Hirdetés

Zárulnak a csoportkörök az ifiknél

A hétvégén pihentek a lányok, de a fiúknál mindhárom udvarhelyi korosztályos csapat érdekelt volt az utánpótlás kézilabda-bajnokság csoportkörében, téttel vagy anélkül, de rangadókat is játszottak.

Szász Csaba
Becsült olvasási idő: 3 perc
Zárulnak a csoportkörök az ifiknél
A Szejke SK fiataljai már biztos másodikok Fotó: Szejke SK

Az ifi 1-es korosztályban már korábban tudni lehetett, hogy az udvarhelyiek az utolsó forduló eredményétől függetlenül ott lesznek a tavaszi felsőházi rájátszásban. A csoportját már megnyerő Segesvári ISK otthonában lejátszott találkozóval már sem javítani, sem pedig rontani nem tudott második pozícióján a Palatka Barna által felkészített együttes, viszont jó erőfelmérőnek bizonyult az éllovas elleni találkozó. Az udvarhelyiek a 20. percig tartották a lépést a házigazdákkal, akik innen kezdve elléptek, és simán nyerték a párharcot. Az Udvarhelyi ISK márciusban a felsőházi rájátszásban folytatja, itt a Segesvári ISK és a Brassói Avatar mellett a Bukaresti TEC és a Bukaresti Media lesznek az ellenlábasok.
Ifi 1-es fiúbajnokság, F csoport, 10. forduló: Segesvári ISK – Székelyudvarhelyi ISK 41–28 (25–16).

Hajsza az eredmény után

A Székelyudvarhelyi ISK ifi 2-es fiúcsapata szombaton délután hazai környezetben, a városi sportcsarnokban látta vendégül a Marosvásárhelyi Sportiskola együttesét. Orbán Levente tanítványai jókora hátrányba kerültek már az elején, a sok hiba miatt a felzárkózás is túl nehéz feladatnak bizonyult, így az udvarhelyi együttes harmadik vereségét szenvedte el az idényben. A második helyért a március 2-án rendezett zárófordulóban a Brassói Avatar otthonában küzdenek majd az udvarhelyi ifik.
Ifi 2-es fiúbajnokság, G csoport, 9. forduló: Székelyudvarhelyi ISK – Marosvásárhelyi Sportgimnázium 27–35 (12–19).

A szünetig bírták

Rangadót rendeztek az ifi 3-as fiú kézilabda-bajnokság H csoportjában. A második helyezett Székelyudvarhelyi Szejke SK csapata az éllovas Vidombáki Sportinghoz utazott, amely eddigi egyetlen vereségét tavaly novemberben Udvarhelyen szenvedte el. A Kopacz István Csongor által irányított gárda jól tartotta magát, a szünetig fej fej mellett haladt a két csapat, ezt követően azonban egyre többet hibázott, ezt pedig kihasználta a házigazda és otthon tartotta a pontokat. Ezzel eldőlt, hogy az utolsó játéknap eredményeitől függetlenül a második helyről jut tovább a Szejke SK. A csoportkör utolsó fordulójában, február 25-én az udvarhelyiek a sereghajtó Sepsiszentgyörgyi ISK csapatát látják vendégül.
Ifi 3-as fiúbajnokság, H cso­port, 9. forduló: Vidombáki Sporting – Székelyudvarhelyi Szejke SK 38–27 (13–13).



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!