"Minden szent neve mellett derék unitárius község” – mondja Orbán Balázs Homoród­szentpálról, a Nagy-Homoród völgyében fekvő faluról. A települést először 1331-ben említik az iratok Sancto Paula néven, de történetét az ókori rómaiakig visszavezethetjük. A falu északi részén, az unitárius templomtól a Vár patakáig terjedő részen római polgári település és katonai tábor volt, amely, valószínűleg a sókitermelést vigyázta fel. „Hogy rómaiak lakhattak, nyilván mutatják nemcsak most épült piacos uj temploma körül kútásás alkalmával 5-6 ölnyi mélységű televényes rétegben talált másutt is sok helyt hányodó római téglák s igen régi temploma elrontásakor annak falában volt s régi temetőjében ma is létező nem oda készített hanem másunnan oda tett faragott kövek…” – írja Jánosfalvi Sándor István a Homoród vidékéről szóló könyvében. A római castrum és fürdő maradványaira épült a 15. században a gótikus temploma. Ami az itt lakók vallásosságát illeti, folytatom a fent említett szerző gondolatait: „Hogy a reformáció előtt vallás tekintetében is nevezetes hely volt Homoródszentpál, bizonyítja nemcsak elrontott igen régi sekrestyés anyatemploma, hanem azon szájhagyomány is, miszerint annak dél felőli körében a Paulinus szerzetnek, honnan maga Szentpál is neveztetett, nagy zárdája vala, melynek hosszú tornácos alapjából, mint mondják, még a múlt században is téglákat és köveket feszegettek fel.” A reformáció után bekövetkezett változásokkal kapcsolatos információkat is e könyvből idézem: „Csak annyit jegyzek meg még e helynek vallására nézve, hogy ez a reformáció után főbirtokosaival együtt több helyiségek példája szerint is előbb a lutherána vallást vette volt bé, s csak Zápolyai Zsigmond idejében vette bé akkori főuraival együtt az unitária vallást, közbül volt-e reformáta vallású, nem tudom.” A középkori, gótikus templomát 1842-ben bontották le. „A helyiek szerint fala olyan erős volt, hogy lebontásához faltörő kosokat kellett csináltatni” – idézem Mihály János gondolatait a Gyalogosan a két Homoród mentén című könyvéből. Az új templom építését 1846-ban fejezték be, de a belső felszerelés elkészítése eltartott 1859-ig. Így az orgona is, amelynek elkészítését korábban elhatározták, mert már 1845-ben találunk egy bejegyzést az orgonára gyűjtött pénzről. 1846-ban „A Megye egy készítendő Orgonára bizonyos fundust alapítván, önkéntes adományokkal ennek pénztárából költsönözöt az adományozok egyetértéséből 568 f. 41 Dr.” Az alap kezelésével kapcsolatban kétségek merültek fel, bizonyos személyek feljelentik a kezelőket a püspökségen, aminek következtében az E. K. Tanács levélben rendelkezett ezen ügyben: „ez évi Julius 18-án 170 E. K. Tanácsi szám alatt, parancsoltatik a Tisztelendő Consistoriumból, hogy ezen vizsgálat alkalmával legyen szoros figyelemmel az Eccla gondnok számadása bé adásakor, az Orgona pénz alapjának miképpen kezelése modgyárol.” A jegyzőkönyv részletesen leírja a pénzalap kezelését, a végkövetkeztetés: „az orgonapénz alap kezelése tisztán és tökéletesen folytatottnak lenni találtatott mit a T. Consistoriumnak ezen formába fel fog jelentettni.” 1848 januárjában még hozzáteszik: „ez évben kamatokbol és termesztvényekből viszont 122 mfrt.-tokot 64 Dr. hozza adatván terme az 1847-diki számadáskori öszveg 1065 mfrt.-okot 2 Dr.-t.” Ugyanakkor tudomást szerzünk az orgonaszegődésről is: „egy építendő uj orgona szegődségére elő pénzül elköltetvén 301 mfrt.-ot 88 Dr-t”. 