Templomaink felbecsülhetetlen kincsei közé tartoznak az orgonák. A hangszerek királynőjének tartott bonyolult szerkezetek a barokk korban terjedtek el vidékünkön is. A Homoródmente unitárius templomai orgonáinak bemutatására vállalkozott sorozatában Márk Attila. [caption id="attachment_24761" align="aligncenter" width="620"] A Kolonics Istvánnal kötött szerződés utolsó oldala az orgonakészítő aláírásával Fotó: Márk Attila[/caption] Ezen falu régentén erdők torkában találta magát, inkább lehetett vona Makkosnak vagy Vadalmásnak, mint jóféle szelíd Almásnak nevezni” – írja Jánosfalvi Sándor István Homoródalmásról. Az egykori Udvarhelyszék második legnépesebb nagyközsége, a Hargitától dél felé nyúló Kis-Homoród völgyében fekszik, északról és nyugatról fenyvesek borította hegyek tövében. 1333-ban plébániatemploma volt, akkori papja Péter, a pápai tizedjegyzék szerint 6 régi banálist fizetett. Katolikus búcsújáró hely volt, lakossága átélte a reformáció változásait, végül az unitárius reformáció hatására unitáriussá lett. A katolikus szertartásban használt kegyszereket az almásiak az oláhfalvi szerzeteseknek adták el: „Anno 1665 di Julii Almási Bodor Lőrincz és János deák attuk és árultuk az négy Papismusbol megmaradt Casulakat Egy (Mis)salis könyvet egy ostya sűtővasat az Oláhfaly szerzed Uraink(na)k pro flor. Hungr.24 huszonnégy forint summa pénzért és száz szál io deszkaert.” A falu első temploma az 1690-es évek elejéig állott a mai Csonkatemplom nevű szántóhelyen, az egykori Cikefalva falurész felett. Az 1950-es évek végén előkerült régészeti leletek alapján román stílusú bazilika lehetett (Bencző Dénes adata), amit később gótikus templommá alakítottak. A második templomot 1694-ben kezdték építeni, de nem ért meg egy évszázadot 1789-ben már használaton kívüli, „romladozott állapotban” volt. A falutól keletre lévő dombon épült, „kőből való és zsendelyes”, mind a templom, mind a torony. Cinterme és karzata is volt. Mivel agyagos, bizonytalan területre épült, többször kellett javítani a 18. század folyamán. A mai templom szüksége nemcsak abban mutatkozott meg, hogy a „templomunk hasadozott sok helyeken földig”, hanem abban is, hogy a hívek száma gyarapodott, és a templom szűknek bizonyult. A harmadik templom építésének engedélyét 1782-ben kérelmezték, az építés 1785 szeptemberében kezdődött. A mai külső formáját a kőkerítéssel együtt 1796-ban nyerte el. A többi homoródmenti unitárius egyházközséghez képest korán, már az 1816-os évben orgonaépítésre gondolnak az almásiak. A falu bírója, Beke István az orgonaépítésre 168 forintot adományozott. Az egyházközség levéltára őrzi azokat a számadási adatokat, amelyek az orgonaépítésre vonatkoznak. Ebből részletes és gazdag képet kapunk az orgona felállításának körülményeiről. Címe: „Jegyzőkönyv, Melly magába foglalja az H. Almási Unitaria Sz. Ekklésianak azon tagjait. Kik önkéntes jo indulatukbol az felállíttando orgonára conferalttattanak”. Így megtudjuk, hogy a gyűjtés következtében „egy 12 Mutatios orgonát építvén az H. Almási Unitaria Eccla, erre önkéntesen az Eccla tagjai Conferaltanak amint az erről írt Listából kinek kinek neve után lehet látni, summa totalis 527, 18 R frt”. Ezen összegek mellé a falu 4 malma 3 hónapi munkáját fordította erre a célra: 259,15 rénes forintot. Az abásfalviak az „árnyék oldalbeli fű használatáért” 40 forintot fizettek. Az egyházközség erdejéből Barra Mihály, valamint 9 más gazda vásárolt területet, ebből 200 forint folyt be. A „pisztrángosbeli lágy fák” eladásából 200 forint jövedelem jött be. A többi bevételekkel együtt összesen 2380,48 forint gyűlt össze. Maga az orgona 2200 forintba került az aláírt szerződés szerint, amit ki is fizettek az orgonakészítő mesternek. Érdekes adatokat tartalmaz a költségekről szóló számadási jegyzőkönyv. Ezekből megtudhatjuk, hogy négy hónapon keresztül dolgoztak az orgonán, összesen 122 napot. Ebből szeptemberben 18 napot 4 személy, a mester egyedül 3 napot, októberben 24 napot négyen, egyedül 4-et, novemberben 