Hirdetés

Tóth László: nemcsak önérdek az identitásunk megőrzése

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulója van. 1990 óta Magyarországon nemzeti ünnep március 15-e. Az évforduló kapcsán Tóth László főkonzult, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetőjét többek között a külképviselet tavalyi tevékenységéről kérdeztük.

Bíró István
Becsült olvasási idő: 5 perc
Tóth László: nemcsak önérdek az identitásunk megőrzése
Tóth László főkonzul március 15-i koszorúzási ünnepségen. Közös öröm Fotó: Borbáth Katalin / archív

– Milyen volt a 2022-es év a csíkszeredai főkonzulátus számára?

– Tartalmas, mozgalmas év volt 2022, és abban az értelemben mindenképpen sikeresnek is mondhatom, hogy magunk mögött tudtuk a koronavírus-járványt minden járulékos elemével együtt. Ez egyrészt meglátszott a hivatalban történő ügyintézésben – sokkal több ügyfelünk volt, mint 2020-ban és 2021-ben –, másrészt meglátszott a környezetünkben, illetve a kulturális és a sportéletben is, amelyeknek igyekszünk aktív részesei lenni. 2022-ben már személyes részvétellel tudtuk megszervezni azokat az eseményeket, amelyeket évek óta megszokhattak tőlünk a székelyföldiek. Ilyen a magyar kultúra napi rendezvény Marosvásárhelyen, de volt Konzul Kupa síverseny Hargitafürdőn, amelynek idén már megvolt a tizedik, jubileumi kiadása, de kiemelném a székely-magyar focitornát, továbbá a nemzeti ünnepeink alkalmából tartott megemlékezéseket és a fogadásokat is. Kovászna Megye Tanácsával, illetve a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézettel közösen a háromszéki Gidófalván született Czetz János honvéd tábornokra emlékezve Czetz-emlékévet szerveztünk, de voltak rendezvényeink a magyar költészet, a magyar tudomány és a magyar film napja alkalmából, és mindemellett számos egyéb kulturális eseményen, konferencián vettünk részt. Tesszük mindezt azért, mert Magyarország képviseleteként fontosnak tartjuk, hogy a közös nemzeti ünnepeink mellett jelen legyünk a helyi közösségek számukra jelentős, kiemelt eseményein is. 

– Magyarországon országgyűlési választás volt. Nagyon sok külhoni magyar állampolgár is élt szavazati jogával. Mit jelentett ez a külképviselet részére? 

– Az országgyűlési választás 2022. április 3-án volt Magyarországon. Az április 3-ig tartó két hétben hosszított nyitvatartással dolgoztunk, ami azt jelentette, hogy a főkonzulátus reggel 6-tól este 10-ig nyitva volt, a kollégák bent voltak és fogadták mindazon állampolgárokat, akik le kívánták adni levélszavazatukat, illetve információt kértek a választással kapcsolatosan. És bár a szorosan vett választási időszak két hétig tartott, a főkonzulátus januártól áprilisig folyamatosan tájékoztatta a székelyföldi magyar állampolgárokat arról, hogy Magyarországon választás lesz, amelyen a külhoni magyarok is részt vehetnek, és nekik is lehetőségük lesz arra, hogy szavazatukkal alakítsák a magyar nemzet jövőjét. A magyar állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok globálisan mintegy 320 ezer levélszavazatot adtak le, ez 70 százalékos részvételi arányt jelent. Közülük nagyon sokan itt, Csíkszeredában adták le levélszavazatukat.

László F. Csaba

– Hogyan alakult a honosításokat, az anyasági támogatásokat és a személyi igazolványokat igénylők száma 2022-ben?

– A honosítás iránt továbbra is nagy volt az érdeklődés, több ezer honosítási kérelmet vettünk át és ugyancsak több ezren tettek állampolgársági esküt. A folyamat nem állt le, az idei év első két hónapjában is több százan nyújtottak be egyszerűsített honosítási kérelmet a külképviselethez. Természetesen, ha összességében nézzük, az igénylők száma csökkenő tendenciát mutat, hiszen az elmúlt évtizedben a székelyföldi magyarság jelentős része már kérte a magyar állampolgárságot, ugyanakkor arányosan növekszik az útlevél és a személyigazolvány iránti igénylések, illetve az anyakönyvi események bejelentésének a száma. 2022-ben mindhárom ügycsoportban több ügyet intéztünk, mint az azt megelőző években. Tavaly több mint 25 ezer személyazonosító okmány iránti kérelem volt, az anyakönyvi ügyintézések száma a hatezret is meghaladta, és közel háromezren igényeltek anyasági támogatást. Itt szeretném felhívni a székelyföldi magyar állampolgárok figyelmét arra, hogy a magyar állampolgársággal járó egyik kötelezettség az, hogy az anyakönyvi eseményeket be kell jelenteni, ezért megragadva az alkalmat, ezúton is arra kérek mindenkit, hogy amennyiben a családjában születés, házasság vagy netán elhalálozás történik, jöjjön be és jelentse a főkonzulátuson, hogy anyakönyvi nyilvántartásaink még pontosabbak legyenek. A főkonzulátus a hét minden napján nyitva tart és fogad ügyfeleket, időpontot igényelni a 0366–087000 telefonszámon lehet.

