Hirdetés

A Ruzsa cipők új otthona

A Ruzsa Shoes márka kedvelőinek jó hírrel szolgálunk: kedvenc kézműves lábbelijüket mától a bemutatóüzletben is felpróbálhatják. Ruzsa Lehellel az újonnan nyílt csíkszeredai boltról, a helyi kézműves termékek keresettségéről, a fejlődés és előrelépés lehetőségéről, illetve a Ruzsa Shoes márka alakulásáról és annak megújulásáról beszélgettünk.

Kovács Andrea
Becsült olvasási idő: 8 perc
A Ruzsa cipők új otthona
Fotó: László F. Csaba

Ruzsa Lehel 2019 márciusában indította el kézműves-vállalkozását Csíkszeredában, Ruzsa Shoes néven. Csupán szűk egy évig készíthette a szebbnél szebb, egyedi bőrcipőket, mert közbeszólt a világjárvány. A kijárási tilalom kezdetével nem érkeztek rendelések, így kényszerből más munka után kellett néznie. Egy villanyszerelő barátjának segített, majd 2021 végén kezdett ismét beindulni saját vállalkozása.
Ma már bátran jelenti ki, hogy az idei évben több a rendelése, mint tavaly volt, ismét teljes munkaidőben dolgozik saját márkáján, és nemcsak, ugyanis jelenleg a Ruzsa Shoes bemutatóüzletén és új típusú termékein munkálkodik, innovatív szolgáltatásokon töri a fejét.

László F. Csaba

Az időtállóság értéke
A kézműves termékek iránti kereslet igencsak megnőtt az elmúlt években, Lehel szerint már csak az a kérdés, hogy azok, akik nekikezdtek, meddig tudnak valóban megmaradni kézművesnek. Ha egyedül nem bírja már legyártani a kért termékeket, munkatársat kell alkalmaznia, persze olyat, akinek a munkáját hajlandó kiadni saját neve alatt.
– Nehéz olyan embert találni, aki hajlandó napi öt-hat órát ülni egy széken és kopácsolni, a fiatalok már nem látnak ebben fantáziát, az idősek pedig dolgoztak egész életükben, nem kezdik újra. Emiatt nem vagyok meggyőződve róla, hogy fogunk találni erre a munkára embereket úgy, hogy közben fejlődnie is kell a márkának, de a kézműves mivolta is meg kell maradjon. Azt mondom, amíg a termék az én nevemet viseli, addig jobb, ha én csinálom – vélekedik.
A Ruzsa cipők azért is egyediek, mert teljes mértékben kézműves termékek, Lehel a mintát kézzel rajzolja, a bőrt ollóval és késsel szabja, csupán egy varró- és csiszológép van a segítségére. Egy cipőt szabni, varrni, talpalni, kaptafázni kell, az alkotás összesen öt műveletből áll, melyekből szívesen átadna néhányat másoknak, ellenben ismét ott a kérdés, mennyiért kell eladnia a terméket ahhoz, hogy abból akár három embert is ki tudjon fizetni. Termékei minőségi anyagokból, egyedi elképzelések alapján készülnek, kézműves mivoltukból adódóan magasabb árúak, illetve, a megrendelések számától függően, akár hetekbe is telhet, míg elkészülnek.
– Azt látom, hogy az emberek kezdtek átállni, cipők szempontjából inkább spórolnak három hónapig, aztán vesznek egy drágább darabot, egy rendes cipőt, amit több mint valószínű, hogy évekig hordanak. Azt gondolom, hogy az igények alakultak, bár a kézművesség olyan, hogy mindenki kínlódik vele, mert ez kicsit „kulimunka” – teszi hozzá.

