borús égbolt
A jégkorong, a halikra és az emberség
Már olvashattak lapunkban a sportkommentátori „pályafutásom” kezdeteiről, arról, hogy miként is kerültem kapcsolatba a gyergyószentmiklósi Keresztes Médiával, és a hazai jégkorongbajnokság élő facebookos közvetítései hogyan nőtték ki magukat annyira, hogy most már szinte minden jégkorongrajongó ismeri. Gyermekkorom óta kergettem az álmot, hogy egyszer kipróbálhassam magam kommentátorként, és végre megtudjam, hogy érdemes több energiát szentelni ennek, vagy csak egy hirtelen fellángoló hóbort, amely majd idővel szépen elcsendesedik. Szerencsére előbbi valósult meg, a Keresztes Médiának hála pedig kipipálhattam egy tételt a bakancslistámon.
Mindezt csak felvezetőnek szántam, mivel nem magamról, nem is a közvetítésekről, hanem olyasvalamiről kívánok szót ejteni, ami igencsak felkapott téma a karácsonyi ünnepkör idején: az emberségről. Az elmúlt napokban, december 20–23. között Galacra utaztunk, hogy a Duna-parton rendezett Románia-kupáról három napon keresztül közvetítsük a Gyergyószentmiklósi Progym, illetve a Csíkszeredai Sportklub mérkőzéseit. Bizony, első alkalom volt közvetítéseink történetében, hogy nem a kedvenc csapatunk meccsén végeztük a feladatunkat, azaz Keresztes Zoltán szakszerűen forgatta a kamerát, Rokai Attila arról gondoskodott, hogy a technika ördöge ne vicceljen meg, jómagam pedig igyekeztem úgy beszélni, hogy a több mint ezer néző számára élvezhető legyen a meccs élménye. Jártunk már korábban is Galacon, és minden egyes alkalommal meglepődünk a fogadtatáson.
Kerültünk mi már olyan helyzetbe, hogy egy székelyföldi műjégpályán habzó szájjal igyekeztek lekergetni a közvetítőállásból, és kijelenthetem, hogy Galacon erre még egy szemernyi esély sincs, sőt, szinte borítékolható, hogy a közeljövőben sem lesz példa hasonlóra. Igen, most lehet azzal jönni, hogy a Duna-parti városban nem kell belépőjegyet vásárolni a mérkőzésekre, szerintem azonban itt sokkal többről van szó, mint a bevételről. Karakterességről, korrektségről, emberségről beszélünk, amikor pedig román emberek között tapasztaljuk mindezt, bizony elgondolkodunk.
A három nap leforgása alatt egyetlen rossz szóval sem illettek bennünket, sőt, több esetben annyira örültek a jelenlétünknek és dicsérték a munkánkat, hogy már-már kellemetlenül éreztük magunkat. Nyugodtan kérjünk még az ételből, mert a repetát már nem kell kifizetni, az a fontos, hogy ne hagyjuk el az éttermet éhesen, az ebéd vagy vacsora mellé járó innivaló a ház ajándéka, ha pedig bármi problémánk van, szóljunk, mert igyekeznek megoldást találni rá. Gyakran csak lestünk ki a fejünkből, hogy ilyen egyáltalán létezik. Megtudtuk, hogy a halikrás kenyér – amit nem mellesleg mindhárman nagyon finomnak találtunk – együtt jár a jégkoronggal arrafelé, a névre szóló Progym-mezben meccsre érkező galaci szurkolók látványától pedig majdnem hátast dobtunk. Nagyszerű tapasztalat volt így karácsony idején, a levont tanulság pedig világosabb a napnál: embernek lenni nem a nemzeti hovatartozás függvénye. Ritka és szép, a példa követendő.
Kertész László