1849. november 15-én a számadási jegyzőkönyv beszámol az orgonáról: „a Templomba egy szép Orgonát 8 hang változatutt készített az eklesia, melynek egy része öszve is vagyon alkotva, melynek bevégzésére a mindenhato segélje”. Az orgonakészítőt a falu téli iskolaépületébe szállásoltatják el, ezért késik a téli tanítás, amíg találnak megfelelő tanítási helyet. Két részletben fizetnek ebben az évben az „orgona Maisternak”, először 300 forintot, majd még 600-at. Az 1850 decemberében tartott keblitanácsi gyűlésen írott jegyzőkönyv megjegyzi: „A templomban a tavaj készíttetni kezdett orgona a festésen kivül egészszen elkészítettetett”. A számadásban újból egy 600 forintos fizetést találunk, de főleg a fúvó készítésére való költekezésekről olvashatunk. Annyira pontosan és részletesen van lejegyezve minden, hogy szinte magunk elé tudjuk képzelni a fúvó készítésének folyamatát. Hírt kapunk a mesternek vásárolt szalonnáról és vajról. De ugyanakkor fontos információt tudunk meg az orgonakészítőről, éspedig azt, hogy brassói, az orgona darabjait, a cirádákat (díszítéseket) Brassóból szállítják szekereken. Ez az adat pontosan megegyezik a Dávid István Műemlék orgonák Erdélyben című könyvében leírtakkal, ahol az orgona készítőjeként a brassói Carl Schneidert jelöli meg. Bár én nem találkoztam a művész nevével, a talált számadási adat egyezik a könyvben írtakkal. Az orgonaművész a brassói Fekete-templom orgonája készítőjének, Buchholtznak volt a tanítványa, orgonái csuszkaládás, mechanikus szerkezetűek, az unitárius egyházban a bölöni templom orgonáját javította. 1851-ben püspöki vizitációt tartanak Homoródszentpálon: „a Templom merőben ujj épület jo ízléssel készült csinos nagyszerű mív – (…) – nagy tágas karral – s arra alkotott nyoltz változatos orgonával”. Majd néhány sorral tovább: „Az említett szép orgona készült 1849-ben 1850-ben megfestése hiányzik.” 1852-ben „építtés annyi történt, hogy az orgonának egy választo deszka fel tsináltatott záros ajtóval el láttatva”. A következő évben a fúvó padoltatásával foglalkoztak, majd rá egy évre lépcsők készültek az orgona mellé. 1858-ban a jegyzőkönyv a megfestett orgonáról számol be. 1859-ben olvashatjuk: „A kar ujj Deszka táblázatokkal felül párkányos boritékkal fel készítve vegyitékes Gyöngy s Égszínre festve. A derék orgona díszes világos gyöngyszín és fehér festékkel…” Azt is megtudjuk a leírásból, hogy a brassói Pap Miklós „derék művész” készítette. A munka kifizetésére való összeget adakozásból gyűjtötték össze: 204 magyar forint és 5 dénár. 8 évre rá, 1867-ben tisztítják az orgonát, ezután a hangszer az 1880-as évekig jól működött. 1881-ben 124 személy, összesen 170,90 magyar forintot és 287 véka búzát adományozott orgonajavításra. Ez a javítás csak 1887-ben kerül napirendre, amikor egy sajnálatos eset miatt az orgona használhatatlanná válik: „közelebbről, szél és villám ütés által tornyunk és orgonánk össze rombolttatván, minek kijavítása szükségötetnek és mi után az megyénknek nintsen anyi anyagi lehetősége amelyből ez fedeztessék” elhatározzák a gyűjtés megkezdését. Októberben, „az ekklésia gyűlés egyhangulag meghatározza, hogy a jelen közgyűlésen az önkéntes adakozás kezdessék meg, hogy kiki a jelen voltak közül adományát megtehesse”. Egy érdekes adat: „Fazakas Mihály is ajándékozott 2 frt. az orgona javíttásra, oly formán, hogy az éjszaka csorda őrzéséért az ekkl. tartozott 2 frt-tal s ezt ajánlotta fel”. 