borús égbolt
A teendők súlya alatt
Egyszerű, ám annál súlyosabb hibám, hogy nehezen és nagyon ritkán tudok nemet mondani. Mindenben látok kihívást, ezért mindent szeretnék elvállalni és elvégezni. Munka, tanulás, a közösségért tenni – mindehhez kevés a huszonnégy óra. Ám a gép is elfárad időnként, vannak kopó alkatrészek, amiket be kell zsírozni, ki kell cserélni. Az állítás még inkább igaz az emberre nézve. Rá kellett jönnöm: emberből vagyok, időnként meg kell állnom és körülnéznem, hol tartok, mi az, amit elértem, és merre haladok. Nem egyszerű a napi feladatok és teendők mókuskerekében saját életünkön kívülre helyezkedni. Pedig kell és szükségszerű! Nem dől össze a világ, hogyha időnként megállunk. A legjobb az, ha mi magunk húzzuk be időben a féket és állunk meg néhány pillanatra, de ha nem, akkor előbb-utóbb megteszi azt helyettünk az élet – az viszont már élesebb és fájdalmasabb megálljt fog parancsolni.
Nos, velem történtek ilyen megálljt parancsoló események, nem volt kellemes, de azt hiszem, szükségszerű volt. Úgy gondoltam, én különb lehetek, mint más, én nem sérülök, én mindig kész vagyok gond nélkül újabb és újabb kötelezettségeket nyakamba akasztani és véghez vinni. Egyszer elbuktam, nem tanultam, másodszor azt hittem, tudom, de az élet megint bebizonyította az ellenkezőjét, újra elbuktam. Sokszor elbuktam, és lehet, még előfordul majd, de lassan és fájdalmak árán rá kellett jönnöm, hogy a vándor is megpihen útja során. Ismerik a nagy romantikus festő, Caspar David Friedrich Vándor a ködtenger felett című festményét? Ha nem, ajánlom figyelmükbe, segíthet a megállásban vagy legalább az életvitelünk lassításában.
Mit kell tenni? Semmit, csak elmerengeni, nézni a vándort, ahogy egy magaslat sziklaperemén áll az előtte hosszan elterülő ködtenger felett. Nem odavalósi, városi öltözetben áll. A perspektíva, ahogyan láthatjuk, segít nekünk saját életünket másik szemszögből figyelni. Érdekes festmény, számomra sokat sejtet, maga az emberi élet jelenik meg rajta egyfajta határhelyzetben, hiszen a vándor nem mehet azon az úton tovább, elérkezett az út végéhez, választania kell. Viszont a választás nem egyszerű, ugyanis az emberi sorsok ködbe burkolódznak. Habár a jelenben megtett lépések segíthetnek, támpontokat adnak a merre továbbhoz, számomra a vándor azt sugallja, mondj nemet a többi feladatra, s amit vállaltál, abban mélyülj el!
Vlaicu Lajos
