Hirdetés

Nem bántják a garázsokat

Folyamatosan és jelentős mértékben növekedik a bejegyzett autók száma Szé­kely­ud­varhelyen, miközben a parkolók száma egyelőre végesnek látszik, közelebbről parkolóházak, mélygarázs építésére sem számíthatnak a lakosok. Napközben a városközpontban, dé­lu­tán és este a la­kó­te­le­pe­ken lassan rémálommá válik a parkolás a Küküllő-parti városban.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 5 perc
Nem bántják a garázsokat
Garázsok a tömbházak árnyékában. Lakótelepi esztétika? Fotó: Asztalos Ágnes

Jelenleg már a 20 700-at is meghaladja a bejegyzett autók száma a város nyilvántartásában. A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint 2021-ben 5229, tavaly 4621 járművet írattak be, idén már több mint 1700-at. 
A város központi részén, illetve a nagypiac környékén a fizetős parkolási rendszer ellenére napközben alig lehet üres helyet találni, a lakótelepek pedig megteltek, ezekben főleg délután és este nehéz egy autónyi helyre szert tenniük az ott lakóknak. A város közlekedési hírekkel foglalkozó Facebook-csoportjában gyakori téma az autók megkarcolása, a kerekek kiszúrása, nemrég pedig az borzolta a kedélyeket, hogy az egyik Bethlen lakótelepi bevásárlóközpont előtti parkolóban felszólítást kaptak az ott állomásozó járművek tulajdonosai, hogy éjszakára bezárják a helyet, az ott hagyott járművekért pedig parkolási díjat kell fizetni. Az ok: annyi környéken lakó parkol ott, hogy a vásárlók gyakran nem találnak parkolóhelyet.

Egyirányú lesz a Kornis Ferenc utca

A Bethlen negyedben az elmúlt másfél-két hónapban nagy volumenű útjavítási munkálatok zajlottak, ezek révén több parkolóhely létesült, és jóval rendezettebb parkolás szempontjából ez a városrész, mint például a másik nagyobb lakótelep, a Tábor.
 – A lakók gyakran össze-vissza, a zöldövezetben is parkoltak úgy, ahogy sikerült és elfért az autó, viszont a Bethlen negyedben ezt a felújított, bővített, szakszerűen felfestett terekkel sikerült normális mederbe terelni – tudtuk meg Zörgő Noémitől. Egy másik városrészt érintő új intézkedésről is beszámolt a polgármesteri hivatal sajtószóvivője: hamarosan az önkormányzat elé kerül a Kornis Ferenc utca kétirányú részének egyirányúsítása, így ebben az utcában is rendezik a parkolás kérdését. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy létezik-e valamilyen stratégia, elképzelés a lakótelepeken a parkolóhelyek növelésére, és – mint kiderült – vannak ugyan erre a célra kijelölt területek, ahová célszerű lenne parkolóházak építése, a beruházáshoz viszont külső forrásokat is kell(ene) találni. Egyik ilyen helyszín a Kuvar negyedben található, tömbházakkal övezett belső udvar.

Jól használják a garázsokat

Gyakori lakossági panasz, hogy a közterületen felépített garázsok csak a helyet foglalják, mert sokan nem rendeltetésszerűen használják azokat. A polgármesteri hivatal felkérésére a Helyi Rendőrség tavaly hajtott végre több hónapos, nagyszabású ellenőrzést, majdnem az összes építményt megvizsgálták (összesen 965-öt, a hivatal nyilvántartásában ezer közterületen álló garázs szerepel, amelyek után évente bért fizetnek a tulajdonosaik), és arra a megállapításra jutottak, hogy a garázsok 93 százalékát a bérleti szerződésben előírt feltételek, szabályok betartásával használják. László Szabolcs, a Helyi Rendőrség vezetője maga is meglepődött az eredményen, több problémára számított. Ahol kiderült, hogy nem autót tartanak, hanem más célra használják a garázst, felszólítást küldtek a tulajdonosoknak, ha pedig nem oldják meg a problémát, jövő évre már nem hosszabbítják meg a területbérlési szerződést – tudtuk meg tőle.
Bár két garázs helyére nagy­jából három autó férne el, a lakótelepeken pedig rengeteg az üres telkeken kialakított tároló, éppen ezért több más városban is a garázsok lebontása mellett döntöttek, Szé­kely­udvarhelyen egyelőre ezt nem tervezik. 
– A bontás átmenetileg jelenthetne megoldást, hiszen az autók száma nagyon nagy ütemben nő – jegyezte meg a polgármesteri hivatal szóvivője.

Udvarhelyszék ide jár

A Helyi Rendőrség közlekedési részlegének napi tevékenységét nagyjából 80-85 százalékban a tilosban való parkolás megakadályozása, csökkentése teszi ki – közölte László Szabolcs. A városközpontban akad a legtöbb tennivaló, hiszen – mint az igazgató fogalmazott – egész Udvarhelyszék ide jár napközben, nem könnyű fenntartani a rendet. A tavaly egyébként 1599 közlekedési büntetést róttak ki, jó részét szabálytalan parkolás miatt. 
– Télen mintha több lenne a probléma, nyűgösebbek az emberek, nyáron kevesebb a gond, többen gyalogolnak vagy kerékpároznak – tette hozzá az igazgató. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a tanév során nagy népszerűségnek örvendő Lábbusz program mennyire váltotta be forgalomkönnyítő célját. László Szabolcs szerint, bár érezhető volt egy kis könnyebbség a reggeli csúcsforgalomban, ő inkább a kezdeményezés környezettudatosságra, egészséges életmódra nevelő hatását tartja nagyobb haszonnak. Azaz ezek szerint abban legalább reménykedhetünk, hogy akik egész évben gyalog mentek iskolába, talán később kevésbé érzik fontosnak, hogy mindenhová (is) autóval menjenek.
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!