borús égbolt
A pap is kimegy szerettei, barátai sírjához
Temetőkben jártam, több kilométert magam után hagyva, hogy imádkozzak szeretteimért, azokért az elhunytakért, akik a szívemben élnek, tudatában annak, hogy imáim segítenek a lelküknek, hiszen addig él egy ember, amíg emlékeznek rá. Jók ezek a séták november elején.
Mindig is nagy talány volt számomra a halottak napját körülvevő hangulat. Van benne valami felfoghatatlan, szomorkásan szép, megmagyarázhatatlan. Mindenki próbálja úgy átélni ezt az időszakot, ahogyan tudja. Van, aki dacosan, ellenállva minden földi haszontalanságnak, van, aki a maga kis kialakult rítusaival. A gyász szent dolog számomra. Elveszíteni egy személyt, aki beleégett a lelkünkbe, személyes fájdalom, és ezért az átvészelés módja sem lehet általános. És valóban, a feltámadás reménységébe vetett hit teljesen más színezetet ad az egésznek. De csak az a hit, ami az enyém.
A halottak napja nemcsak valaha élt emberekről szól, hanem szeretet-kapcsolatokról, amelyeket Isten nekem ajándékozott. A temetés után nem tudom kiradírozni a lelkemből az arcokat, és nem is akarom. Akikkel együtt voltam és megszerettem, lehet szülő, barát, munkatárs, azok így vagy úgy, de beleköltöztek a személyiségembe. Van azonban valami, ami örök: a szeretet soha nem szűnik meg – mondja Szent Pál a Szeretet-himnuszban. Mellettük, általuk lettem az, aki most vagyok!
Nagyon tetszik Elie Wiesel: Minden folyó a tengerbe siet – írása:
Reb Aharon Zeitlin azt hitte, hogy a Halál Angyalának egyáltalán nincs hatalma az emberek fölött, akinek a lénye halhatatlan. Szerinte a halottak tovább élnek a másvilágon, de kapcsolatban maradnak a miénkkel. Beszélnek hozzánk, figyelmeztetnek. A baj az, hogy az élők túlságosan el vannak foglalva ostoba, földi dolgaikkal ahhoz, hogy megértsék az igaz világ mondandóját. Hiszi azt, hogy Isten nem azért teremtette az embert, hogy aztán megölje. A halál csupán átmenet: a fal másik oldalán egy másik világ vár ránk, ahol minden igaz, szent és mindenből az örökkévalóság árad.
A Gondviselő Atya megengedte, hogy nagyszerű emberek legyenek az életem részei, akik velem voltak, példát adtak. Bármennyi ideig lettek volna mellettem, szerintem nem lett volna elég. Az az idő épp elég volt arra, hogy gazdagabb legyek tőlük. Istent dicsérem, mert Ő nem elvette tőlem azokat, akiket szerettem, hanem megajándékozott velük, akiket szerethettem.
Aki azt hiszi, hogy az élete a saját kezében van, az nagyon sok kínnal fog találkozni. Tudsz-e hinni abban, hogy Isten jó, akkor is, ha nem az történik, amit szeretnél?
Ma már, ha könnycseppek jelennek is meg az arcomon a sírok mellett, a boldog feltámadás reménysége alatt teszem. Hiszem a test feltámadását.
Göthér Gergely római katolikus plébános
_web.JPG)