28 napot dolgozott a csapat, a mester pedig 2-t, decemberben pedig 22 napot, a segédmunkások Kőhalomból érkeztek. Érdekes lenne megtudni, hogy a nagysinki Eitel Andrásnak (Andreas Eitel) volt-e Kőhalomban műhelye, hisz oda költöztették „haza” a mesterembereket. Ezzel az orgonakészítő nevét is említettem, aláírása (magyarul) a megőrzött iratokon is megjelenik. A munkaidő alatt a munkások ellátását az egyházközség biztosította, így pontos kimutatás van a vásárolt élelemről. A 17 hétre összesen 461 font húst vásároltak, szalonnát 38 fontot és 12 kupa vajat. Kását, borsót, ecetet, tejfölet 9,9 forintért szereztek be. De jócskán fogyott az ital is: „Ígérvén az Eccla minden napon egy fertálly pálinkát, dolgoztak pedig 122 nap, mely szerént vettek 48 kupa s egy fertálly pálinkát…” Óbort 91 kupával és egy fertállyal, újbort pedig 68 kupával vásároltak. Sörből pedig „másfél hordo melly volt 16 veder s másfél kupa”. Az orgona elkészítése előtt újradeszkázták a karzatot. Vásároltak deszkát, srófos szegeket, lécszegeket, gyertyát és 30 „iront”. A lakatosmunkákért 16 forintot fizettek. Az orgonakészítő mester megfogadásakor a Brassóba utazás 10 forintba került. 1818. augusztus 31-én Eitel András egy „reversalis levelet” ad az egyházközségnek: „Alább Subscribált adom ezen Reversalis Levelemet arrol hogy az H. Almási unittaria Sz. Eclesianak Templomába készítettem egy orgonát mellynek alku szerént valo árrát betsületesen meg is fizették én is kötelezem magamat, hogy az abban lévő Hibákat a meg adott fizetésért tökélletesen meg igazittom Concordalom amikor a Sz. Eclesia kivánja-Ha pedig szánszándékkal meghibáztatyák aztat fizetés nélküli igazíttani nem tartozom az Eclesia is tartozik ide költöztetni és ismétt hazaküldeni, amig itten lészen és munkálkodék az orgonával tisztességesen intertenciáltatni köteles lészen. Eitel András , orgonatsinálo.” Az orgona elkészítése után az egyházközségnek 354 forint adóssága maradt, ebből 60 forintot az eklézsia még megmaradt készpénzéből fizették, maradt 294 forint adósság. 1821. április 1-én a székelyudvarhelyi Sárosi Ferenc asztalosmesterrel kötnek szerződést a templombeli orgona festésére és aranyoztatására. Erre a munkára 400 forintot ígért az egyházközség, de végül 480 forintot fizetett. Az 1822-es jegyzőkönyv megjegyezte: „Mint hogy az orgonafestő munkája telljességgel nem jo a Curatorok és Presbiterium […] annak ujjolag valo pallérozására őket, de egy pénzfizetés nélkül és továbbá köteleztessenek arra, hogy azon ujjitasa tökéletes legyen különben a 400 Rfrtot megfogja fizetni.” Biztosítékul pótszerződést kötnek, amelyben az asztalosmester apját elfogadják kezesnek. 1821-ben hangolták is a hangszert. Azt, hogy milyen volt az orgona, az 1827-es püspöki vizitációs jegyzőkönyv oldalairól tudjuk meg: „A Nagy Kar a Templom déli végében két erőss kő oszlopon, és bolt hajtáson áll fenyődeszka boritásu könyöklőjével és pádimentumával mellyben kétfelől tíz ülő padok között vasrostéllyal körül kerítve áll az orgona fejér polituros s aranyozott virágokkal s czirádákkal ékesítve. 12 mutatioval és dobbal készítve, az eleibe helyheztetett Claviaturával s Cántori üléssel a Lábbal nyomott fuvok a Toronyfala közzé rejtettek, ide számlálván a számok tartására és ki rakására szolgálo pulpitusotskát és párkányos fekete táblát.” Az orgona megpróbálására az oklándi tanítómestert két ízben hívják el, amelyért az egyházközség 5 forintot fizetett. Az orgona felszentelésére 34 forint 6 dénárt fizetett összesen az eklézsia. 1822-ben még mindig nincs rendben az orgona, mert „az orgonas hibáját egy Udvarhellyi ember megígazította”, ezért adtak neki 4,8 forintot. 1827-ben és 1828-ban az orgona fúvójához enyvet vásárolnak, valószínű, hogy a ragasztás nem volt a legjobb, ugyanakkor faolajat is. Az első nagyobb javításról 1831-ben olvashatunk, amikor „az orgonát reperálo Mester Embernek Intertenciojával együtt adott 36 , 50 frt”. 