Hirdetés

A négyszáz templom városa

HN-információ

Hatodik napunkon a dzsódpuri szállodánkban még egy indiai est is várt ránk, amelyről ellenben igen keveset tudok mondani, mert épp csak belekóstoltam, anélkül, hogy sokáig maradtam volna. Az esemény a kertben zajlott, ahol kis, improvizált színpadon – egy selyemtakaróval sebtében leborított faasztalka-szerűségen – helyezkedett el az öttagú zenekar. Tőle balra egy aprócska sátorban bábokat árultak, minden ünnepélyes megnyilvánulás elengedhetetlen kellékeként, ugyanis a bábok használatának kezdetei Indiában legalább két és fél évezredet nyúlnak vissza, míg a mitikus bábjáték Radzsasztában legalább ezeréves múlttal rendelkezik. Jobbra egy viharvert fabódéban ütötték föl az italbárt. Ez a három kellék alkotta egy négyzetnek az egyik oldalát, a többi hármat pedig fehér takarós kis szófák, amelyeken mi foglalhattunk helyet. A muzsika hangjára két táncos-énekesnő a csoportunk tagjait kérte táncra, egy pincér italt szolgált föl. Egy keveset hallgattam, nézelődtem; s iszogattam, de mivel táncolni nem akartam, az indiai zene pedig kifejezetten zavar – idegesítő, foghúzós az én fülemnek –, rövidesen otthagytam a műsort. Csomagolni is kellett, mert másnap reggel indultunk tovább, Jaipur felé. A reggeli nehézkes bepakolás után előbb a kb. 180 kilométerre fekvő Pushkarnak vettük utunkat, ahova szűk négy óra múlva meg is érkeztünk. Az már valószínűleg örök titok marad, hogy a szállodánk volt-e jó néhány kilométerrel a városon kívül és ezért közelebb esett hozzánk Pushkar, vagy inkább az autóbuszunk és vezetője táltosodott meg, de fotóim tanúsága szerint az út csak ennyit tartott. A szép fekvésű Pushkar India egyik legrégibb városa, anélkül, hogy ismernénk alapításának pontos évét. Története az idők kezdetéhez nyúlik vissza, hisz a hagyomány szerint maga Brahma hozta létre, legalábbis a tavakat, mikor egyik kezében lótuszvirággal megölte valamelyik démont, és eközben a gyönyörű virág szirmai lehullottak a földre. Belőlük keletkeztek a tavak, amelyek köré város épült, Brahma isten pedig a démonoktól örökre védetté nyilvánította ezt a helyet. Ezért is igyekszik minden hindu életében legalább egyszer eljutni ide, hogy megfürödjék a Pushkar-tó szent vizében s ezzel lemossa bűneit (azaz ily módon a saját életét is démontalaníttatja – gondolom én). Mi több, ha bizonyos előírt időben végzi ezt el, akkor eléri a megszabadulást, azaz a moksa állapotot, vagyis nem kell újjászületnie, halálával megszabadul a földi léttől – mint tudjuk a hinduizmusból. Pushkart a négyszáz templom városá- nak is szokás becézni, ami nekem azt sugallja, hogy benne még a megszokottnál is több istenháza található. Mert India – többek között – a templomok hazája is. Nem találtam sehol számszerű adatot arról, hogy hány ilyen létesítményről tudnak, de egyrészt a tapasztalatom – hisz bárhol jártunk, látótávolságon belül mindig volt legalább egy templom –, másrészt a szépirodalmi olvasmányaim bizonyítják sokaságukat, ami számomra nem hatott újszerűen. Itthonról képzett vagyok ezen a területen, mert tudjuk, hogy egy-két évvel ezelőtti statisztika szerint az egy főre eső templomok számában elsők vagyunk Európában! Szép hazánkban több mint 18 400 templom, de mindössze 4700 iskola és 425 kórház találtatik, míg Nyugat-Európában már évek óta egyre több keresztény templomot zárnak be és csökken a keresztények, még rohamosabban a gyakorló keresztények száma. A helyzet külön pikantériája, hogy az elhagyott templomok egy részét mecsetté alakítják. No de mindez Pushkar kapcsán jutott eszembe, melyhez visszatérek, hisz nem akármilyen templomokkal büszkélkedhet. A legfontosabb közülük a 14. században épült Brahma-templom, hisz ennek a főistennek igen kevés épületet szenteltek, India-szerte összesen ötöt vagy hatot. Biztos számot sehol sem találtam, de a legtöbb dokumentumban, ha egyáltalán számszerűsítik, akkor ennyiről beszélnek. Hogy miért kevésbé népszerű az univerzum teremtője, mint a Trimurti másik két istene – nem csak számomra rejtély. A szentély meglátogatása külön tortúrát jelentett. Semmit sem vihettünk be magunkkal. A táskáinkat egy közeli, megbízható üzletben helyeztük el, egy részét néhány kicsi szekrényben, a többit a mellette álló padon, ahol Asini maradt őrizőnek. Azután térd eltakar, váll beborít és libasorban beálltunk a templomba igyekvők közé, ahova meredek lépcsősor vezetett. Már a bejárat előtt katonák vizslattak és fémdetektoron haladtunk át. Balkonos, árkádos kapun át jutottunk az udvarba, ahol egy kicsi, oszlopos, piros tetős, élénk kék épület fogadott, amelyben egy pillanatra sem engedtek megállni, a legbensőbb szentély előtt – ahol papok szorgoskodtak és vették át a rizst és virágot – tömeg verődött össze igazhívőkből, épp hogy elmehettünk mellettük, a rend őrei valami okból szinte elkergettek onnan. Brahmát tehát még meg sem pillantottam. A templom különben végtelenül egyszerű és dísztelen volt. Albert Ildikó

[gallery ids="2925,2927"]


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!