A Székelyudvarhelyen zajló, kilencedik dráMA kortárs színházi találkozó egyik legszebb, legemberibb és legemlékezetesebb eseményének lehettek tanúi azok a szerencsések, akik részt vettek a tegnap délelőtti könyvbemutatón és beszélgetésen. A meghívott a kortárs drámairodalom egyik nagyágyúja, a zseniális Matei Vișniec volt, akit a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője, Zakariás Zalán faggatott színházról, alkotásról. Sem a neves vendég, sem a házigazda, de még a teremben ülő szép számú közönség sem sejtette, hogy az eseményeket a tőle szokott figyelmes szótlansággal, a hátsó sorból követő Biró Gábor festőművész és ajándéka – a 45 éve nem látott barátnak, Vișniecnek dedikált, barna papírzacskóban rejtőző írott, rajzolt dokumentumok – teszik igazán emlékezetessé a találkozást, a purpárlét. Biró hűségesen őrizte a zsengéket, szám szerint 30 rajzot és 15 verset, amelyeket az akkor még névtelen, alig 16 éves Vișniec az 1972-es bușteni-i diáktábor lapjának készített, írt. – Már mindenki hazament, én indultam utolsóként. Eszembe jutott: a tábori laphoz adtam be rajzokat, úgy döntöttem, visszaveszem. A szerkesztőség szobája üres volt már. A terem közepén egy kupacban álltak az eldobásra szánt kéziratok, rajzok. Kiválogattam a rajzaimat és a Timi írásait is, hiszen jó barátok lettünk a három hét alatt. A dosszié felkerült a padlásra. 1991-ben, egy rendezgetéskor került elő egy ládából. Timivel azóta nem találkoztam. Zoltán (Fecső Zoltán televíziós szerkesztő – szerk. megj.) mondta, itt lesz Udvarhelyen. Ez a négy rajz a szobám falán volt eddig. Most visszaadom neki. Az övé – mesélte a nem mindennapi történetet Biró Gábor. Megjegyzésemre, hogy tán a jövőbe látott 45 évvel ezelőtt, annyit válaszolt, csendesen mosolyogva: „Írjad nyugodtan, hogy próféta vagyok, nem jársz messze az igazságtól.” A meglepetés sikerült: a jelenlevők meghatottan és állva tapsoltak. A megilletődött Matei Vișniec pedig úgy fogalmazott: – Ez váratlan, de hatalmas ajándék, ami nagyon fontos nekem. Óriási meglepetés, tele szépséggel. Kicsit olyan, mintha én jöttem volna találkozni magammal 45 év után. Teljes szívemből köszönöm, hogy Gábor ennyi időn keresztül megőrizte a diáktáborban készült munkákat, és ezzel a rá jellemző csendes diszkrécióval kivárta a megfelelő pillanatot, hogy átadhassa. Ez az idő most jött el, itt Székelyudvarhelyen. Mágikus pillanat ez, a barátságé. Emlékszem a találkozásunkra, még gyerekek voltunk. Ő mondta, hogy Székelyföldről jött, és mesélte, hogy magyar az anyanyelve, én akkor tőle néhány szót megtanultam magyarul. A kortársak viszontlátásának tanújaként úgy gondoljuk, ha majd egyszer valaki megírja a dráMA krónikáját, külön fejezetet szánva a legőszintébb és legemberibb momentumoknak, bízunk benne, nem felejti a 2017. szeptember 18-i, hétfő délelőtti Vișniec–Biró találkozót. Lázár Emese