Dr. Györfi Jenő hat hónapig volt a Sapientia – EMTE Csíkszeredai Karának második dékánja. Nyárádmagyaróson született 1933-ban. A kommunista rendszerben élt és nevelkedett. Családját sem kímélte a diktatúra, folyamatos megpróbáltatásoknak voltak kitéve. A professzornak a tudomány segített elviselni a kommunizmus fonákságait. Emlékezetes óvodai élményei egyike, amikor a nyelvüket nem ismerő óvó néni saját nyelvén azt mondta, „Lépjünk egyet balra”, amit az elméletileg románul értő társuk úgy fordított le, hogy „Lépj a lábára”. Ezt tett és némi kavarodás követte. Az elemi osztályokat a magyar királyi népiskolában végezte. 1944 augusztusában a községházán segédjegyzőként dolgozó édesapja – megjárta az első világháborút és a hároméves orosz fogságot – bevonult önkéntesnek a 27. székely hadosztályhoz. – Szeptemberben a Priszlop-tetőről tábori levelezőlapon írta édesanyámnak, hogy „Juliska, a gyermekeket írasd be iskolába. Jenőt a vásárhelyi Bolyai Református Kollégiumba, Margitot a Bethlen Kata református leányiskolába”. Karcsi öcsém 1941-ben született, apánk első házasságából volt még egy bátyánk, István, aki anyai nagyanyjánál nevelkedett, és Görgényben járt iskolába – mondta. A testvérek lovas szekerén, a bentlakási léthez előírt tartós élelmiszerekkel, ruhaneművel, ágyneművel felpakolva érkeztek Marosvásárhelyre. Györfi Jenő kitűnt a matematika iránti hajlamával. A kommunista rendszerben meghonosított országos tantárgyolimpián, a Magyar Autonóm Tartomány iskolái közül a Bolyai képviseletében részt vett a matematikaverseny bukaresti döntőjén. 1951-ben a tanügyi törvény értelmében a jó tanulmányi eredményt felmutató tanulók az utolsó középiskolai évet elvégezhették egy nyári tanfolyamon. Így az utolsó osztályt a marosvásárhelyi 2. sz. Leánylíceumban végezte, ott is érettségizett. – A pályaválasztás nem okozott különösebb gondot, beiratkoztam a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem matematika szakára – mondta. Mivel I. évét évfolyamelsőként fejezte be, az évzárón az akkori rektor, Nagy István író jutalomban részesítette, átvehette tőle Marx, Engels, Lenin, Sztálin fő műveit. – A papundekli bőröndömet jutalomkönyvekkel degeszre tömve, az édesanyám szőtte barackmagos gyapjúnadrágomban, Marosvásárhelyig vonattal, onnan busszal mentem haza – emlékszik. Nővére, Margit azzal fogadta a buszmegállóban, hogy otthon nagy baj van, édesapjukat kuláklistára tették. – Az egyik pártember megjelent a kapuban, és onnan kiabálta, hogy „Györfiné, itt én parancsolok ezután!” – és kiürítették a padlást. Karcsi öcsémet a tanító elvtárs az osztály elé térdepeltette, megalázta, a boltban nem vásárolhattunk még sót sem. Engem kiutasítottak a szüreti bálból, édesapám elvesztette az állását. Egyik keresztapám felakasztotta magát, nem tudta a kötelezően beadandó gabonát és állatot előteremteni. Unokatestvéremet katonaság helyett a cementgyárba küldték háromévi munkaszolgálatra – emlékezett vissza az idős professzor. Később őt is beidézték Erdőszentgyörgyre a katonai sorozóbizottság elé. Felmentést kapott a munkaszolgálat alól, mert az első egyetemi év után Szászfenesen katonai kiképzésben részesült. Kérvényt írt a Magyar Autonóm Tartomány párttitkárának, amelyben édesapja felmentését kérte. A kihallgatáson a néptanácselnök fogadta. A kérvényben hivatkozott a jutalomkönyveire, amelyekben nem talált magyarázatot a szüleit ért igazságtalanságra. Mindezt egyhektárnyi földtulajdon és a háború előtt vásárolt, 1946-ban eladott cséplőgép miatt szenvedték el. – Négy hónap elteltével, 1952 októberében édesapámat törölték a kuláklistáról, én pedig ösztöndíjasként mentem vissza másodévre – számol be fellépése következményeiről, életpályája első akadályát sikerült elhárítania. – Az egyetemen rokonszenvvel fogadott Gál Ernő, a Bolyai akkori prorektora, később a Korunk főszerkesztője, meghívott az otthonába is – mondta. 