Hirdetés

A homoródkeményfalvi unitárius templom orgonájának története

HN-információ
Templomaink felbecsülhetetlen kincsei közé tartoznak az orgonák. A hangszerek királynőjének tartott bonyolult szerkezetek a barokk korban terjedtek el vidékünkön is. A Homoródmente unitárius templomai orgonáinak bemutatására vállalkozott sorozatában Márk Attila. 08_Orgonakorut2 072 Homoródkeményfalva, a Nagy-Homoród völgyében található kis település. „Fekvése e falucskának a Homoród felfelé mindinkább szoruló kies térségének éppen végződésénél a verőfényes oldalon kies erdők alatt és között s egy derék malmocskát keblében rejtő bereknek körében, a már itt havasi sebességgel és kristály tisztasággal folyó s ugyanazért sok pisztrángot termő Homoródnak két partján esvén, egy a legregényesebb és egészségesebbek között.” A falu első írásos említése 1566-ból való. Lakossága a reformáció alkalmával áttért az unitárius vallásra. 1625-ben Abásfalvával, Gyepessel, Kénossal és Lókoddal együtt Homoródszentmárton filiája. Az egyházközség életének kezdeteiről keveset tudunk, mert az 1812-es tűzvészben a hiteles dokumentumok mind elégtek. Abásfalvával társegyházközségként templomot építettek a község déli végében, az Ördögdombon. „A hagyomány szerint midön az lebontatott, 20 hián éppen 1000 esztendős volt, azonban ez idő számításban egy kis tévedés lesz, mert bár a templomnak meglévő alapfali félkör apszis szentélyre engednek következtetni, miről ha feltesszük is, hogy az román ízlésű templom volt, még is az építés idejét a 12.-ik századon túl vinni nem tudhatnók” – írja Orbán Balázs. Az 1749-es püspöki vizitáció alkalmával írt jegyzőkönyv szerint „az templom kőből való, sendelyes a felett 1 harang”. Kiss Jenő egykori keményfalvi lelkész a kéziratos egyházközség történetében pedig ezt írja: „Hogy az ujabb templomot miért nem építették a régi helyére, egészen érthetetlen.” Az ok a két egyházközség közötti ellentétben keresendő, amely a szétválásukhoz vezetett. A jelenlegi templomot 1820-ban kezdték el építeni és 1827-ben fejezték be. „14 unitárius család nagy áldozatkészségének és sok közmunkának eredménye. Az építés költségeit a magukéból fedezték... a templom költsége 4128 m. fr.” A fát és a deszkát a szomszédos oláhfalviak ajándékozták. A tornyot 1848-ban fejezték be. 1858-ban elhatározták, hogy orgonát építtetnek a templomba: „A mainapon Folyó 1858-ik év. Januarius holnapja 27-ik napján Megye Biro Lőrintz Mihály házánál tartott Eklesia gyűlése bele-edgyezünk abba, hogy készíttessünk egy Orgonát – amely légyen legalább egy hatt mutatios Orgona- és azt bármi bajjal – szerezhessük meg is – mindnyájan alatt írunk jo keresztyéni indulatunknál fogva.” Az orgonaépítésre sokan adományoztak a falu lakosaiból, sőt a környező falvak lakosai is, pl. Recsenyéd és Homoródalmás. Kiss Jenő így ír történetében: „Orgona épült 1858-ban, készítette Balázs Mózes, a községi lakók kívánságára”. Költségeket fedezte a Közbirtokosság 300 szekér fa ajándéka és a hívek adománya.” Az orgonakészítő tehát Balázs Mózes, a nevét egy későbbi javítás alkalmával említik az iratok, mint az orgona készítőjét, és lókodi lakosnak tüntetik fel. Számomra még mindig tisztázatlan kérdés, hogy az abásfalvi közismert orgonakészítőről van-e szó, aki valamikor átköltözhetett Lókodra, vagy egy másik mesterről. Az orgonakutatás talán fényt derít erre a kérdésre. Tény, hogy az orgona szépen megfestett homlokzata az abásfalvi mesterre emlékeztet. A