Helyi partnereivel együttműködve az idei néptánctábort a tavalyi mintájára szervezte meg a budakalászi Lenvirág Néptáncegyüttes augusztus 13. és 19. között, a Korondhoz tartozó Pálpatakán. Az első alkalommal azt tapasztalták a kezdeményezők, hogy mind a táborozók, mind a helyiek jól érezték magukat, s elégedetten, élményekkel és tudással feltöltődve vettek búcsút egymástól a viszontlátás reményében. Folytatták a kezdeményezést, délelőttönként és délutánonként két-két órás „edzést” tartottak, ebéd után pedig kézműves-foglalkozásokkal lazítottak. Az esti élőzenés táncház előtt néprajzi, táncelméleti előadásokat hallgattak, szombaton záró gálát tartottak a helyiek részvételével. A tábor – a viszontlátás reményében ért véget tegnap a reggeli szentmisével. Mi múlt csütörtökön látogattunk Pálpatakára, ahol Leidinger Dömötör, a Lenvirág Néptáncegyüttes vezetője osztotta meg velünk gondolatait, aki Markó Fruzsinával együtt a pálpataki értékőrző- és értékátadó programok ötletgazdája. [caption id="attachment_75519" align="aligncenter" width="1000"] Leidinger Dömötör táncoktatás közben[/caption] – Hogyan találtak rá Pálpatakára? – Úgy kezdődött, hogy a lenvirágosoknak Budakalászon pálpataki táncokat tanítottunk, amivel én már korábban foglalkoztam, aztán arra gondoltam, hogy ott van Kovács Norbert „Cimbi” és Lőrincz Hortenzia „Horti”, akik ismerik ezt az anyagot, hadd tanítsák ők. Edzőtábort szerveztünk, aztán hamarosan jött az ötlet, hogyha Pálpataka egy létező hely, ahol élnek még valamelyest a hagyományok, akkor miért ne lehetne ilyen tábort akár a Székelyföldön is megtartani. Tavaly volt az első. Nyitottnak hirdettük, akkor is működött volna ugyan, ha kívülről senki nem jelentkezik, de így is jól sikerült. Úgyhogy idén már rendes táborként üzemelünk. – Milyen a részvétel? Hányan fordultak meg ez idáig? – Nagyjából ugyanakkora a társaság, mint tavaly. Az első alkalommal 97 fő volt itt, most kereken 100 a létszám. Akkor nagyon sokan csak az elejére jöttek vagy egy-két napra, most viszont szinte mindenki elejétől a végéig tud maradni. Akik a táncoktatáson részt tudnak venni, azok létszáma 75 fő. Tulajdonképpen ekkora a hely kapacitása, ennyi embert tudnak itt zökkenőmentesen úgy fogadni, hogy az nem akadályozza túlságosan a település életét. – Van egy olyan programpont mindennap, hogy bekapcsolódás a falu életébe. Ez mit jelent? – Ez egyrészt a táborozókon is múlik. A helyiek részéről abszolút nyitottságot tapasztalok. Ez a program fakultatív, de a kultúrházban, az iskola udvarán vagy a boltban, a kocsmában lehet találkozni a pálpatakiakkal. Aztán részt lehet venni reggelente a tehenek gondozásában, a trágya kihordásában, a fejésnél, a legelőre való kihajtásban, illetve bármilyen más, pillanatnyilag adódó munkában. Azt tapasztaltam, hogy már a tavaly szövődtek itt olyan barátságok, hogy a táborozók közül sokan évközben is visszajártak. – Van-e adatközlés? Működik-e, él-e még a néptánc hagyománya? [caption id="attachment_75520" align="aligncenter" width="1000"] Hazai környezetben oktatják a pálpataki táncokat[/caption] – A helyi lakosok a nappali oktatásra nem jönnek el. A tábor munkálatainak végén azonban lesz egy gálaműsor, arra eljönnek, felöltik a népviseletet is. A fiatalok azonban – amikor a gazdasági munkák engedik – idejönnek, figyelnek, részt vesznek. Cimbi és Horti úgy másfél-két évtizeddel ezelőtt abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy még találkozhattak, együtt táncolhattak azokkal az emberekkel, akiknek a hagyatékát most átadják. Balázs Lajos bácsi, Lőrincz G. Mihály és Tófalvi G. Árpi bácsi mind a hárman élnek. Lajos bácsit talán elkísérik majd ide az unokái, mert elég gyenge állapotban van egészségileg, Mihály bácsit sajnos egy agyvérzés részben megbénította, ő nem tud eljönni, Árpi bácsi viszont jó formában van, ő itt lesz a záróeseményen. – Elképzelhető, hogy ez a pálpataki kezdeményezés olyanná lesz, mint a felsősófalvi tánctáborok, ahol minden alkalommal több száz ember is megfordul? – Nem. Ez egy ekkora befogadóképességű tábor. Ha úgy tetszik: ínyenc-tábor. Nem kívánjuk bővíteni. Legalábbis a mostani elképzelésünk az, hogy ilyen korlátok közt kell ezt megtartani. – Milyen a tábor összetétele? Egyszerű, hétköznapi magyar fiatalok vannak, akik táncot szeretnének tanulni, vagy haladók, akiknek van már rálátásuk? Csak magyarországiak jöttek el, vagy a szomszédos országokból is érkeztek? – Az volt a kikötésünk, hogy a jelentkezők rendelkezzenek néptáncos tapasztalattal. Három tánccsoport érkezett: egy Budapestről, egy Győrből, egy pedig Bécsből, amely ottani magyar fiatalokból áll. Érkeztek Magyarország különböző vidékeiről egyéni érdeklődők, sőt családok is, akik a nyaralás hasznos formájaként fogják fel az ittlétet. Jött egy legény Sófalváról és néhányan Székelyudvarhelyről is. A székelyudvarhelyi fiatalok szülei Pálpatakáról származnak, tehát számukra a táborozás visszakapcsolódás is egyúttal a gyökerekhez, amikor megtanulhatják szüleik, nagyszüleik táncait. Három lány Melbourne-ből jött, Ausztráliából, akiknek a szülei Magyarországról telepedtek ki, de ők mindhárman beszélnek magyarul, és erős bennük a kulturális ragaszkodás. Van a táborunkban egy japán úriember, aki Tunéziában él, szintén beszél magyarul. [caption id="attachment_75521" align="aligncenter" width="1000"] A kocsma terasza is helyszínné vált[/caption] – Milyen zenére táncolnak? – Mindig élőzene van. Napközben és az esti táncházakban a Naszály zenekar kísér. Ők Budapesten, a Zeneakadémián tanuló fiatalok egyébként, Kecskemétről, Szombathelyről valók. Azért esett rájuk a választás, mert velük évek óta együtt dolgozunk. – Itt, Pálpatakán egykor többen játszottak tárogatón. Megmaradt-e ez a tudás? Esetleg valamilyen szinten részt vesznek-e helyi népzenészek a programban? – A tárogatózás kiveszőben van. Korondról jött fel tavaly egy tárogatós, most is eljön, talán a sófalvi Petrások közül is lesz egy-két vendégünk. Akár meglepetések is érhetnek, sosem lehet tudni. Annyi biztos, hogy a tárogatózás kezdett kimaradni, a hangszerek egy részét el is adták, helyét a szaxofon vette át, amely az évtizedek alatt annyira népi hangszerré kezdett válni, mint a harmonika. A népi kultúra változik, folyamatosan alakul. Sokan azt mondják, hogy mára már elmúlt, az emberek elhanyagolták, sőt elfelejtették. Nem hinném, hogy ez így igaz… Simó Márton