Hirdetés

A kevésbé látványos munkafázis zajlik

HN-információ

Bár időnként úgy tűnhet az arra járóknak, hogy állnak a munkálatok a felújítás alatt lévő Gyermek sétányon, mind az alpolgármester, mind a kivitelező azt állítja, ütemterv szerint haladnak, csak éppen a munka kevésbé látványos része zajlik jelen pillanatban.

Forró-Erős Gyöngyi forro-eros.gyongyi@hargitanepe.ro Kicseréltük az esővízlevezető csatornahálózatot, jelen pillanatban az új út alapozása zajlik – tájékoztatta lapunkat a kivitelező, az Ing Service Kft. vezetője, Buzogány Károly. Bár szerkesztőségünknek többen is jelezték, hogy a teljes felújítás alatt álló csíkszeredai Gyermek sétányon áll a munka, ezt mind a kivitelező, mind Antal Attila alpolgármester cáfolta. Ütemterv szerint haladnak – A lakónegyed alsó részén dolgoznak jelenleg a munkások. Hamarosan határkőhöz érnek: a föld alatti infrastruktúra lassan teljesen helyre kerül, azután majd kezdődik a munkálatok látványosabb része – ígérte a városvezető. Buzogány Károly is megerősítette, hogy az ütemterv szerint haladnak, annak ellenére, hogy előreláthatatlan problémákkal is szembesültek. Például olyan, a föld alatt húzódó villanyvezetékekkel, amelyek ottlétéről senki sem tudott, és amelyekről első fázisban a műszerek azt mutatták, hogy feszültség alatt is vannak. Még pünkösd előtt jelezték ezt az áramszolgáltatónak, és mostanra jutottak oda, hogy ezeket a vállalat szakemberei el is távolítják. Ráadásul ott van egy gáznyomáscsökkentő állomás, amelyet el kell költöztetni, és ezzel is az illetékes szolgáltató szakembercsoportjára kell várni. – Szerencsére, mi ettől a létesítménytől egyelőre tudunk dolgozni, hiszen nagy a terület, ahol folynak a munkálatok, így ez nem hátráltat egyelőre – mondta a kivitelező. Hozzátette: az ütemterv szerint a lakónegyed felújítását jövő évben kell befejezzék. Teljesen újszerű lakónegyedet alakítanak ki Amint arról már korábban is beszámoltunk, a Gyermek sétány a város több más lakónegyedéhez hasonlóan teljesen új külsőt kap, és néhány, városszinten premiernek számító elemmel gazdagodik. Az önkormányzat 6 millió 600 ezer lejt szánt erre a felújításra, ebből újba rakják az esővízelvezetőket, az útburkolatot, új közvilágítási rendszer lesz és 339 férőhelyes parkolót építenek. Emberbarát környezet kialakítását tartották szem előtt a tervezők, nagy hangsúlyt fektettek a zöldövezetek, játszóterek kialakítására, az utcai bútorokra, és az utcákkal körbezárt Gyermek sétány körül egy folytonos, gyalogos körgyűrűt építenek, ezt kiegészítik futósávval is, amelyet a célnak megfelelő gumírozott burkolattal látnak el.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!