Hirdetés

A lakók leszedték a szigetelést

HN-információ
A lakosság türelmét kéri a közös érdekért Füleki Zoltán alpolgármester a város azon területein, ahol hőszigetelési munkálatok zajlanak, utalva a Nagyrét utcai tömbház udvaráról a hétvégén a Facebookra feltöltött fotókra. Hozzátette, a törmeléket tegnap elszállította a kivitelező. [caption id="attachment_13262" align="aligncenter" width="620"]Szemétkupac a szigetelőanyag mellett. Munkaszervezés Szemétkupac a szigetelőanyag mellett. Munkaszervezés[/caption] A Nagyrét utca 10. szám alatt most fejezték be a tető szigetelését, és az ebből származó hulladékot – törött cserepeket, korhadt léceket, madárürüléket – a tömbház udvaráról még a tegnapi nap folyamán elszállította a kivitelező – mondta el kérdésünkre Füleki Zoltán alpolgármester, miután a hétvégén a szomszédok a Facebookra feltöltött fotókkal kifogásolták a munka minőségét. Füleki a lakosság megértését és türelmét kérte a közös cél érdekében. A Nagyrét utca 14B tömbháznál pedig feltűnő, hogy az egyik oldalon leszedték a korábban felhelyezett szigetelőanyag, csupán a ragasztó nyomai látszanak. A polgármesteri hivatalban nem tudnak olyan esetről, hogy a rosszul felhelyezett polisztirolt vissza kellett volna bontani. Egy szomszédos tömbházban lakó viszont úgy tudja, hogy a tömbház lakói szerint nem megfelelő szigetelő anyagot rakott fel a kivitelező, ezért lebontották. A lépcsőház egyik lakója azonban cáfolta a fenti kijelentést. Lapunknak azt mondta, azon az oldalon még korábban, a program megkezdése előtt hőszigeteltek, majd maguk a lakók bontották le azt a részt, hogy a mostani kivitelező akadálytalanul tudja végezni a munkát. A programban szereplő tömbházak többségénél biztató ütemben zajlik a munka – tudtuk meg Füleki Zoltántól. A Majláth Gusztáv Károly tér 1-es szám alatti tömbháznak is megoldódni látszik a problémája. Ebben az esetben a kivitelező 60 napos haladékot kért, mivel néhány erkély esetében statikai problémák merültek fel, amelyekre a tömbházat tervező cég késve küldött megoldási javaslatot – mondta az alpolgármester. És amikor a kivitelező befejezi a munkát a Testvériség sugárút 14. szám alatt, nagyobb erővel folytathatja a központban. Ugyanakkor biztatónak tartja, hogy a bákói Consizo cég igazgatója hetente személyesen ellenőrzi a munkát a Nárcisz és a Pacsirta sétányon. Megjegyezte, mivel az országban mindenhol hőszigetelési projektek zajlanak, a nyílászárókat gyártó cégek is túlterheltek, ezért több esetben is ez okozott késéseket, például a Mihail Sadoveanu utca 31. szám alatt jelenleg is az ablakokra várnak. Még mindig van azonban három tömbház, ahol nem fogtak hozzá a szigeteléshez: a Mérleg utca 8., a Miron Cristea u. 2/A és az Octavian Goga sétány 8. szám alatt hamarosan elkezdik a munkát – ígérte Füleki Zoltán alpolgármester. Háromszéki Eszter


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!