1888 márciusában megkezdődött a levelezés Nagy József brassói orgonaművésszel az orgona rendbehozatala érdekében. E levelezés folytán létrejött a vállalkozási szerződés: „Köttetett egyfelöl brassoi orgona építész Nagy József és a homorod szentpáli unitár. egyházi megye gondnoksága között másfelöl, a következő feltételek alatt, u.m.: 1.ször Brassoi orgona építész Nagy József elválalja a homorod szentpáli unitár. Egyháznak villám által meg rongált orgonája alapos helyre-álítás és takarítását 300, írva is háromszáz osztrák é. forint vállalati összegért a felülvizsgálati költségeknek a szerződő felek közti egyenlő arányban levő közös hordozása kötelezettsége mellett.” A szerződésből megtudjuk, hogy az orgonamester vonattal utazott a kacai állomásig, onnan szekéren vitték segédeit, műszereit és a szükséges anyagokat Homoródszentpálra. A mester az elvállalt munkáért 3 évi jótállást vállalt, előlegként 20 forintot kapott az egyházközségtől. A mester és segédjei ellátását az egyházközség vállalta „más vállalkozó nem lévén helybeli Tisztelendő Egyed Ferencné Gábor Lidia asszony ajánlkozott” 1888. július 6-án „orgona művész Nagy József az orgonát elvégezvén bemutatta a keblitanácsnak. Kebli tanácsunk a helybeli tanító Szabó Mózes a fiaval kiprobáltatta és mindenekben kielégítőnek találta és vele teljesen elégedett”. Az első világháborús forgatagban Homoródszentpálon is megtörtént az orgonasípok rekvirálása, melynek nyomát az egyházközség iktatókönyvében találtam meg: „1918 május 30. A rekvirált orgonasípokról kapott elismervény és szállítási igazolvány jelen szám alatt”. A sípok elviteléről az Angster cég lajstroma is hírt ad. A befolyt összegből 512 korona 76 fillér, valamint egy névtelen adakozó 100 koronájával együtt orgonaalap jött létre, amelynek bevallott célja: „az orgona átalakítás költségeire felhasználható tejes összeg” biztosítása. 1920 végére az alap 3770 koronát tett ki, 1922-re ez az összeg 2670 lej és 90 bani lett, amit a pénztári alapok kezelési naplója szerint, „felhasználva (lett) teljes összegében az 1923-as orgona kijavítás és átalakításnál”. A vallásos adakozások jegyzőkönyvéből még többet tudunk meg: „A régi harang átszerelése és az orgona hiányának kiegészítésére, 2 uj változattal való kibővítésére az alábbiak adakoztak, összesen 5078 Lei. 9. A harang és orgona beszerzése és felszerelése alkalmával ajándék fuvarozásokat végeztek 9 személy 1200 Lei.” Sajnos, jegyzőkönyv hiányában csak ennyit tudtam meg e fontos javításról. 1937-ben Kádár Gyula jelentkezik a padok, karzat, oszlop és orgona festésére, árajánlatát elfogadják, az egyszeri festés előtt kopás elleni olajjal keni be ezeket, munkájáért 10 év, az orgona aranyozott részeit 14 karátos arannyal festi, ezért 30 év garanciát vállalt. A következő adatunk 1947-ből való: „a napokban Magyari Árpád orgona építő mester megvizsgálta az orgonánkat és az észlelt bajokat és hiányokat hajlandó megjavítani és pótolni 4.000.000 Lejért.” Július 3-án: „Magyari Árpád orgona művész az orgonát megjavította Pálffy Ákos nyug. ig. Tanító, Lőrincz Mihály énekv. szakértők véleménye alapján az orgonát átvette a legnagyobb elismerés mellett.” Még egy adatunk van az orgonával kapcsolatban 1959-ből: „ebben az évben 100 éves orgonánk építése, lelkész javasolja, 100 éves jubileum megtartását, olyan formában, hogy egyh. község kérje föl levélben Péterffy Gyula kolozsvári theologiai zenetanárt, hogy a nyári szünidő alatt orgonánkat javítsa ki s a munkálatok befejezése alkalmával templomunkban tartson templomi hangversenyt.” Hogy megtörtént-e vagy sem, nem tudjuk, nem találtam több bejegyzést. Az egyházközség levéltára rendkívül gazdag. A tervbe vett kutatásával, rendbetételével biztos újabb érdekes és izgalmas adatok kerülnek elő e „derék” orgona történetéről. Addig is becsüljük meg e régi hangszert és mentsük meg a jövőnek.