A székelyföldi egyházi szervezésről, a térség településeiről első írásos adataink többnyire az 1332–1337-es pápai regesztrumokból származnak. Az oklevelekből, jegyzőkönyvekből rekonstruálható egy-egy településnek, annak egyházának a története. Fenyéd egyházközségének történetét Kovács Árpád művészettörténész tárta fel. Kezdetek A székelyföldi plébániák korai történetére vonatkozóan a legtöbb esetben az 1332–1337-es pápai tizedjegyzék tekinthető az első írott forrásnak. A pápai dézsmák regesztrumában szereplő, az erdőháti alesperességhez tartozó 38 helységnév között nem szerepel Fenyéd mint udvarhelyszéki falu,1 Dávid László azonban nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a pápai tizedlajstromokban említett „de Luce” latin helységnév Fenyéddel azonos.2 Ha figyelembe vesszük, hogy „a 38 erdőháti helységet regisztráló pápai tizedjegyzék semmiképp sem tünteti fel Udvarhelyszék valamennyi egykorú faluját”,3 sőt mivel „egy plébániához több, átlagosan három falu tartozott”,4 joggal feltételezhetjük a fenyédi egyházközség 14. századi létét. Dávid László művészettörténész Szabó Bálint plébános feljegyzéseire hivatkozva említi azt a hagyományt, mely szerint Fenyédnek a ma is Csonkatemplom néven emlegetett helyen, „a falu felső felétől északkeletre emelkedő domb hajlatán volt Máréfalvával közös temploma.”5 Fenyéd első temploma a 15. század végén épülhetett, erre utalnak azok a gótikus faragványok, amelyeket a „Nagy-Küküllő völgye és a Fenyéd-patak között kiemelkedő, 520 méter magas hegygerincen” fekvő mai templom őriz.6 A csúcsíves főbejárat, a karzatot kétoldalt megvilágító csúcsíves ablakocskák, valamint a szemöldökgyámos sekrestyeajtó, a kehelyformájú keresztelőmedence a késő gótika vidékünkön általános típusát mutatják.7 Fenyédről a 16. század elején először egy 1532. június 25-én kiállított oklevélből értesülünk: „villa Fenyed” megjelöléssel, ekkor „köt egyezséget két szomszéd faluból való birtokos: Bethlenfalvi Geréb Péter és Kadicsfalvi Benedekfi László, Udvarhelyszék választott bírái előtt.”8 A reformáció idejéből szinte semmit nem tudunk a korabeli egyházközség belső életével kapcsolatos eseményekről. Arról, hogy Fenyéden a 16. század közepén mennyire ismerkedtek meg a hitújítás tanításaival, illetve később a reformáció második hullámával, nem rendelkezünk konkrét adatokkal. Az azonban bizonyos, hogy a század végére „az erdélyi püspökség középkori főesperességeiből egy sem maradt meg teljesen katolikusnak”, de az „erdőháti esperességben a havasalji falvak közül hat falu népe katolikusnak maradt, de főesperes nélkül. Kovács Piroska szerint Zetelaka, Oroszhegy, Szentkirály is reformátussá lett egy időre, de 1630 körül újra katolikus hiten vannak.”9 Ebből arra következtethetünk, hogy a havasalji falvakban – köztük Fenyéden – az Udvarhelyen felül fekvő szilárd katolikus tömböt alkotó vidéken a reformáció csak átmenetileg diadalmaskodott.10 [caption id="attachment_38892" align="aligncenter" width="1397"] Fenyéd és Máréfalva az 1769–1773 közötti I. osztrák katonai felmérésen[/caption] A székelyföldi katolikus plébániák 17. század eleji állapotáról Nagyajtai Darkó János misszionárius jelentéséből tájékozódhatunk. Darkó János jelentését 1629 elején írta és küldte el a római Hitterjesztés Szent Kongregációja számára, amely 1629. június 29-i ülésén tárgyalta. A jelentés szerint Udvarhely és Marosszék 16 plébániáján mintegy 8–9000 katolikus élt.11 Az 1630-as évektől már sokkal több adattal rendelkezünk a székelyföldi katolikus falvak egyházi életéről. A Hitterjesztés Szent Kongregációja által hitterjesztési feladatokkal megbízott konventuális ferences szerzetes, Francesco Leone da Modica jelentéseiből képet kaphatunk a székelyföldi plébániák helyzetéről. A ferences szerzetes – amint neve is utal rá – a dél-szicíliai kisvárosból érkezett 1634 elején Magyarországra, majd Erdélybe utazott, Kornis Zsigmond udvarába. 