1954-ben, a diplomavizsga után a Bolyai Tudományegyetem Matematika tanszékén kezdett dolgozni gyakornokként. Egy év múlva állása indoklás nélkül megszűnt. – Ebből a helyzetből csak világgá menni lehetett, de nem lefelé az életfán, hanem felfelé, hogy ott bizonyítsak, egy más világban – tette hozzá a professzor. –A jó sors összehozott a Bolyai Egyetem egy korábban végzett matematikusával, dr. Lőrinczi Gyula Bukarestben élő szilágysági szakemberrel, aki a bukaresti Műszaki Akadémiára kapott kinevezést. Tőle szerzett tudomást a bukaresti felsőfokú hadmérnöki képzésről, a Híradástechnika Karra jelentkezett. A meghallgatáson az akadémia parancsnoka közölte, már lejárt a felvételi, a helyek beteltek, de a tankosoknál fogadják. – Mondtam, hogy engem csak a híradástechnika érdekel. „Miért?” – kérdezte. Én most látom, milyen keveset tudok, még szeretnék tanulni – válaszoltam, és elköszöntem – mondta. Már a kapuhoz közel járt, amikor a parancsnok visszahívatta. Felvették a kívánt szakra. – Öt és fél év híradástechnikai mérnöki képzés következett, amely Gagarin űrutazásának napján ért véget – jegyezte meg. A diploma megszerzése után az intézmény matematika-fizika tanszékén oktatott, haladt fölfelé a katonai ranglétrán is. 1961-től nyugdíjazásáig a bukaresti Műszaki Katonai Akadémián tanított algebrát, analízist, játékelméletet és lineáris programozást. Fordulópontot jelentett, hogy 1966-ban turistaútlevéllel, saját költségén részt vehetett a matematikusok II. Nemzetközi Kongresszusán Moszkvában. Találkozhatott magyar matematikusokkal, köztük Kalmár Lászlóval, Csiszár Imrével. – Ott találkoztam először Claude Shannon amerikai híradástechnikai mérnök és matematikus nevével, aki 1948-ban közölte A hírközlés matematikai alapjai című dolgozatát, amelyben lefekteti az információelmélet új tudományágának alapjait. Egy antikváriusnál másfél rubelért Pettersonnak egy erre vonatkozó könyvét is megvásároltam, láttam, hogy elektrotechnikai, híradástechnikai rajzokat tartalmaz léptető regiszterekkel, gondoltam, két egyetem után csak megértem – eleveníti fel moszkvai élményeit. Az információelmélettel, az információ tárolásának, feldolgozásának, továbbításának, a redundanciával történő kódolásnak és dekódolásnak új elméletével kezdett foglalkozni. Doktori disszertációjában bemutatta az általa kidolgozott kódolási módszert. – 1974-ben védtem meg a disszertációmat Ion Angheloiu tábornoknál, a műszaki kar dékánjánál, akivel közösen később könyvet is írtunk – jegyezte meg. Akkoriban számukra a tudomány minden forrása a Szovjetunió közvetítésével vált elérhetővé, orosz fordítások, ritkán angol nyelvű kiadások útján. Nem lehetett kapcsolatot tartani külföldi kutatókkal. 1974 után mégis, saját költségén, a pihenőszabadsága idején részt vett nemzetközi információelméleti tudományos tanácskozásokon. Ez a tudományos elfoglaltság tette lehetővé, hogy idegen környezetben, természetes nyelvi környezetétől elszigetelve átvészelhetett 40 évet. – Egyszemélyes kutatómunkámat otthon végeztem az esti és éjszakai órákban, nemegyszer az íróasztal mellől indultam munkába. Havi fizetésem mintegy 30 százalékát szakkönyvekre, fénymásolatokra áldoztam – mondta. A Román Tudományos Akadémia, a Matematikai Társaság rendezvényeinek meghívottja, előadója, kiadványaik meghívott szerzője volt. – Azt hiszem, munkásságom is hozzájárult ahhoz, hogy Romániában tantárgyként teret hódított az információelmélet a számítástechnikai mérnöki karokon – hangsúlyozta. 