1833-ban irhát vásárolnak az orgona számára, majd 1839-ben „az orgona megtakaríto mester embernek munkáért és intertenciojára 16 mfrt. 12 Dr”. Még egy utolsó fúvóigazításról olvashatunk 1860-ban. Sajnos az orgona már nem felelt meg a követelményeknek, mert 1868-ban a „romlott orgona helyett az eklésia uj orgonát készítettni szegődött”. Ezt a szerződést vagy egyezményt, ahogy nevezték, 1868. április 26-án kötötték meg: „Kolonics István a Homorod almási Unitarius megye Templomába felválaltam egy Orgona készítését még pedig: az orgonát az elválalt terv szerint kerekded oszlopokkal melyek szine porczellán fejér léend – a többi gyöngyszín – a czirádák illő aranyozással – a játék asztal előre tétetik, annak belső helye, a hová a Klaviatura és a változatok lesznek alkalmazva, kemény fával leszen borítva és politurozott fényezettel lesz ellátva – a Claviaturának egész hangjai fejér elefánt csontbol – félhangjai fekete ébenfával lesznek borítva. Ugy a változat huzok is gömbölyűek fekete csiszolással fognak kiálítatni – a mutatiok nevei nyomtatott név ismerő táblával fog kijelentetni. – 2. Orgona fuvoja a réginek helyire fog felálitatni, jó tökéletes szekrénybe fog alkalmaztatni.” Az orgonát 12 regiszteresre tervezték, a mester 1869. december 5-re vállalja a befejezését, amelyért az eklézsia 2000 o. é. forintot fizetett. Az egyházközség postán keresztül 300 forintot fizetett előlegként, és a régi orgonát is az orgonaművésznek ígérték. 1868 novemberében a szerződést felküldték az E. K. Tanácsnak jóváhagyásra. 1869 márciusában érkezik a válasz, amely „mindenekben” jóváhagyja a szerződést. A szükséges alapot is meghatározzák: a helyi birtokosság 1500 forintot o. é. ad az egyházközségnek, a többi 500 forintot az eklézsia kölcsönözte: „visszafordítás mellett költsönöz tagjainak az ekklésia”. Azonban valamilyen okból kifolyólag az orgonamester nem készítette el időre az orgonát: „még a múlt év elején szerződött volt oly formán, hogy ezen 1869-ik év october elején pontosan helybe állitsa, a művész úr, de miután azt nem tette, sem a megye gondnokait még ez ideig nem tudosította arrol, hogy miért mulasztotta el a fogadásnak eleget tenni ebből kiindulva el határoztatott, hogy mentől előbb egy személyes fel szóllítás által írásba találtassák meg az orgona művész ur, hogy vállalkozásának ha eleget nem tett tehát a jövő 1870-ik év tavasz nyiltára pontosan készítse el.” Az 1870-es számadási jegyzőkönyvben olvashatjuk: „Semmi építkezés nem folyt, […] az ujbol készült orgona ugyan elszállíttatott, de még nincs összeállítva.” Csak a következő év számadásában olvashatunk a kész orgonáról: „a mult évi vizsgálat jegyzőkönyvben említett, s akkor folyamatban volt, díszes 12 változatos orgona teljesen bevégeztetett, fel kért birálo biztosok által megvizsgáltatván és ünnepélyesen hit vallásunk értelmében fel szenteltetve, az isteni tisztelet s buzgoság emelésére használtatik.” Az orgonára ez volt felírva: Kolonics István 103-ik müve 1870. A vizsgálat 1871. április 30-án történt. Vizsgálók Kiss Mihály árkosi pap, esperes és Boncza György vargyasi énekvezér. 1874-ben Kolonics István befejezi a szombatfalvi orgonát, és levélben értesíti az almási lelkészt, hogy az orgonajavításra „Tonit megbiztam, hogy nézze meg az orgonát, és amely hangok nem szolnak, takaricsa meg…” Ez a javítás 5 forintba került. Rá négy évre, 1878-ban takarították az orgonát. 11 év múlva, 1889-ben volt egy újabb takarítás, ezúttal 55,50 koronába került. A századforduló után, 1907-ben a keblitanács megállapítja, hogy „az orgona, mely légy és porpiszokkal annyira megtelt, hogy müködése sokszor az istentiszteletek alatt is zavarolag hat, telyesen takarítassék ki…” 1908 februárjában írják: „a templomi orgonát Boda Józseffel kijavítatta”. Az első világháborúban az 59 kg súlyú, 82 orgonasíp elrekvirálásával megcsonkul az orgona. Az 1924-es püspöki vizitáció „sajnálattal állapítja meg […], hogy az elrekvirált orgona sípokat, a különben szép és kellemes hangu orgonán még nem potoltatta ki egyházközség, annak mielőbb helyre állítására a keblitanács figyelmét felhívja”.