Hirdetés

A hazai autógyártás újdonsága: Ford Puma: Decembertől megvásárolható lesz…

HN-információ
Egy kis túlzással akár azt is állíthatnánk, hogy október 8. mérföldkőnek bizonyulhat a craiovai autógyár életében: megkezdődött a romániai első hibrid és egyben legelőrehaladottabb személygépkocsi sorozatgyártása. A Ford Puma új modelljéről van szó, amelynek a román gazdaság számára legalább 3 milliárd eurós hozadéka lehet. Ezek szerint 2019 októberében a craiovai autógyárban hivatalosan is megkezdődött az Ecosport mellett a Ford Puma új városi terepjáró gyártása. A termelés szempontjából is igen nagy tétje van ennek az új modellnek: lehetővé fogja tenni, hogy a tavalyi több mint 140 000 egységgel szemben a gyár idei termelése meghaladhassa a 250 000-et. A Ford illetékesei szerint a szándék az, hogy a Puma a lehető legrövidebb időn belül a legpiacosabb modellje legyen a kis SUV-ok szegmensének. Továbbá tekintettel arra, hogy a Puma átlagára meghaladhatja a 20 000 eurót (az indulóár állítólag 15 000–17 000 euró között lesz) a gyár szempontjából a hozadék legalább 3 milliárd euró lehet, s az évenként majdan legyártott járgányok száma meg fogja haladni a 180 000-et. Három váltásban Már az év elején beszámoltunk arról, hogy az idei gyártási program megkövetelte, megköveteli a létszám gyarapítását is, erre fokozatosan került, kerül sor. Jelenleg a Ford Románia körülbelül 6000 alkalmazottat foglalkoztat, s 2008-tól errefelé az első ízben következett be, hogy párhuzamosan két járművet szerelnek össze. Ennek okán az összeszerelő üzemben a múlt héttől bevezették a három váltást. Amúgy a Ford Románia craiovai motorgyára eddig is három, illetve négy váltásban működött, s ott jelenleg az 1 literes EcoBoost motor 95-125 lóerős, valamint a 125 CPmHEV és 155 CPmHEV variánsait gyártják. Ilyenképpen míg egy rövid ideig a Duster révén a Dacia vallhatta a magáénak a legerősebb romániai autó címét, a Ford ismét az első helyre került a 155 lóerős motorral. Visszatérve arra a piaci szerepre, amellyel számolnak a cég illetékesei, érdemes utalni arra, hogy az esztendő első felében a kis SUV-ok szegmense 11%-os bővülést jegyzett, ami közel 1,2 millió járműben testesül meg, s ugyanakkor az európai autópiac 14,2%-át jelenti. A piaci elemzők szerint az első félévben a kompakt szegmens volumenét lekörözte, akárcsak a „Golf” osztályét. Ilyenképpen nem véletlen, hogy a Ford számára az Ecosport mellett az új Puma talán fontosabb, mint a Focus. „Az új Puma a Ford dizájn filozófiájának egy új fejezetét képviseli, amely Európában konszolidálni fogja a Ford márkát. Nem kételkedem abban, hogy a Pumának óriási sikeres lesz egész Európában” – hangoztatta Stuart Rowley, a Ford Európa elnöke, aki Craiovára látogatott a múlt héten az új Puma gyártásba vétele kapcsán. Arra már utaltunk, hogy az új modell megkövetelte az alkalmazottak számának növelését, s az a múlt esztendő negyedik évnegyedétől errefelé mintegy 1700 fővel gyarapodott, ugyanakkor az új modell gyártásának tényleges megkezdése körülbelül 200 millió eurós beruházást is feltételezett. (Egyébként a craiovai gyár 2008-as átvételétől errefelé a Ford abba mintegy 1,5 milliárd eurót fektetett bele.) Elsőként… A mindenkori hazai gépkocsi­gyártók közül a Ford az első, amely kirukkolt a hibrid gépkocsival, s amely olyan rendszerekkel rendelkezik, amelyek azt úgymond „félautomatává” teszik. Így például a Puma rendelkezik adaptív tempomattal, start&stop rendszerrel, ami lehetővé teszi, hogy a járgány a menetoszlopban önállóan haladjon és önállóan kövesse a menetsávot. Az autópályán képes tartani a távolságot az előtte lévő járművel szemben és megőriznie a sávot. Ami pedig a kényelmet illeti, a Puma az első olyan Romániában gyártott személygépkocsi, amely hátmasszírozó üléssel van ellátva. Még ebben az esztendőben A sorozatgyártás megkezdése azt is jelentheti, hogy a közeljövőben megvásárolható lesz az új Ford Puma. Így igaz: a Ford illetékeseinek bejelentése szerint Romániában, akárcsak Magyarországon decemberben megvásárolható lesz ez az új modell. Az anyaországban nyilvánosságra hozták a listaárat is, az 6 935 000 forint. Félhivatalos értesülések szerint az új Ford Puma átlagára 20 000 euró körül lesz, tehát valamivel drágább, mint a