Hirdetés

A döntőért meccsel az FK

A hazai teremlabdarúgó-bajnokság döntőjében való részvételt harcolhatja ki a Futsal Klub Székelyudvarhely. Ehhez nem kell sem több, sem kevesebb, hétfőn hazai pályán is le kell győzni a Dévai Autobergamót.

Szász Csaba
Becsült olvasási idő: 2 perc
A döntőért meccsel az FK
A tavalyi bronzérmes hétfőn javíthat teljesítményén Fotó: Szász Csaba

Egy győzelemre van a teremlabdarúgó 1. Liga döntőjétől a Futsal Klub Székelyudvarhely, miután az elődöntő szombati mérkőzésén 4–1 arányban győzött a Dévai Autobergamo otthonában.
– Ez a siker annak tudható be, hogy a második félidőben fizikálisan felőröltük őket, és a 30. perctől már érződött, hogy ezt a meccset meg tudjuk nyerni. Nyilván kellett a jó kapusteljesítmény is, de az erőnlét volt a döntő – fogalmazott Jakab Zoltán, az FK vezetőedzője.

A két győzelemig tartó párharc következő felvonását hétfőn 17 órától rendezik Székelyudvarhelyen, egy újabb győzelem esetén az FK nyolc év után játszhat újra döntőt. Viszont ha az Autobergamónak sikerül kiegyenlítenie az állást, úgy egy harmadik (szintén Udvarhelyen rendezett) mérkőzés dönt a továbbjutóról.
– Nem dőlhetünk hátra, nem lesz könnyebb a második mérkőzés sem – jegyezte meg Jakab. Elmondta, Kanyó Szilárd megkezdte az edzéseket, Miklós Tamás kisebb sérüléssel bajlódik, de őt várhatóan rendbe lehet hozni, a többiek egészségesek, eltiltott játékos sincs a keretben. – Remélem, tudunk élni a lehetőséggel. Az akarat megvan, és a közönség támogatásával szeretnénk már most hétfőn kivívni a döntőbe jutást – összegzett Jakab Zoltán.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!