Én is voltam, most novemberben vitt be a mentő olyan állapotban, hogy a csíkszeredai sürgősségi osztályról továbbítottak Somlyóra, ahonnan nem reméltem, hogy élve kikerülök. Isteni szerencsére dr. Ambrus Irén főorvosnő vett gondjaiba, miután elmagyaráztam, mi okból jutottam ide, megkezdte kezelésemet. Mind hétköznap, mind vasárnap olyan lelkiismeretesen gondozott, mintha édes gyermeke lettem volna, summa summarum: talpra állított. Adósságom lerovása gyanánt szeretném megköszönni munkáját 100 szál fehér szegfűvel, amit mihelyt módomban lesz, meg is teszek, mert ilyen tiszta lélekhez ez illik. Az épület második szárnyába 1970 körül vitt be a mentő…, hát egy görbe este befejezéseként. Itt az volt a divat, hogy aki bekerült, a megszabott 30 napot napról napra le kellett tölteni. Az emeleten kaptam elhelyezést egy nagy szobában, ahol nyolc ágy volt, tele gyermekekkel. Megjegyzem, hogy kemény tél köszöntött ránk. Ha valakihez látogató érkezett, akkor az ablakon kihajolva lehetett értekezni röviden. Ha csomagot hoztak, akkor egy leeresztett spárgára kötve felhúztuk és megköszöntük. A nagy hideg miatt hamar vége szakadt a látogatási időnek. Én hamar kialudtam magam, és unalmamban éjfél után elindultam felfedező útra az épületben. Szobánkban volt egy nagy csempekályha, ami a kiszabott famennyiséggel nem volt megelégedve. Ahol csak találtam egy-egy kicsi fát, elcsentem, de mohóságomban még a konyhai fából is elvettem, és ez lett a legnagyobb bűnöm. Ez ment egy hétig, ami idő alatt – hanemegyéb – meggyógyultam és hazaküldtek. Nagy volt a sírás-rívás a gyermekeknél, mikor megtudták, hogy a bácsi hazamegy és többet nekik nem lesz meleg. Rátérve a kérdőívre, az én véleményem a következő: tekintettel arra, hogy az épület mindkét szárnya az egyház tulajdona, de az állam használja, valami azért nézetem szerint nincs rendben (két szék között a földön; okos enged, szamár szenved). Ha történne egy olyan lépés, hogy a kecske is jól lakjon, de a káposzta is megmaradjon, az volna az ideális. Amit ma meg lehetne javítani egy evőkanál cementtel, azt holnap csak egy talicska cementtel lehet. Ezt én láttam, és mint a mesében, aki nem hiszi, nézze meg, de csak nyitott szemmel vagy hozzáértő szakival. Gábor Árpád, Gyergyószentmiklós