Duster. Ugyanakkor azonban ebben a szegmensben ez az ár az európai piacok nagy részén versenyképesnek ígérkezik. (A hazai ár, árak tekintetében hivatalos közleményt egyelőre nem hoztak nyilvánosságra. Idei premier Számolva azzal, hogy Craiován megkezdődött az új Ford Puma modell sorozatgyártása, a Romániai Gépkocsigyártók Egyesülete (ACAROM) illetékesei úgy vélekednek, hogy az idei esztendőben a hazai teljes termelés első ízben haladhatja meg az 500 000 darabot. Ezt a feltételezésüket arra alapozták, hogy az esztendő első kilenc hónapja során a Dacia és a Ford gépkocsi termelése több mint 2%-kal gyarapodott, elérve a 354 812 járművet. Októbertől a havi ütem természetszerűen fokozódni fog, mert megkezdődött a Puma sorozatgyártása. Amennyiben sikerül legyártani azt az 500 000 egységet, akkor az egyes számítások szerint értékben kifejezve 9-10 milliárd eurót jelentene. Ami a növekedést illeti, megjegyezendő az is, hogy az nem volt egyértelmű, azaz nem mutatkozott meg minden egyes modell tekintetében. A Dacia esetében két modell jegyzett újabb bővülést: a Duster 9 hónap viszonylatában 17%-ost, ami abszolút számban kifejezve közel 194 810 legyártott egységet jelent, a Logan pedig 4%-ost, ami azt jelenti, hogy szeptember végéig 25 200 ilyen modell gördült le a szerelőszalagokról. Craiován viszont a Ford Ecosport termelése 7%-kal csökkent, azaz 97 063 gépkocsit gyártottak le. Ez a csökkenés állítólag elkerülhetetlen volt, ugyanis a gyár keretében bizonyos átrendeződésekre került sor, valamint újabb gyártóvonalak beszerelésére az új Ford Puma gyártásba vétele végett. Csökkent, méghozzá 29%-kal a Dacia Sandero modellből legyártottak száma is, s abból 9 hónap viszonylatában 25 193 gördült ki a gyárkapun. Logan MCV-ből is kevesebb, nevezetesen 25%-kal, ez pedig azt jelenti, hogy 12 545 egységet szereltek össze ebből a modellből. Amúgy szeptemberben országos szinten a személygépkocsi-gyártás 37 153 járművet jelentett, abból közel 30 000-et a mioveni-i autógyárban szereltek össze, a többit a Ford craiovai üzemében. SAB – 2019 Október 10-én nyílt meg a fővárosban a szokásos Bukarest Autó­szalon (SAB). Immár 26. alkalommal szervezték meg a Romexpo Kiállítási Komplexum területén ezt a rangosnak is nevezhető rendezvényt. Az október 20-án zárja kapuit és 19-ével bezárólag 10–20 óra között látogatható meg, október 20-án, vasárnap pedig 10–18 óra között. Kiemelt szerepet szántak a szervezők a hibrid és az elektromos autóknak, s ezért azok számára elkülönítettek egy zónát. Talán mondanunk sem kell, hogy a főszereplő az új Ford Puma, amelynek első darabjai a kiállítás megnyitása előtt néhány nappal gördültek le a craiovai üzem szerelőszalagjairól. Amúgy a több mint 25 000 négyzetméteres területet elfoglaló kiállításon bemutatnak számos új járművet, kezdve a városi autókkal, folytatva a terepjárókkal és végezve a nehéz haszongépjárművekkel. A hibrid, illetve az elektromos kategóriában olyan jeles modelleket szemrevételezhet a látogató, mint például a Mercedes Benz EOC, a BMW i8 vagy a Tesla Model 3. Megemlítenénk a kiállításon megtekinthető járgány közül néhányat: Mitsubishi ASX, Range Rover Evoque, Hyundai Ioniq Plug-in Hybrid, Mercedes Benz AMG GT, Jaguar F-Type, Ford Ranger Raptor stb. Akiket pedig a veteránautók különösképpen érdekelnek, azok szemrevételezhetnek egy 1950-es Jaguar Mark V modellt vagy egy 1957-es Mercedes Benz 220S modellt. Mit jelent az, hogy hibrid? A Pumában dolgozó hibrid technológia egy fejlett EcoBoost motorból és egy kisebb, 48 voltos akkumulátorral rendelkező elektromos motorból áll, mely utóbbi jelentősen javítja a jármű üzemanyag-hatékonyságát. Az EcoBoost hibridhez hasonló, mild hibrid hajtású járműveket jellemzően nem lehet kizárólag elektromos üzemmódban használni. Az elektromos motor sokkal inkább támogatja a benzinmotort, amikor arra szükség van. Használatával csökkenthető a jármű fogyasztása, kibocsátása és növelhető a futásteljesítménye. A Pumát nem szükséges külső áramforráshoz csatlakoztatnia, mivel az elektromos motort hajtó, 48 voltos független akkumulátor menet közben is töltődik, és a regeneratív fékezés is extraenergiát juttat a fékekből az akkumulátorba.

Hecser Zoltán



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!