A szorosabb istenkapcsolatért

Jézus az én barátom címmel első alkalommal szerveztek vallástábort Farkaslakán. A háromnapos eseményt a múlt héten tartották, és több mint 130 helyi gyermek – előkészítőstől egészen hetedik osztályos korig – vett részt.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 3 perc
A szorosabb istenkapcsolatért
Lelki és testi feltöltődés. Közelebb Istenhez Fotó: Hadnagy Éva

A tábor fő célja az volt, hogy közelebb vigyék és még inkább felkeltsék a gyermekek érdeklődését a vallás iránt, illetve templomba járásra ösztönözzék őket. Oláh Dénes helyi plébános volt a tábor kezdeményezője. Mint mondta, amíg Marosvásárhelyen szolgált esperesként, ott is minden évben megszervezték a hittantábort. Kezdeményezéséhez partnerként Bakos Zsófia, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány nappali foglalkoztató központjának nevelője csatlakozott, illetve az ötletet felkarolták a helyi vállalkozók, pedagógusok és önkéntesek is a segítségükre siettek. A rendezvény otthonául a Dévai Szent Ferenc Alapítvány kötelékébe tartozó Szent Fausztina Napközi Otthon szolgált. Mindhárom nap középpontjában a vallási történetek álltak, amelyekhez kézműves-foglalkozások kapcsolódtak, de volt idő a játékra, sportra, kikapcsolódásra is. 

– Gyakorlatilag megmozdult az egész falu a rendezvénynek köszönhetően. Első nap a gyermek Jézust mutattam be, azt, hogy mit tanulhatunk tőle és nem csak róla, a második nap a csodatevő Jézus köré épült, a hálaadásra kihegyezve a történeteket, a harmadik nap témája pedig a tanító Jézus volt, a szeretet és a megbocsátás köré építve

– részletezte a plébános. A tábor szentmisével ért véget a helyszínen, amelyen a szülők közül is sokan jelen voltak. Oláh Dénes plébános hangsúlyozta, a rendezvény akkor éri el igazán célját, és könyvelhetik el sikeresnek, ha a részt vevő gyerekekben és szüleikben tudatosul, hogy mennyire fontos a vasárnapi templomba járás, hiszen ez egyben a kereszténység tengelyét is képezi. A tábornak jövőre is terveznek folytatást. 
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!