Irányvonal nincs, az a pártok kenceficéje. Mi, a kultúra napszámosai tiszta vízzel és szóval kell továbbra is éljünk. Lassan visszatér minden egy kerékvágásba, nem a régibe, de kerékvágásba. Az pedig – a közösségünk szellemi és lelki élete szempontjából – a majdani szélesebb utat kell kijelölje. E szekeret pedig minden tenni vágyónak tolnia kell! – Kultúra, irodalom, közélet – számítanak-e a generációs különbségek ezekben a kérdésekben, s ha igen, milyen szerepe van az idősnek, hát a fiatalnak ezeken a területeken? – Generációs különbség mindig lesz, hiszen minden kornak más a ritmusa. De csak ennyi. Ami szép, okos és hasznos – bármelyik generációhoz tartozó részéről szülessen meg – az közhasznú. Ez a lényeg. Aki hasznos próbál lenni, ráadásul szerencsés is, mert a választott terep otthonossá válik mintegy varázsütésre a számára, örömmel végzi, amit kell. Ez pedig eltünteti a generációs görcsöket, mert csak görcsökről van szó, és nem meg nem szüntethető, gyógyíthatatlan kórról, át soha nem hidalható távolságokról. Nekem az erőt például az a Zsigmond Attila adja immár nyugdíjazásom óta, aki akár fiam is lehetne. Soha nem volt közöttünk generációs vita, ahogy a vele csaknem egykorú gyermekeimmel sem. – Tavaly két versesköteted is megjelent, a Harmatcseppek Gyergyóból táplálkozó írásai és a Sarolt könyve gyermekverseket tartalmazó. Jelenleg min dolgozol, milyen terveid vannak? – Segíthessek azoknak a terveknek a valóra váltásában, amik Attila lendületéből csíráznak. Magam pedig az esetenként felkereső ihlet hatására írogatok is, de fontosabbnak tartom a már meglévő, megírt dolgaim rendezgetését. Ha Isten megsegít, egy publicisztikai „sepregetés” és egy prózakötet kellene valamikor megjelenjen. Hogy mikor? A lustaságom dönti el, hiszen e két kötet anyagát még csak le se kell gépelnem, csupán a válogatás vár rám. Tehát nem hosszú távúak a terveim. Ez már a bölcsesség előszele?

Boncina-Székely Szidónia