52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programja: A lélek ajándékai „diktálják”
Közzétették az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programját. Az eredetileg tavaly szeptember 13–20. közötti időszakra tervezett rendezvényt idén szeptember 5–12. között tartják Budapesten. A szervezők abban bíznak, hogy addig a járványhelyzet enyhül, és minél többen személyesen vehetnek részt a katolikus világeseményen. A teljes program a iec2020.hu weboldalon olvasható, ahol a kongresszus előadói is bemutatkoznak.
A szervezés a világjárvány árnyékában is töretlenül halad előre és zajlik a háttérben. A kongresszus új programja már elérhető iec2020.hu/program honlapon, ahonnan PDF formátumban is letölthető minden érdeklődő számára – tájékoztat a Magyar Kurír katolikus hírportál.
A találkozó egyes napjait a Lélek ajándékainak dedikálják, így szeptember 5-én, az öröm napján délután 15 órakor a Hősök terén szentmisével kezdődik a kongresszus. Az egyhetes találkozó programjai közül kiemelkedik továbbá a szeptember 8-ára, a türelem napjára tervezett bizánci rítusú isteni szent liturgia a Szent István-bazilikában délután 16 órai kezdettel. Ezen a napon, délután 17 órától Budapest plébániái várják a híveket, hogy együtt imádkozzanak a különböző nyelveken bemutatott szentmiséken.
A fiatalok számára szervezett kiemelkedő program szeptember 10-én, a hit napján, pénteken este 19 órától lesz a Papp László Sportarénában. Ezen az eseményen Kovács Ákos Kossuth-díjas dalszerző, énekes-előadóművész is színpadra lép.
Szeptember 11-e a hűség napja, egyben a katekéták (lelkipásztori munkatársak) alkalma is lesz. Szombaton a családok számára a Margit-szigeten kínálnak programokat, majd 17 órától várják a híveket a Kossuth téri szentmisére, amelynek főcelebránsa Erdő Péter bíboros lesz. A szentmisét követően eucharisztikus gyertyás körmenetet tartanak a Hősök teréig.
A szeretet napján, szeptember 12-én, vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődik a kongresszus záró szentmiséje a Hősök terén, a szervezők reményei szerint Ferenc pápa részvételével.
A kongresszus kiemelt eseményei mellett hétfőtől péntekig 9.30-tól – rövid imádságot követően – különböző előadások is lesznek a Hungexpón. Minden előadást, katekézist tanúságtételek és fakultációk követnek majd.
A szervezők a program mellett elérhetővé tették az előadók és a meghívott vendégek névsorát is. A meghívottak között találjuk többek között Angelo Bagnasco bíborost; Gérald Lacroix bíborost, Québec érsekét; Robert Sarah bíborost; Louis Raphaël Sako bagdadi érseket, a babiloni káld katolikus pátriárkát, illetve Barbara Heil katekétát.
HN-információ