Hirdetés

A tavalyi árvíz okozta károkat hozzák rendbe

HN-információ
Korszerűsítési munkálatok kezdődtek a Felsőboldogfalva községhez tartozó Sándortelkén. A közel két hónapig tartó munka során szélesítik és rendbe hozzák a településre vezető utat, valamint a falu egyik utcáját, illetve újraépítenek két hidat. Sándortelke Felsőboldogfalva község legkisebb települése, mindössze 72 házszámmal rendelkezik, állandó lakosa azonban még ennél is kevesebb van. 2020 nyarán árvíz pusztított a faluban, most a kormány által kiutalt pénzekből kezdődnek a korszerűsítési munkálatok. Felújítják a Telekfalvával összekötő szakaszt 1,5 km hosszúságban, a falu főútját, illetve egyik patak melletti utcáját is rendbe hozzák. Zsombori Levente, Felsőboldogfalva község polgármestere elmondta, a beruházás elengedhetetlen volt. Az eddigi makadámutat 2020 nyarán árvíz rongálta meg. Akkor a hivatal saját erőforrásból járhatóvá tette az 1,5 km-es szakaszt. – A kormány sürgősségi rendelettel utalt ki pénzt az önkormányzatnak a helyreállításokra, ám a tervezés, a közbeszerzési eljárások igencsak hosszúra nyúltak – fogalmazott az elöljáró. – Szinte egy év telt el a papírokkal, tervezéssel, a különböző engedélyek megszerzésével, amíg végre elkezdődhetett a tényleges munka. Az út felújításával könnyebbé válik majd a falubeliek élete, hiszen nekik is joguk van ahhoz, hogy civilizált körülmények között tudjanak közlekedni – számolt be a polgármester. Hozzátette, a másfél kilométeres szakaszon szélesítik az úttestet, valamint árkokat, vízelvezetőket is kialakítanak. Azt szeretnék, ha olyan útalap készülne ezúttal, hogy majd a jövőben, ha pályázni tudnak az útszakasz aszfaltozására, ne kelljen elölről kezdeni a munkát. A település két hídját ugyancsak tavaly elvitte az ár, az önkormányzat ideiglenes átkelőket alakított ki az elmúlt évben, biztosítva ezzel a közlekedést a falubelieknek. Zsombori Levente elmondta, az átkelők esetében is csak nemrég járt le a közbeszerzési eljárás. – Mindenképp szükségünk van az új hidakra, hiszen az ideiglenes átkelők sem biztonságosak olyan szempontból, hogy ha ne adj Isten újból megárad a patak, eldugulhatnak. Bár nem nagy patakról van szó, de nagy a vízgyűjtő medencéje, így áradáskor gondokat okoz – mondta a polgármester. A korszerűsítési munkálatok múlt héten kezdődtek el, és várhatóan november végére fejeződnek be, a beruházás értéke meghaladja a 690 ezer lejt.

Hadnagy Éva



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!