borús égbolt
A normalitás rendkívülisége
Meglehetősen ritkán fordul elő kies országunkban, hogy a román állam egyik intézménye együttműködjön egy magyar felsőoktatási intézménnyel. Ezért a múlt héten meg is lepődtem rendesen, hogy a megyei rendőrség Bűnmegelőzés hete elnevezésű rendezvénysorozatán épp a Sapientia – EMTE oktatóit kérte fel előadónak. Az még jobban meglepett, hogy az előadások kivétel nélkül húsba vágó társadalmi kérdésekről szóltak, ráadásul könnyen befogadható, közérthető formában. Korábban Kolozsváron ugyanis nem tapasztaltam, hogy az államot képviselő szervek a magyar felsőoktatási intézményekhez ilyen bizalommal fordultak volna. Kérdeztem is a főszervező rendőrnőt, hogyan jutott ez eszébe. Kiderült hamar, hogy ő is voltaképpen szociológus, tehát ezen nem kell különösebben csodálkozni, és az is, hogy nem érdekli, milyen a nemzetisége az előadóknak, csak az, hogy jó előadások legyenek. A másik oldalról ehhez szükség volt a Sapientia – EMTE oktatóinak a nyitottságára is, akiket hadd dicsérjek meg ezért. Színtiszta lázadásból. Olyan korban élünk itt e földön, amikor a közéletet egymást kizáró párhuzamos narratívák uralják, és a világhálón olyan szinten eluralkodott az öncélú gyűlölködés, hogy már-már szinte követendő norma belekötni az élő fába is. Eközben bármilyen teljesítményt elismerni csak a gyengeség jele lehet. Legalábbis a világhálón észt osztó mindent (is) tudó hangadók szerint. Ezért elhatároztam, hogy lázadásból megdicsérek bármit, ami arra érdemes, valahányszor alkalmam nyílik rá. Látszólag a rendőrség és az egyetem együttműködésében nincs semmi rendkívüli. Teljes joggal gondolja most a nyájas olvasó, hogy: – Ember, hát ez a normális! Ebben ráadásul még igaza is van. Miért írtam akkor mégis erről? Nos épp azért, mert hajlamosak vagyunk teljesen magától értetődőnek tekinteni, ha valami sallangmentesen, jól működik. Pedig ez sajnos nem annyira magától értetődő. A román állam és az erdélyi magyar közösség közötti bizalmatlanság kölcsönös. A román állam nemzetbiztonsági kockázatnak tekint bennünket, mi pedig nem éppen alaptalanul tartunk attól, hogy megpróbálnak teljesen asszimilálni. Ilyen körülmények között bármilyen normálisnak tűnő párbeszéd, együttműködés rendkívülinek tetszik. Ezért nem árt az ilyesmit megbecsülni, sőt bátorítani.
Kiss Előd-Gergely
.jpg)
