Hirdetés

A pesti kiáltvány megőrizte időszerűségét, több pontja érvényes ma is

Piros-fehér-zöld dekorációt kapott a székelyudvarhelyi városközpont az ünnepre, és a Hagyományőrző Székely Huszárezred bevonulásával, illetve díszszemléjével, a déli harangszóval egy időben kezdődött el a hagyományos március 15-i megemlékezés a Márton Áron téren. A forradalom és szabadságharc hőseinek emlékére ezt megelőzően lehetett koszorúzni a Vasszékely-szobornál.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 4 perc
A pesti kiáltvány megőrizte időszerűségét, több pontja érvényes ma is
Fotó: Hodgyai István

A Patkónak is nevezett tér megtelt ünneplőkkel, akik a történelmi egyházak képviselőinek imája és áldása után Wagner Áron színművész előadásában Petőfi Sándor Két ország ölelkezése című versét hallgathatták meg, majd az ünnepi beszédek következtek. Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere is Petőfit idézte, mint mondta, a kiáltás, miszerint „együtt vagyunk, együtt maradunk” , 175 év alatt sem kopott meg, hiszen ezen a napon együtt ünnepel a Kárpát-medence a nagyvilág magyarságával.

Hodgyai István

– Béke, szabadság, egyetértés – akkor ezt kívánta a magyar nemzet. Ma is kérnünk kell a békét, ha pedig az nincs, akkor a szabadságunk is csorbul. De az rajtunk áll, hogy az egyetértést képesek vagyunk-e megteremteni és megőrizni – fogalmazott a városvezető, aki szerint Székelyudvarhelyen megvan az egység.

Beszéde mérsékelt tapsot kapott a közönségtől. Valamivel nagyobb tetszést aratott az ünnep vendégszónoka, Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

Hodgyai István

Beszédét azzal kezdte, hogy a szabadság a magyarság számára már-már szakrális dimenziót ölt, és március 15. a szabadító Isten ajándékaként szinte vallási ünneppé vált. Majd történelmi párhuzamot vont több kiemelkedő évforduló között (például 1956, 1989), és azt mondta, az a közös ezekben a pillanatokban, hogy soha nem fejeződtek be, a szabadságharc soha nem ér véget.

Hodgyai István

– A pesti kiáltvány megőrizte időszerűségét, több pontja érvényes ma is – jelentette ki a püspök. – Ilyen az, hogy területi autonómiát követel a közösség Székelyföldnek, különleges státuszt Partiumnak, illetve teljes értékű és önálló magyar intézményrendszert.

A továbbiakban Gyombolai Péter konzul Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke üzenetét tolmácsolta.

Kiemelésre érdemes az ünnepi rendezvény zenei része, amely nagyban hozzájárult a felemelő hangulathoz.

Hodgyai István

Modern hangszerelésben csendült fel Petőfi Sándor Volnék bár… versének feldolgozása és a Hobo Blues Band Nem lehet két hazád című dala a Stereoface Music Project és a Benedek Elek Pedagógiai Líceum XI. A osztályának előadásában. Lenyűgözte a közönséget a Nemzeti dal is, amelyet a város énekkaraiból álló egyesített kórus adta elő, majd a műsort a Kormorán együttes Harangok dala című zeneszáma zárta Kovács László átdolgozásában és vezényletével.

Hodgyai István

Ezzel nem ért véget az ünnep Székelyudvarhelyen: a könyvtár emeletén a Landerer nyomda rekonstruált mása fogadja egészen 16 óráig az érdeklődő fiatalokat egyfajta időutazásra, A 12 pont kinyomtatása címmel megszervezett foglalkozás pedig a Tomcsa Sándor Színház közreműködésével zajlik. Az Udvarhely Néptáncműhely próbatermében 16 órától Huszártoborzó címmel kisiskolásoknak tartanak zenés-táncos foglalkozást.

Hodgyai István

Hodgyai István

Hodgyai István

Hodgyai István



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!