Arthur Conan Doyle (1859–1930) skót író neve leginkább Sherlock Holmes regényalakjának atyjaként ismerős. Az irodalomtörténetben a detektívregény megítélése igen szerteágazó: hozzáértők vallják esztétikai értékű szépirodalomnak, ugyancsak hozzáértők vallják ízlésrontóan silány olvasmánynak. Babits Mihály a naiv eposzok modern változatának tartotta; Szerb Antal viszont fércműnek. Jean Cocteau francia író, költő, színész, filmrendező és festő, akit a művészetek polihisztorának szoktak nevezni, Conan Doyle-t már életében klasszikusnak nevezte; G. B. Shaw-nak pedig az volt a véleménye, hogy az ilyen írók ostobaságaiért sok pénzt ad a még ostobább olvasó. Más vélekedők a logikai gondolkodást csodálják a krimiben, a sakkjátékhoz hasonlítják stb. E tekintetben több mint érdekesség, hogy Doyle a való életben is kiváló nyomozónak bizonyult: bírói végzések tévedésére derített fényt, ártatlanul elítélt rabokat hozott ki a börtönből. Fiatalkorában főleg a büntetőjog érdekelte, de orvosi egyetemet végzett, gyakorló orvosként dolgozott, két ízben is részt vett hajóorvosként nagyobb expedíciókban, az Északi-sarkvidéken, majd Nyugat-Afrika partvidékén. Mindemellett különféle sportágakban (rögbi, golf, ökölvívás, krikett) profi játékosnak számított. Hitt a lélek és a szellem, a természetfeletti erők földöntúli létezésében. 1925-ben részt vett a Spiritiszták Világkongresszusán Párizsban, ahol Márai Sándor készített vele interjút. Okkultizmus vádjával az akkori Szovjetunióban a cenzúra be is tiltotta a Sherlock Holmes kalandjai című novelláskötet megjelenését. A tudományos fantasztikus irodalom olvasói, az ezzel foglalkozó irodalomtörténészek, valamint a természettudomány történetének tudósai és a jövőkutatók számára is jól ismert Doyle-nak egy másik regényalakja Challenger professzor. Ez a regénye egy nagy tudású író műve, mondják az elemzői: minden sorából kitűnik, hogy a világhírű író, mielőtt Challenger nagy kalandját megírta volna, éveken át behatóan tanulmányozta az őslénytant. Az elveszett világ és a Méregöv című regényeivel az olvasót Dél-Amerika ember nem járta őserdeibe kalauzolja, ahol az ősvilág rég kihaltnak hitt szörnyetegei, a brontoszauruszok és dinoszauruszok élnek, és ez szolgál keretként az izgalmas kalandokhoz. A regényben, jobban mondva a világirodalomban elsőként nemcsak föltámad a Földnek és őslénylakóinak múltja, hanem tulajdonképpen egy olyan ábrázolt világ is megszületik, amiben a tudományok valósága zseniális módon ötvöződik az írói-alkotói képzelettel. Ez az alaptéma azóta szárnyakat kapott, se szeri, se száma az utánzatoknak, a filmek látványt szolgáló eszközei talán a szónál még erősebben is szolgálják a befogadói élményt. Említésre méltó a holt nyugalmában megzavart egyiptomi múmia feltámadásának motívuma is, ami eredetileg szintén Doyle írói találmánya. Az elveszett világ legelső filmes adaptációja 1925-ben készült, számtalan film mellett a regény nagy hatással volt a ma legismertebbekre: King Kong és a Jurassic Park. Na és a Múmia is többször felébredt már, hogy ijesztgesse a filmrajongókat. Farkas Henrik Fantasztikus természetrajz című munkája (Bp., 1983) összefoglalja a sci-fi-írók valóságos természettudományos nézetekből, eredményekből eredő, ám képzeletükön átszűrt és ezzel kiegészített világábrázolási állításait és mindezt ütközteti egymással, jelezve a társadalmi hatásokat is. Az összefüggések megértése és elemzése egységes tudománytörténetté kovácsolja össze a világ sorsát meghatározó tudományos elméleteket, amelyeket tovább színesít az emberi képzelet ereje és befolyása. A könyvnek Amikor sikolt a Föld című fejezetében Challenger professzor, természetesen valójában Doyle nem mindennapi meggyőződésére, hitére hívja fel a figyelmet. Így ír: „Conan Doyle kedvelt hőse, Challenger professzor az 1920-as évek táján különös felfedezést tett. Rádöbbent arra, hogy a Föld, a bolygó, amelyen élünk, egy gigantikus élőlény. A Föld persze nem egészen olyan élőlény, mint mi vagyunk, vagy amilyenek az általunk ismert élőlények. Az ilyen behemót lény más konstrukción alapul, mint azok a parányok, melyek az óriás bőrén, páncélján mászkálnak. Egy sereg hasonlóság azonban mégis akadt, hiszen ezek alapján jutott a szakállas professzor zseniális felfedezésére. A Földnek is van bőre… A Föld időnként jelt ad arról, hogy él: megrezzen a bőre. Ilyenkor városok omlanak össze, azt mondjuk, hogy földrengés van… Most már azt is tudjuk, hogy a Föld is született… Challenger professzor nem maradt meg a spekulációnál. Bebizonyította elmélete igazát. Átfúrta a kérget, s acélfúrója behatolt a Föld testébe. S a Föld iszonyút sikoltott; az összes tűzhányó egyszerre tört ki, s rémes süvöltéssel kénes gáz tódult ki. Sikoltott a Föld, mert a Föld él.”