Hirdetés

A csíkrákosi közösség él és élni akar

Megáldották a csíkrákosi templom restaurálási munkálatait vasárnap délben. A Kisboldogasszony egyházközség templomának felújítását a magyar kormány által létrehozott és támogatott budapesti Teleki László Alapítvány Rómer Flóris-terve, Hargita Megye Tanácsa, a helyi önkormányzat és közbirtokosságok, illetve jó szándékú adományozók támogatásával végezték 2019 és 2022 között.

Bíró István
Becsült olvasási idő: 2 perc
A csíkrákosi közösség él és élni akar
A csíkrákosi templom. Felújítás után Fotó: Bíró István

A templomot megáldotta és ünnepi szentmisét mutatott be Bálint Emil felcsíki főesperes, a csíkszeredai Szent Ágoston-plébánia plébánosa.
A szentmise után Császár Attila, Csíkrákos község polgármestere csodának nevezte, hogy közösségük és az összmagyar kultúra kiemelkedően fontos, illetve a Kárpát-medence egyedi templomát az elmúlt években összefogással sikerült felújítani.

Bíró István

– A mai nap üzenete az lehetne, hogy parányi székely katolikus közösségünk élni akar, van hite, ereje és bátorsága. Él és élni fog a maga emberségéből mindazon értékekben bízva, amelyeknek őseink hajlékot gyűjtöttek, és amelyek barátainkká tették mindazokat, akik segítettek nekünk, és most is velünk ünnepelnek

– mondta Császár Attila, a felcsíki település polgármestere.

Bíró István

A jelenlévőkhöz szólt Fodor Tamás, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Rédai Beáta, a Teleki László Alapítvány képviselője és Zsebe Márta, a Gyulafehérvári Érsekség gazdasági hivatalának munkatársa. Az ünnep a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult.





Hirdetés

Kövessen a Facebookon!