Hirdetés

Jól halad az egészségközpont építése Korondon

Több mint hatmillió lejből újul meg az egészségügyi ház és a mentőállomás székháza Korondon. A korszerűsítési munkálatok jó ütemben zajlanak, így a kivitelezésre szánt közel kétéves határidő előtt átadhatják már a felújított, kibővített épületet.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 3 perc
Jól halad az egészségközpont építése Korondon
Számos szakrendelő kap helyet az épületben Fotó: Hadnagy Éva

Tavaly kezdődött a korondi egészségközpont székházának kor­sze­rűsítése: teljes felújításon esik át az épület, és az egykori szolgálati lakások helyett szakrendelőket alakítanak ki. Katona Mihály, Korond község polgármestere szerint jó ütemben halad a munka. Mint mondta, az elmúlt héten konzultált a kivitelező vállalat vezetőjével, és az eredményeket látva elégedett mindkét fél az eddigi eredményekkel.
– Jelenleg negyvenöt százalékban végezte el az építő a munkát, amit el is számolt. A kifizetésekkel sincs gond, a minisztérium utalja az összegeket az elvégzett munka után. Nagyon jól haladnak, és bízunk benne, hogy idén be is fogják fejezni- ismertette az elöljáró. Teljes belső felújítások zajlottak, kicserélték a víz- és villanyhálózatot, korszerűsítették a csatornahálózatot, de a mentőállomás felújítását is tartalmazza a projekt, ahol eddig a fűtéshálózatot újították meg.
A polgármester elmondta, már tárgyaltak a székelyudvarhelyi Vitality klinika vezetőjével, hiszen nekik már bőven van gyakorlatuk és tapasztalatuk az egészségközpont működtetésével kapcsolatosan, ám konkrét döntések nem születtek még az egészségház működtetéséről.
– Szakmai tárgyalások már voltak, és kivitelezés szempontjából is volt jó néhány hasznos meglátásuk, amelyeket igyekeztünk megfogadni és gyakorlatba ültetni, hiszen nagyon fontos, hogy mikor elkészül, használható és működőképes is legyen – mondta.
A korondi önkormányzat 2021-ben pályázott sikeresen a Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztériumnál, így hatmillió lejes támogatásból újulhat meg az orvosi rendelőknek is helyet adó épület és a mentőállomás. A tervek szerint a felújított, átalakított és kibővített létesítményben a családorvosi, fogorvosi rendelők mellett szakorvosi rendelők is helyet kapnának. Többek között gyer­mekorvosi, neurológiai, pszichológiai, ortopédiai rendelőt alakítanának ki és szemészetnek is helyet biztosítanának. Mindezek mellett személyzeti konyhát, mosdót és a veszélyes hulladék biztonságos eltávolítására alkalmas helyiséget is létesítenek.
A munkálatok kivitelezési ideje 18 hónap, ez idő alatt a családorvosi és fogorvosi rendelőket a Páll Lajos Művelődési Otthon termeiben rendezték be, hogy a betegellátás továbbra is zavartalanul működhessen. Katona Mihály hozzátette, bízik benne, hogy az új egészségügyi létesítménnyel nemcsak a községbelieket szolgálják, hanem egész Sóvidék lakossága hasznát veszi.
– Fontos beruházás ez községünk számára, hisz így lehetővé válik, hogy a lakosok ne kelljen Székelyudvarhelyre, Marosvásárhelyre utazzanak egy-egy szakvizsgálat elvégzéséért, vagy akár a jogosítványcseréhez kötelező orvosi vizsgálatokat is elvégezhetik majd itthon – fogalmazott a polgármester.
A pályázat ugyanakkor magába foglalja a rendelők alapeszközeinek beszerzését is. Az egészségközpont az 1970-es évek elején épült, az 1990-es évek elején volt egy tatarozás rajta, de jelentősebb felújítás nem történt az épületen.
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!