László F. Csaba

Nézzünk be a gardróbba
A Ruzsa Shoes vállalkozás indulásakor Lehel kizárólag férficipők gyártására szeretett volna fókuszálni, majd felesége győzte meg arról, hogy igenis vegye fel a termékpalettára a női cipőket is, mert a nők szívesebben áldoznak drága cipőkre.
– Hallgattam rá, és megcsináltuk. Azóta pedig azt kell mondjam, hogy jól döntöttünk, mert az induláskor olyan 80–20 százalék volt a női és a férfi vásárlók aránya, de ma már egyre több férfi megkeres, sokan épp a feleségüktől vagy nőrokonaiktól kapnak Ruzsa-ajándékutalványt, így jelenleg olyan 60–40 százalék az arány – részletezte.
Elmondta: eleinte voltak olyan női vásárlók, akik azt kérték, ajánljon nekik valamit az alkotó, mire rendre megjegyezte: szívesen segít, de akkor haza kell menniük, hogy megnézhesse a hölgy gardróbját, hogy milyen színek, milyen stílus dominál benne, különben csak az épp akkor viselt ruha alapján tud véleményt alkotni. A férfiakkal ennél jóval könnyebb a közös munka, mert általában egyszerű, egyszínű darabokat rendelnek, főként azok, akik valamilyen alkalomra csináltatnak cipőt, egyszerűen az öltöny színéhez igazítják a cipő színét, így legtöbbször fekete és barna lábbelik készülnek.

László F. Csaba

Akik a minőségre áldoznak
A Ruzsa cipőket viselők korosztályát tekintve elmondható, hogy leginkább a 35 év fölöttiek vásárolnak. Lehel úgy véli, a huszonévesek még nem engedhetik meg maguknak, hogy drága, kézműves bőrcipőben járjanak, de igényük sincs annyira rá, mint az idősebbeknek. A harminc év körüliek már úgy gondolkoznak, hogy befektetnek egy minőségi cipőbe, amely öt vagy akár tíz évig is kiszolgálja őket. Nyugdíjhoz közeledő kuncsaftjai is vannak, akik szintén ugyanezen elv alapján érkeznek: legyen egy jó cipőjük, mert az több mint valószínű, hogy kiszolgálja őket. 
– Először én magam is meglepődtem, hogy efféle drága cipőt rendel az idősebb korosztály is, hogy áldoznak rá, aztán többen elmondták, hogy nem fogják mindennap viselni, csak templomba, találkozóra, különleges eseményekre, ezért jó befektetés. A másik, hogy bennük még él az, hogy ha valami jól meg van csinálva, és jó minőségű, akkor az tényleg évekig szolgál. Régen is ezt tapasztalták. Vették és tartott – emelte ki Ruzsa Lehel.

László F. Csaba

A bemutatóüzlet újdonságai
Lehelnek az előzőnél nagyobb térre volt szüksége, így már egy éve új műhelyében tölti mindennapjait, de elmondta: mai napig küszködik azzal, hogy az emberek megismerjék a termékeit, a nevét, a helyszínt, ahol alkot, így sokat kell reklámra fordítania.
Feleségével már évek óta gondolkoznak, hogy érdemes lenne boltot nyitni, de ennek működtetéséhez munkaerőre lenne szükség. Annyi munkája viszont nincs, hogy megfizethessen két-három embert, illetve a helyszínválasztás is kérdéses volt: a városban legyen, de ne távol a műhelytől.
A műhely új helyszínével együtt megoldódni látszik a bemutatóüzlet kérdése is, ugyanis az épület és a Lehel által bérelt tér megengedi, hogy helyben nyithasson egy boltot, úgy, hogy a fal másik oldalán alkot.
– Egyelőre nem tervezek személyzetet alkalmazni az üzletbe, de mindennap nyitva lesz, mihelyt megérkezem, kinyitjuk, ha valaki jön, foglalkozom vele, utána folytatom a munkát. Egyelőre az a terv, hogy az igények alakítják a nyitvatartási rendet is – fűzi hozzá.

László F. Csaba

Egyedi szolgáltatás, bővülő termékpaletta
A Ruzsa Shoes bemutatóüzlet olyan szolgáltatást is nyújt, melyre nincs példa a környéken, ez pedig a cipőklinika. Lehel rengeteg kelléket, speciális szappanokat, olajokat vásárolt, hogy újra éltre kelthesse vendégei szeretett bőrcipőit, akár azokat is, melyeket nem nála vásároltak. Így nemsokára nemcsak arra lesz lehetőség, hogy egyedi cipőt rendeljük tőle, de régi lábbelijeinket is felújíttathatjuk, újratalpaltathatjuk a Ruzsa-műhelyben.
A boltban három új termék is várja az érdeklődőket: a Ruzsa márkától mostantól övet és táskát is vásárolhatunk, természetesen kiváló minőségű bőrből. A kézműves ugyanakkor szériacipők gyártásába is belekezdett, férfiak számára, hogy még gyorsabban kiszolgálhassa vásárlói igényeit.

László F. Csaba



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!