1989 után szívesen tett eleget a jászvásári, brassói, temesvári műegyetemek kérésének, elküldte nekik az általa kidolgozott, 40 évig használt és folyton javítgatott tantervet dokumentációként. Kutatásterülete ma már a műegyetemek fontos tantárgyaihoz tartozik. Mindeközben nagyon fontos volt maga és családja számára is a bukaresti magyarság közösségi létformáinak megléte, jó működése. – Számon tartottuk egymást, minden lehetőséget felhasználtunk találkozásokra a Petőfi Házban, a református egyház Koós Ferenc körében, a katolikus nőegyletben. Összegyűltünk egymásnál szülinapokon, szilveszterkor, a beindult magyar kultúrközpontban, kiállításokon – hívta fel a figyelmem a Sapientia egykori dékánja. Felesége, Györfi Ibolya, a magyar nyelv és irodalom tankönyvek szerkesztője, a bukaresti Tankönyvkiadónál szintén fontosnak tartotta az anyanyelvi közeg fenntartását. – Három fiunk is mindvégig magyar iskolába járt, bár 11 km-re volt a lakásunktól és át kellett szállni, de 1974-től a Trabant mentőangyalunk volt – hangsúlyozta. 1994-ben nyugalmazott egyetemi tanárként, nyugalmazott ezredesként feleségével együtt hazaköltözött szülőfalujába, édesapja hagyatékába. Újból kinyílt a világ, hívta a hazai magyar tudományos élet, régi álma beteljesült. A Gábor Dénes Főiskola udvarhelyi helyszínén kezdett el magyar nyelven tanítani, 2001-ben pedig meghívást kapott a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán a Matematika-Informatika tanszék megalakítására és vezetésére. – Fő feladatunknak tekintettük egy erős tanári kar létrehozásán alapuló tudományos műhely beindítását. Nyilvánvalóvá akartuk tenni a diákok számára a matematika szerepét a bonyolult gazdasági folyamatok elemzésében, a gazdasági szerkezet átalakításában – emelte ki. Kereste a matematika alkalmazási lehetőségeit. Így került kapcsolatba egy világszerte létező, ezerféleképpen megjelenő problémával, a „vágás-pakolással”. A terület legnagyobb szakértőjét, dr. Fábián Csabát, a bukaresti Gazdaságtudományi Egyetem professzorát meg tudták hívni a tanszékre, elvállalta az informatikai rendszerek tervezésének oktatását. Nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően a tanszék rá tudott kapcsolódni e kutatási terület nemzetközi eredményeinek megismerésére, és a professzornak kezdeti eredményei bemutatására is alkalma nyílt. Dr. Györfi Jenő 47 évet dolgozott a felsőoktatásban. 2007-ben professzor emeritusként, konzulens professzorként vált meg „a szívéhez nőtt” Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemtől. Azóta Nyárádmagyaróson 15 környékbeli fiatalt készített fel az egyetemi felvételire, fizetség nélkül, közülük valamennyien diplomát szereztek. Ültetett 100 gyümölcsfát a házuk mögötti kertbe. – Gyönyörködöm az unokákban, dédunokákban, többnyire skype-on, vigyázok testi egészségemre, politizálok a feleségemmel. Ámulatba ejtenek a kvantumfizika eredményei. Életpályámon a tudomány jelentette számomra a biztonságot. A tudomány volt a védőbástyám. Amit a magam erejéből el tudtam végezni, az jelenti életem tartalmát – zárta beszélgetésünket dr. Györfi Jenő.

Vlaicu Lajos