A Dyák napok kilencedszer
A József Attila Általános Iskola tantestülete, a József Attila Alapítvány hozzájárulásával, Csíkszereda megyei jogú város pályázati támogatásának köszönhetően a 2017. november 17. és 27. közötti időszakban megszervezte az iskolánk életében korábban Ady Endre Emléknapokként ismert, immár több éve a Dyák napoknak nevezett ötnapos rendezvénysorozatot. A diáknapok legfontosabb céljai közé tartozik, hogy kihangsúlyozza, hogy az iskola nemcsak tantermi oktatási tevékenységek helyszíne, illetve azt, hogy a tanítás és tanulás egyedüli formája nemcsak a klasszikus tanóra, hanem tanintézményünk nélkülözhetetlen helyszíne lehet az önfeledt, hasznos, kreatív, játékos és érdekes vetélkedőknek is, illetve azt, hogy ezek révén is lehet oktató-nevelő üzeneteket megfogalmazni és eljuttatni a gyerekekhez. A Dyák napok hivatalos megnyitójára hétfőn, közös énekléssel egybekötött, flash-mob-szerű rendezvény formájában került sor. Ennek keretében az iskola elemis kiskórusa, a Csicsergők énekeltek őszi témájú dalokat, míg nagyobb iskolatársaik a Dyák napok feliratot alakították ki az iskola Testvériség sugárúti épületének udvarán. A rendezvénysorozat keretén belül az alsó tagozatosok mesemondó, monda és legenda előadó versenyen, szavaló- és rajzversenyen, puzzle-kirakó versenyen, fogalmazásversenyen, dalvetélkedőn és akadálypálya típusú sportrendezvényen vehettek részt. A felső tagozatosoknak a pedagógusok angol nyelvű versenyt, élménypedagógiai módszerekkel szervezett ügyességi vetélkedőt és Tutaj-futamot, streetball-bajnokságot, matematikaversenyt, történelmi vetélkedőt, szavaló- és számítógépes rajzversenyt, valamint asztalitenisz-bajnokságot szerveztek. A rendezők minden versenyen a legjobbakat díjazták, de minden résztvevő teljesítményével „tallérokat” is gyűjthetett osztálya jelképes tarsolyába. Minden évfolyamon a legtöbb tallért összegyűjtő osztály egy csoportos ajándékot nyerhetett közössége számára.
Mindezek mellett az iskola diákjai szerdán megtekinthették dísztermünkben a 7. A osztályosok által betanult és előadott, Kőrössy Erika magyartanár kezdeményezésére és közreműködésével, Bakó Klára képzőművész együttműködésével, Bende Zsuzsanna bábszínész által rendezett, János Vitéz című bábjátékot, amelyet a közönség vastapssal értékelt.
Az iskola vezetősége ezáltal nagy tisztelettel megköszöni Csíkszereda megyei jogú város Polgármesteri Hivatalának és Önkormányzatának a pályázati úton nyújtott támogatását, illetve köszönetét fejezi ki tanintézményünk pedagógusainak a szervezésben kifejtett erőfeszítésért, a szülői közösségnek az együttműködésért.
Ferencz S. Alpár, Csíkszereda
[box type="shadow" ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]

