„Bepólyálta és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely” (Lk. 2,7). A karácsony talán a legszebb, legboldogabb ünnepünk. Alkalom arra, hogy megfürödjünk a szeretetben, melyről az apostol azt mondja: a legnagyobb. Elnevezése a latin carnatio = megtestesülés szóból származik. Karácsony az Úr Jézus testté válásának ünnepe. Jézus Krisztus az ő örök isteni természete mellé magára vette a mi emberi természetünket is, mert csak így lehetett segíteni rajtunk. Minden karácsonykor erre kell emlékeznünk, ezt kell megélnünk, és ezért hálát adnunk. Az ünnep tartalma az idők folyamán eltorzult. Sokak számára egyenesen teher a hozzátapadt sok szokás és többletkötelesség. Ilyenkor felbolydul a világ, aki teheti, vásárol, utazik, vendégeskedik – s az ünnep kimerül ebben, és sok ember is kimerül az ünnep végére. A karácsonyt idéző bibliai tudósítás népszámlálásról beszél, amelyet Augusztus császár rendelt el, ami tulajdonképpen az adóköteles polgárok összeírása volt, s egyben alkalom az adó emelésére is. Mindenkinek a származási helyén kellett jelentkeznie. Ezért volt kénytelen József is Názáretből Betlehembe gyalogolni a várandós feleségével mintegy százhúsz kilométert. Ott már nem éltek rokonaik, így az egyetlen karavánszerájban kerestek szállást. Ennek ajtajában hangzott el a karácsonyi történet két sötét szava: nincs hely. Aztán végül valaki mégis befogadta őket a ház alatti birkaistállóba, ott szülte meg Mária első gyermekét – ki tudja, milyen segédlettel, vagy anélkül. Ez a karácsony igaz története minden ráaggatott díszítés nélkül. Miért nem volt hely nekik? Mert a fél ország úton volt, s lehet, hogy valóban megtelt a fogadó. És mert József és Mária nem ígérhetett nagy bevételt a fogadósnak, inkább csak gondot, ha ott születik meg a kisbaba. A fogadós számára a legfontosabb az volt, hogy megkapja a bérbe adott szobák árát, arra nem is gondolt, hogy segítséget nyújtson, helyet adjon az Isten Fiának. Fontosabb volt számára kapni, mint adni. Gyakran eltűnődöm, vajon mit tennék, ha egy napon, talán éppen karácsonyeste, amikor együtt ünnepel a család, bekopogna és szállást kérne egy elfáradt, az út porától mocskos, koszos várandós nő, háta mögött egy ápolatlan külsejű férfival, és szállást kérne. Mit tennék, hogyan adnám tudtukra, hogy most pont nincs hely, most nem alkalmas, ugyanis a házam megtelt. Sajnos nem tudok helyet adni… Ádám egy autót kapott karácsonyra testvérétől. Karácsonyeste, amikor kijött az irodájából, egy utcagyerek ámuldozva járkált a csillogó-villogó új kocsi körül. – Uram, ez az ön autója? – kérdezte – A bátyámtól kaptam karácsonyra. A fiú meghökkent. Azt akarja mondani, hogy a bátyja adta magának ezt az autót, és magának ez semmibe se került? Öcsém, bárcsak…… Elbizonytalanodott. Ádám persze tudta, hogy fogja a fiú folytatni. Bizonyára azt kívánja, hogy bárcsak neki is ilyen testvére lenne. Amit azonban a fiú mondott, tetőtől talpig megrázta. – Bárcsak – folytatta a gyermek – én is ilyen testvér lehetnék! Ádám csodálkozva nézett a fiúra, majd ösztönösen hozzátette: – Elvigyelek egy körre? – Ó, igen! Szeretném. Rövid kocsikázás után a fiú szemében különös fény csillogott. Ádámhoz fordult: – Uram, megtenné, hogy megáll a házunk előtt? Ádám titkon elmosolyodott. Már sejtette, hogy mit akart a fiú. Meg akarta mutatni a szomszédoknak, hogy egy szuper kocsi hozta haza. De megint tévedett. – Megállna ott, a lépcsőknél? – kérte a fiú. Felfutott a lépcsőn, s Ádám nemsokára hallotta, ahogy jön visszafelé. De már nem olyan gyorsan, mint ahogy elment. Karjaiban mozgássérült kisöccsét cipelte. Leültette a legalsó lépcsőre, egészen odabújt hozzá, majd rámutatott az autóra: – Itt van, Öcskös, amiről fent beszéltem neked! A bátyjától kapta karácsonyra, és egy fillérbe se került neki. Egy napon én is ilyet akarok adni neked. Akkor majd te is láthatod azt a sok szép dolgot a karácsonyi ablakokban, amiről mindig megpróbáltam mesélni neked. Ádám kiszállt az autóból, beemelte a béna fiút az első ülésre. Csillogó szemű bátyja pedig beszállt a háta mögé, és megkezdődött hármójuk felejthetetlen ünnepi kocsikázása. Azon a karácsonyon Ádám megértette, mire gondolt Jézus, amikor ezt mondta: Nagyobb boldogság adni! Nekünk is ezt kellene megérteni és komolyan venni így karácsonykor. Sajnos a mi életünk ajtajára ugyanaz van kiírva: nincs hely! Tele vagyunk tennivalókkal, gondokkal, félelmekkel, nincs hely Jézus számára az időnkben. Reggel sem és este sem. Hétköznap sem és vasárnap sem. Talán még ilyenkor sem fér bele az ünnepi programunkba. Legfeljebb karácsonyeste meghívjuk vendégnek, remélve, hogy utána hamar távozik. De nincs hely számára a költségvetésemben sem, Jézus ügyére, Jézus kicsinyeinek már nem jut semmi. Nincs hely számára a szívemben sem, mert tele van értéktelen kacattal, ami mindentől és mindenkitől elválaszt. A történet arra akar megtanítani, hogy a legnagyobb boldogság adni. Az ajándékozás soha ne legyen kényszer, ne is versenyezzünk egymással, ne fokozzuk le üzletté. Az ajándékot ne a pénzértéke, hanem a szeretetértéke tegye kedvessé. Mindig az örömszerzés legyen a cél. Örömöt pedig szellemi értékekkel is lehet szerezni, egymást ilyesmivel is gazdagabbá tehetjük. Ezekkel a gondolatokkal kívánok egyházunk minden tagjának szeretetteljes boldog karácsonyt és örömökben gazdag, békés új évet. 2017 karácsonya Zelenák József evangélikus–lutheránus püspökhelyettes, esperes