A székely ló szeme
Mi van, csak nézik, nézik és nem veszik meg soha, mert úgy bámulják az emberek azt a szerencsétlen lovat, hogy folyik ki a szemük, pedig közönséges ló, a bámult ló egy Matyi, meglehetősen jó húsban van, bár furcsa, hogy a lónak Matyi neve van, mert mifelénk laciznak feszt, magyar nyelvterületen majdhogynem minden lóból Laci lesz, bár igaz, ha egészen tiszta a vérvonal, akkor méltósággal Lászlónak van szólítva, nem tudom, mi van, nézik és csak nézik a derest, a ló bőre sehol sincs összevarrva, mint néha előfordul, csípőjét sem üttetik le rönkökkel a havason, áll a lábán, tehát ló, lesz belőle egy szürke állat valahol, a görgény-völgyi, avasi vagy aranyosszéki lovasok rá se néznének egy ilyen matyira, nekik pénzük van ugyanis, hanem akik nézik, azok nyárád-völgyi székelyek, s ha lóvásárba keveredünk, a lovat nemcsak nézni kell, megvizsgálni mielőbb, hogy áll a ló szája, be kell nyúlni a hasa alá, a kezet nem muszáj megszagolni, ha felrúg az istenadta, akkor a kutyákkal kell etetni, de ha nem rúg fel, akkor biztató, a hátsó lábak is megnézendők, nem-e pókos valamelyik, a lovat ki is kell próbálni úgy hegynek menet, szekérre kell ültetni komát, sógort, lehetőleg beles embert néhány mázsa erejéig, ha a ló hányni kezdi a farát, kétségtelenül kutyás, ha a ló visszanéz, akkor spekulál, hagyni kell, vigye más, Matyinak mintha elege lenne az életből, meglehet, valamelyik ősanyját elvitték az oroszok, de még az sem kizárt, hogy szódásló is volt a családban, de ilyen messze ne menjünk, mert Matyinak végig kell csinálni az egészet, mondom, a deres bús állatnak látszik, bár mondják, a ló kacagni is szokott, lovunk hamarjában gazdát cserél, mert milyen lóvásár, ha nem, az új ember elégedetten veregeti meg Matyi pofáját: meglásd, jól megleszünk, amiben nem is kételkednénk, csakhogy egy komplett ló mégsem úgy viselkedik, mint a mi Matyink, csak egyik szemével pillogtat, a másik szeme áll, ez amúgy nem lenne baj, a ló sorsa is talányos, talán egyik szeme sír, a másik meg kacag, azért ilyen furcsa ló, e feltételezéstől azonban el kell tekintenünk, mert: ez a ló fél szemére vak, az istenit!, kiált fel jó szerencsével megkínált emberünk, feszíti is szét a ló bágyadt szemhéját, a bőr majd elhasad, te jó ég, mi van itt, egyszer csak semmi sincs, a ló szeme kiesik, elgurul, mondjam, a csodára lesz nagy csődület, lóügyekben tapasztalt görgényiek, mokány avasiak is ámulnak a példátlan eseten, hétpróbás lókupec állapítja meg: nem anatómiai furcsaság esik meg, hanem szurokból van a ló szeme, s merthogy a ló szeme fényes szokott lenni, a ló szemét lakkozni is kell, nosza elé a rézkarikás korbácsokkal, ott csapják félig agyon a leleményes lócsiszárt, eközben deresünk hátralódítja bús fejét, száját csavargatja, ha a ló kacagni szokott, akkor most biztosan kacag, de az sem kizárt, hogy sunyiban kutyás.
Lokodi Imre