következő évben jegyzik: „Az orgona építésre két hónap alatt gyűlt vám át adatott az Eklésiának – ezek közt vannak azon másvallásuak is, akiknek része van a malomtársulatba.” Az orgona leírását Domokos Áron korabeli lelkésznek köszönhetjük, aki a jegyzőkönyv lapjain megörökítette a hangszer leírását: „Az Orgona részletei Ezek: 1. Principalis hang 4 láb ónból - 2. Super octáva két láb ónból, 3. Quinta 1 ½ láb ónból - 4. Mixtura duplex ónból - 5. Fából 8 láb. 6. Ismét fából 4 láb - Ezen kivül dob s trémula - az egész orgona egy test- a fuvo külön test s csak szél vezetőn érintkezik.” Az orgona hivatalos átvétele szakvizsgálat után történt 1860. augusztus 25-én: „...mi is tudásunkhoz képest hangváltozatainál fogva egyenként megvizsgáltuk az után közönségesen össze illesztvén ugy találtuk mind külsőre mind belső szerkesztésére nézve, hogy a művésznek munkája dicséretére válik, s általunk helybe hagyást nyert. Mely meg bizott kötelességünkbe minthogy igazságoson, lelki ismeretesen eljártunk, arrol hittel bizonyságot tészünk nevünk aláírásával megerősítvén a fen írt időben.” A két szakember Cserei Mózes homoródszentmártoni unitárius lelkész és Szemerjai János udvarhelyi református kántor. Az orgona első takarítása, illetve a fúvó javítása 1871-ben történt: „Orgona takaríttásáért s fuvó javíttásáért 15,60 frt.” 1884-ben megjelent az egyházközségi gyűlésen az orgonakészítő mester az orgona rendbehozatala végett. „Orgonaművész lokodi Balázs Mózes, aki a jelen volt presbyterekkel egyezkedés folytán – mint aki csinálta az orgonát – ki fogja renovalni, tisztítani és stimolni a holnapi napon elkezdve 12 írva tizenkét osztr. Forintért, mintha újra építette volna most.” 1888-ban kijavítják a templomot és a tornyát. Bár külön nem említik az orgona javítását, a számadási jegyzőkönyv orgonatisztításra kiadott összegekről számol be: „2. Vállalkozókkal tartott utoáldomásra és a Balázs Mózes orgona tisztítóval tett alkura, 0,90 ft. 8. A helybeli birtokosság az orgona tisztítónak szegődség szerint egy öl fát és egy fennálló cserefát.” A századforduló után, 1906-ban orgonaalap jött létre, mely évente nőtt. 1910-ben meghívták a keblitanácsi gyűlésre Bartha György homoródalmási orgonakészítő mestert, mivel az orgona állapota rossz volt: „az orgona fuvója hasznavehetetlen, valamint az orgona is poros nem összhangzó s így ennek megjavítása elkerülhetetlen... Bartha György az egyház kebli-tanáccsal egyetemben megnézvén az orgonát, megmutatta a hibákat s vállalkozott annak kijavítására. Kölcsönös egyesség folytán elválalja a munkát 50 az az ötven koronáért.” A tőle kért munka: „az orgonát kitakarítja, felhangolja, a változatokat rendbe hozza, valamint a billentyűzetet kifogástalanul helyre hozza, szóval minden hiányt, ami található az orgonán kifogástalanul helyre hozza, úgyszintén ha az egyház kívánja, hogy az orgona tetejét gyolccsal és argentinummal... behuzza.” Szép példája volt az adakozási készségnek a helyi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet 1909-ben és 1910-ben adományoyott 41 koronája orgonaalapra, majd 1911-ben 36 korona, amely egy bál jövedelmét jelentette. 