Hirdetés

Meglocsolták a Születésfát

Megöntözték tegnap délután a csíkszeredai Mikó-vár előtti téren található Születésfát. Az esemény a 12. Édesanyák hete elnevezésű, a Csíki Anyák Egyesülete által szervezett programsorozat első, jó hangulatban lezajlott momentuma volt.

Létai Tibor
Becsült olvasási idő: 3 perc
Meglocsolták a Születésfát
Biztos pont. Összekovácsolják a közösséget Fotó: László F. Csaba

A verőfényes május elsejei tavaszi délutánon megszervezett találkozón közel húsz személy vett részt. Szülők, gyermekek színes öntözőkkel felszerelkezve érkeztek a vár előtti árnyas parkban található, 2011-ben ültetett és azóta szépen terebélyesedő Születésfához.
Tiboldi Bea, az egyesület elnöke elmondta: a Születésfa egy szimbólum. A Csíki Anyák Egyesületének az életében fontos volt, hogy legyen egy hely, ahová eljöhetnek. 2016-ban egy emlékkövet is elhelyeztek a csemete tövébe.
– Fontosak a biztos pontok, mint a Születésfa meglocsolása, a kézműves-foglalkozások, a gyermekhordozási bemutatók, a szoptatásról, a szülésről való beszélgetések. A kezdetben Születés hetének nevezett rendezvényt terjesztettük ki Édesanyák hetévé azért, hogy minél szélesebb körben lehessen témákat behozni. Csütörtökön megtartjuk a szülészeti látogatást is, ami már a 108. lesz – mondta Tiboldi Bea. Megjegyezte: idéntől újdonságként bevezették a karszalagot azért, hogy a rendezvényeken részt vevők igénybe tudják venni a támogató cégek nyújtotta kedvezményeket.
– A hétnek az lenne a lényege, hogy most a télből kikerülve, tavasz felé kacsintgatva a közösség összekovácsolódjon, ismerkedjenek az anyukák. Teljesen belakjuk a megyeháza márványtermét, ahol a programok, előadások fognak zajlani. Lesz délutáni gyermekfelügyelet, babzsákok és egyebek. Hétfő délután Keresztes-Bíró Emese édesanya, könyvtáros, amatőr boszorkány tartott előadást a gyógyító gyomokról – ismertette a programot Tiboldi Bea.
A Születésfa megöntözésénél jelen volt és áldást osztott Guja Hugó csíksomlyói ferences szerzetes, aki megjegyezte:
– A fa is áldáshordozó. Gyümölcsöt terem, árnyékot ad. Legyünk mi is áldáshordozók!
A közös csoportkép elkészítése előtt a gyermekek meg­lo­csolták a fa gyökerét. Az ifjak közül a bátrabbak – a fe­ren­ces testvér jóvoltából – a szent­elt­víz­hin­tőt is kipróbál­hat­ták a Születésfa öntözéséhez, hogy az áldás biztos ne maradjon el.
Az Édesanyák hetének programja megtekinthető az egyesület Facebook-oldalán.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!