1635-ben már Erdélyben működött. Leone da Modica minden bizonnyal bejárta Székelyföld nagy részét, jól ismerte Udvarhely-, Gyergyó- és Csíkszéket. A jelentés szerint az udvarhelyszéki parókiák közül csak Udvarhelynek van papja, a városhoz közeli falvakban licenciátusok (fel nem szentelt világiak) adminisztrálják a plébániákat.12 A licenciátusok látják el a pap nélküli falvakat és az elhagyott templomokat, ezért megkaphatják a tized egy részét és a nép nyelvén szentleckét olvasnak fel, prédikálnak, továbbá keresztelhetnek, eskethetnek, temethetnek.13 Fenyéddel kapcsolatban rendkívül fontos adatokat tartalmaz a jelentés, amelyben 1638-ban Fenyéd és Keményfalva Zetelaka filiájaként van említve, azonban Zetelakának sincs papja (sine parocho), hanem egy Benedek nevű licenciátus szolgál (habet que laicum licentiatum nomine Benederium).14 A 17. század második felében is a misszionáriusi jelentések adataira támaszkodhatunk a leginkább. A korabeli székelyföldi plébániák életébe adnak betekintést Damokos Kázmérnak (1606–1677), az erdélyi ferences őrség őrének 1657., 1668. és 1670. évi jelentései az erdélyi misszióról. Damokos Kázmér jelentései azért is fontosak, mivel a „jelentésíró minden plébánia és minden filiálé, azaz minden falu esetében megadja, hogy hány család és hány lélek tartozik oda. A jelentésíró a plébániák, a családok és a lelkek számát úgy írta le, ahogy mondták, megközelítőleg, de inkább kevesebbet írt, mint ami a valóság.”15 Damokos Kázmér 1657. évi jelentése az udvarhelyi esperességhez tartozó 15 parókia közül negyedikként említi Zetelakát, amelynek filiája Fenyéd. Fenyéden ekkor 40 család él mintegy 300 lélekszámmal.16 Az időközben a pápa által a görögországi Koron város címzetes püspökévé és Erdély apostoli vikáriusává kinevezett Damokos Kázmér 1668-ban küld újabb jelentést a Kongregációnak az erdélyi katolikus vallás helyzetéről. Az 1668. évi jelentésben Fenyéd Keményfalvával (KómenyFalua) együtt Zetelaka leányegyházaként van említve, a három faluban összesen mintegy 1300 katolikust számláltak.17 Damokos Kázmér 1670 áprilisában kezdte el Udvarhely, Maros és Kászon székekben az egyházlátogatást, amelyről jelentését 1670. július 15-én küldte el – valószínűleg a bécsi nunciuson keresztül – Rómába. A jelentés szerint a zetelaki plébániához (filiáival együtt) 1131 lélek tartozott.18 A jelentésben Zetelaka kapcsán szó esik azon házaspárok számáról, akik az egyház türelmével új házasságot kötöttek, illetve olyanokról is, akik a második házasságukat felbontották és visszatértek előző házastársukhoz. Ennek az volt az előzménye, hogy az előző években a törökök által feldúlt Erdélyből sok ezer férfi és nő került fogságba, ezért az egyháznak foglalkoznia kellett azzal a kérdéssel, hogy engedélyezi-e azoknak az újraházasodását, akiknek a házastársa török fogságban van. A papság véleménye szerint megengedett az újraházasodás, de ha mégis kiderülne, hogy a fogságba került (előző) házastárs életben van, 200 forint büntetés terhe alatt vissza kell térniük hozzá.19 Zetelakán ebből fakadóan két esetben került sor második házasságra és ugyancsak két esetben az előző házasság visszaállítására.20 Fontos megemlíteni, hogy Damokos Kázmér 1657. és 1670. évi, fennebb idézett jelentésében – a 17. század második felében – Zetelakának van papja (habet sacerdotem), míg 1657-ben a közeli Máréfalván, Bethlenfalván, Szombatfalván, Vágáson, Szentkirályon, Oroszhegyen, Pálfalván, Atyhában, Korondon nincs plébános (caret sacerdote). 1670-ben is több helyen – Szentkirály, Oroszhegy, Vágás, Szentlélek, Lengyelfalva, Máréfalva, Atyha, Korond – csak licenciátus szolgál.21 1Lásd Hermann Gusztáv Mihály: Udvarhelyszék történetének kezdetei. In: Areopolisz. Történelmi és társadalomtudományi tanulmányok. II. Szé­kely­udvarhely, 2002. 58–61. 2Vö. Dávid László: A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. Bukarest, 1981, Kriterion Könyvkiadó. 46-47. 3Hermann, 2002. 62. 4Uo. 5Dávid, 1981. 130. 6Uo. 132. 7Uo. 8Uo. 9Kovács Piroska: „Orczádverítékével …” Máré­fal­va a történelem sodrában. Székelyudvarhely, 2008. 63. 10Hermann Gusztáv Mihály: Az ud­varhelyszéki Havasalja kiváltságos települései: a két Oláhfalu és Zetelaka. In: Emlékkönyv Imreh István nyolcvanadik születésnapjára. Kolozsvár, 1999. 183. 11Tóth István György: Relationes missionario­rium de Hungaria et Transilvania (1627–1707). Róma–Budapest, 1994. 237–241. 12Uo. 247, 252. 13Uo. 395. 14Uo. 252. 15Uo. 291. 16Uo. 300. 17Uo. 378 18Uo. 392. 19Uo. 383. 20Uo. 392. 21Uo.