1914-ben merült fel először a templomépítés centenáriumának megtartása, amit az egyházközség a templom, a torony és az orgona felújításával szeretett volna megünnepelni. Ezt a folyamatot állította le az első világháború, amikor a keményfalvi orgona sem kerülte el az orgonasípok hadi célra való rekvirálását. Az egyházközségi levéltárban őrzött irat szerint a pécsi Angster orgona- és harmóniumgyár által kiküldött szerelő, Schiffrich Lipót 1918. május 8-án összesen 31 sípot a principál 4 lábból 20-at, az oktáv 2 lábból 11-et szerelt le. A Fémközpont pedig összesen 38 koronával tartozott az egyházközségnek a csomagolásért és fuvarért. A háború után nagyon hamar, 1920-ban megjavították az orgonát, a bejegyzésből következtetve valószínű csak a fújtatót: „Lőrincz László – Az orgonát kijavította, a javításhoz anyagot adott, 70k.”, illetve „Vas István cipész. Orgonajavítási munka 10k”. A centenárium gondolata megmaradt és az egyházközség nagy erőfeszítések árán tudta felújítattni a templomot és a toronyot. 1927 áprilisában elbírálták a behirdetett munkálatokra érkezett ajánlatokat és, „orgona javítás és új orgona fúvó készítés munkáját lövétei György Péternek” ítélték 18 000 lejért. Szeptemberben megjegyzik: „az orgona még nincsen készen, a vállalkozónak 15 napi határ időt ad az elkészítésre” az egyházközség. Az orgona elkészül, azonban a két szakvizsgáló 1927. október 9-ei vizsgála szerint: „...az átalakított orgonát megvizsgálva, annak hangolását nem találtam megfelelőnek s azt mindaddig átvételre jó lelkiismerettel nem ajánlhatom, míg a vállalkozó az orgonát szakértővel nem hangoltatja, mivel vállalkozót sem találom elég alkalmasnak arra, hogy ő, mint teljesen laikus, ezt a hangolást közmegelégedésre elvégezni tudná. Egyébb munkáját nem kifogásolhatom.” (Pálffy Ákos és Benedek Sándor) A templomi ünnepélyt október 16-án tartották meg, az Unitárius Közlönyben részletesen beszámoltak az eseményről. Az orgonán a már említett Benedek Sándor abásfalvi énekvezér és Buzogány Elek lókodi énekvezér játszottak. A számadási jegyzőkönyvek szerint a munkálatok 72 200 lejbe és 40 000 lej értékű közmunkába kerültek. Az utolsó orgonajavításról 1954-ben olvashatunk: „az orgona szélszekrénye teljesen összerontott, a fujtató használhatatlanná vált s az orgona javításra szorul.” Ezeknek a kijavítására felkérik György Domokos orgonajavítót, akit az önkéntes adományokból befolyt összeggel akarnak kifizetni. A kifizetés módjáról júniusban tanácskoznak, amikor elhatározzák, hogy a falut négy részre felosztva gyűjtőívek segítségével szedik össze a javításra szükséges 700 lejt. A javítás emlékét őrzi az orgonaház belsejébe ceruzával jegyzett beírás: „György Domokos molnár Lövétei ezt az orgonát javította újra 1954 Majus havában.” A jegyzőkönyvből tudjuk, hogy az orgonát díjmentesen Péterffy Gyula, főiskolai zenetanár hangolta fel. A következő évben, visszaemlékezve az orgonajavításra, májusban keserűen megjegyzik: „Közgyűlés előterjesztésekkel kapcsolatban sajnálattal vette tudomásul, hogy egyesek, az orgona javításra ígért adományukat nem fizették be.” Még megemlíthető az a kézzel írott lista, amely erre a javításra begyűlt összegeket és az adományozók nevét tartalmazza. 1954-ben 71 személy 606 lejt adományozott, 1955-ben még 16 személlyel gyarapodott az adományozók listája, akiktől 106 lej gyűlt be. A jegyzőkönyvek szerint ez az utolsó orgonajavítás. A falu lakosságának elköltözése az egyházközség gazdasági erejét is csökkentette, így nem sikerült egy újabb, költséges javítást véghezvinni. A keményfalvi orgona szépségével ma is felkelti a templomba belépő figyelmét, ezért fontos lenne jó karbantartása, hisz látható bizonyítéka a székelyföldi orgonaépítés történetének.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!