Hirdetés

A mélyszegénységben élő fiatalok felzárkóztatásáról tanácskoztak

A mélyszegénységben élő, korai gyerekkorban lévő, illetve a serdülőkorú fiatalok félzárkóztatását célzó két nagy projekt köré szervezték meg a Gyulafehérvári Caritas nyolcadik kiadásához érkező konferenciáját, amelynek ezúttal is Székelyudvarhely adott otthont. Az eseményre a három székelyföldi megyéből érkeztek a résztvevők, hogy közösen bővítsék ismereteiket, megosszák tapasztalataikat és jó gyakorlataikat a kérdéskörről. 

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 4 perc
A mélyszegénységben élő fiatalok felzárkóztatásáról tanácskoztak
Dr. Tonk Gabriella pszichológus, kutató, a Pataréti roma gyerekek felzárkóztató programjáról készült kutatás eredményeit ismertette Fotó: Hodgyai István

Zsúfolásig megtelt a Művelődési Ház koncertterme csütörtök délelőtt, ahol a Gyulafehérvári Caritas nyolcadik alkalommal szervezte meg a Közösségépítők konferenciáját, Biztos irány –biztosabb jövő címmel. A konferencia résztvevőit Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas Szociális Gondozás Ágazatának igazgatója köszöntötte. Mint mondta, nagyon fontosnak tartja a hasonló eseményeket, amelyek magyar nyelven zajlanak, és a szegénységgel, mélyszegénységgel, folytatott munkát támogatják. 

– Egy fecske nem csinál tavaszt, akárcsak a maguk területén, kis településén szociális munkát végzők,

ezért is jó, ha néha ezek a fecskék, átvitt hasonlattal élve, összegyűlnek, és közösen, csapatban egymást megerősítve gazdagíthatják ismereteiket, megoszthatják tapasztalataikat, bővíthetik tudásukat – fogalmazott az igazgató.

Mint mondta, a konferencia fő célja, hogy jó gyakorlatokat, módszereket mutasson be a lezáruló és működő projektjeik tükrében, és lehetőséget teremtsen a különböző szakterületekről érkező szakemberek számára az együtt gondolkodásra és párbeszédre. Kiemelte, ezekben az időkben, amikor egyre inkább a bizonytalanság veszi át az uralmat, a szociális ágazatban dolgozók még inkább a biztos támasz szerepét kell betöltsék.

– A biztonságérzet a legfontosabb, ami egyben alapja is a fejlődésnek, és ennek megteremtésében társai kell legyünk a ránk bízott közösségeknek, személyeknek – mondta Ludescher László.

Két nagy projekt köré épült az idei konferencia, nevezetesen a Biztos kezdet egy biztos jövőért, illetve az Iránytű a munka világába elnevezésű programok köré, amelyeknek középpontjában a korai gyermekkorban lévők, illetve a serdülőkorú fiatalok állnak.

– Ez a két korosztály az, amely megítélésünk szerint a legkritikusabb helyzetben van. Az ezekhez a projektekhez kapcsolódó szakmai munkát, elméleti tudást próbáljuk ötvözni, határon innen és túlról érkezett szakemberekkel – részletezte az igazgató. A szervezők ezúttal is arra törekedtek, hogy ne csupán elméleti, hanem számos gyakorlati bemutató is belekerüljön a programba, és olyan személyek tartsák ezeket, akik ezt a tevékenységet végzik, részesei a folyamatnak. 

A konferencia első felében a kisgyermekkori felzárkóztatás fontosságáról, jó példákról, kutatási eredményekről hangzottak el előadások,

az ebédszünetet követően pedig a kamaszkor nehézségeire fókuszáltak, és azokat a programokat, tevékenységeket ismertették a szakemberek, amelyek a felzárkóztatásban, beilleszkedési lehetőségekben, iránymutatásban, szolgáltatások felkutatásában és az ezekkel történő munkában segítenek a fiataloknak. A délután folyamán ugyanakkor kiscsoportos műhelymunkákra, interaktív játékokra is volt lehetőség.

A konferencia egyébként nagy népszerűségnek örvendett, több mint százan vettek részt a három székelyföldi megyéből a rendezvényen. A Caritas érintett munkatársai mellett meghívást kaptak a szociális felzárkóztatás témájában érintett közintézmények vezetői, a projektekben együttműködő partnerek, oktatási intézmények képviselői, önkormányzatok szakemberei, valamint roma közösségek képviselői és civil szervezetek is.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!