– Néhány hete bejelentették, hogy megszüntetik tevékenységüket az EMNT demokráciaközpontok. Ez a döntés hogyan érinti a konzulátus tevékenységét?

– Ez a döntés a főkonzulátus tevékenységét nem érinti, hivatalunk továbbra is a korábban megszokottak szerint, azaz hétfőtől csütörtökig reggel nyolctól délután fél ötig, pénteken nyolctól kettőig fogadja az ügyfeleket. Ugyanez érvényes a kihelyezett konzuli napokra, azokat a szokott településeken a jövőben is meg fogjuk tartani. A magyar állampolgársághoz kötődő ügyeiket intézni kívánó ügyfeleinket az átszervezéssel nem fogja semmilyen hátrány érni. Megragadva ugyanakkor a lehetőséget, szeretném ezúton is megköszönni a demokrácia-központ-hálózat munkatársainak az elmúlt években végzett közös munkát.

– Egy személyes kérdést, ha megengedi… Immár öt éve tölti be Csíkszeredában a főkonzuli tisztséget. Hogy érzi magát a Hargita megyei székhelyen?

– Nagyon gyorsan elröpült ez az öt év, hihetetlenül sok minden történt. Két országgyűlési választás is volt Magyarországon, amelyek itt a főkonzulátuson is sok teendővel és felelősséggel jártak, de úgy gondolom, sikeresen helytálltunk, és segíteni tudtunk azoknak a székelyföldi magyaroknak, akik élni szerettek volna választójogukkal. Közben kitört a koronavírus-járvány, amelynek a kezelése bizony nekünk sem volt könnyű, mindenki tudja, milyen szigorú szabályok léptek életbe a hivatali ügyintézést illetően is. Ezúton is szeretném megköszönni a helyi önkormányzatoknak és az egészségügyi intézmények vezetőinek és dolgozóinak az együttműködést. Valahányszor bajba jutott magyar állampolgár ügyében fordultunk hozzájuk, mindig nyitott ajtókat találtunk. Aztán ott van az a sok száz esemény, amelyeken részt vehettem és Magyarországot képviselhettem, ezek mind-mind meghatározó élmények maradnak számomra. Nem titok, hogy én öt évvel ezelőtt félig-meddig hazajöttem, hiszen itt születtem, Marosvásárhelyen, és gyerekkorom jelentős részét a Gyimesekben töltöttem. Annak idején sokszor megfordultam Csíkszeredában is, bátyám ide járt iskolába, és édesanyám dolgozott is a városban. Hiszem, hogy mindez megkönnyítette a munkámat, ahogy sokat segített a helyi politikummal, közéleti szereplőkkel történő kapcsolattartásban, bizalomépítésben. Minden egyes itt töltött nap és év, amikor Magyarország képviseletében itt lehetek és dolgozhatok, a Jóisten kegyelme számomra.

– A nemzeti ünnepünk alkalmából mit üzen a székelyföldi magyaroknak?

– Arra biztatom a székelyföldi magyarokat, hogy büszkén ünnepeljék meg nemzeti ünnepeinket, így a mostani március 15-ét is. Meggyőződésem, hogy ennek nagy jelentősége van az identitásunk megőrzése, megmaradásunk, nem utolsósorban pedig gyermekeink nevelése szempontjából is. Ilyenkor büszkék vagyunk történelmünkre, magyarságunkra, felidézzük a hős elődök cselekedeteit, mellkasunkra tűzzük a nemzeti színű kokárdát, köztereinket és épületeinket fellobogózzuk. Idén is arra hívok mindenkit, hogy tegyünk így, jöjjenek és ünnepeljenek velünk együtt, emlékezzünk közösen az 1848–49-es forradalom hőseire.
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!