Hirdetés

Csak közösen tudták megvalósítani

Községi utakat aszfaltoztak, tűzoltóautókat és kotrógépet vásároltak, kul­túr­házat tataroztak, illetve délutáni foglalkoz­tató iskolaépületet létesítettek a Felcsík Közösségi Fejlesztési Társulás önkormányzatai az elmúlt közel tizenöt évben. A legutóbbi közös nyertes pályázatuk a felcsíki gázhálózat kiépítése. Bőjte Csongor-Ernő, a szervezet elnöke szerint a siker kulcsa az összefogásban van.

Bíró István
Becsült olvasási idő: 4 perc
Csak közösen tudták megvalósítani
Tűzoltóautóra is futotta a pályázatból. Baj esetén nem csak a dánfalviakat szolgálja Fotó: Felcsík Közösségi Fejlesztési Társulás

Immár közel másfél évtizede létesült a Felcsík Közösségi Fejlesztési Társulás. 2009-ben öt fel­csí­ki település: Csík­ma­da­ras, Csík­dán­falva, Csík­karc­falva, Csík­szent­tamás és Csík­szent­do­mo­kos önkormányzata a közös pályázati lehetőségeket látva kezdeményezte létrejöttét – közölte a Hargita Népe megkeresésére Bőjte Cson­gor-Ernő, Csíkdánfalva polgármestere, aki 2015-től a társulás elnöke. Egyébként korábban Gábor Tibor, Csík­karc­falva polgármestere, illetve Ferencz Alajos volt csík­szentdomokosi polgármester töltötte be az elnöki tisztséget.
– Mivel láttuk, hogy a társulásban számos lehetőség adott a fejlődésre és a fejlesztésre, ezért döntöttünk a megalapítása mellett. Ekkor kezdődött az az időszak, amikortól a társulás önkormányzatai közösen több nyertes pályázatot tudtak lehívni. Ekkor majdnem teljesen megszűnt a rivalizálás, mindenki rájött arra, hogy egységben az erő, és sokkal többre visszük, ha egymást segítjük, mint ha versenyezünk. 2009-ben az első pályázat egy közel hatmillió lejes beruházásra vonatkozott – mutatott rá a szervezet elnöke. Hozzátette: 2009-ben megnyerték az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDRR) pályázatát, de akkor nem jutott rá pénz, végül 2015-ben az újracsoportosítás után írhatták alá a támogatási szerződést és kezdték el a közbeszerzési eljárást, illetve a kivitelezést.

Bíró István
Amióta aszfaltos út van, gördülékenyebb a közlekedés is


A pályázatból Csíkszent­domokoson rendbe tették a kisebb utcákat és a bekötőutakat, tűzoltóautót vásároltak, illetve befejezték a részben már felújított kultúrotthont. Csíkszent­ta­máson ugyancsak a pályázati támogatásból 6,6 kilométernyi községi utat burkoltak aszfalttal. Csíkkarc­falván két kilométer községi utat aszfaltoztak, illetve egy kotrógépet is vásároltak. Csíkdánfalva önkormányzata hét kilométer községi utat aszfaltozhatott le, és egy tűzoltóautót is vásárolhatott. Csíkmadarason délutáni foglalkoztatónak iskolaépületet létesítettek, illetve a támogatásból ezen a településen is jutott az utak aszfaltozására is.
– Ez volt az első nagy projektünk, amelyet, hála istennek, sikeresen zártunk. A jelenlegi nagy projektünk a felcsíki gázhálózat kiépítése. Négy településen, Madarason, Dánfalván, Karcfalván és Szenttamáson teljesen új hálózatot fogunk kiépíteni, míg Domokoson a meglévő hálózatot fogjuk bővíteni. Az ősszel aláírtuk a támogatási szerződést, lebonyolítottuk a közbeszerzési eljárást a tervezésre és a kivitelezésre, jelenleg a terv engedélyeztetésén dolgozunk. A legjobb forgatókönyv szerint, ahogyan az időjárás engedi, kezdjük a munkálatokat is – mondta Bőjte Csongor-Ernő. Megjegyezte: a kivitelezés határideje szeptember vége, de valószínűleg kérni fogják a határidő meghosszabbítását, hiszen 80 kilométer hosszú vezeték kiépítéséről, illetve két gázátadó állomás létesítéséről van szó.

Felcsík Közösségi Fejlesztési Társulás
Kotrógép és tűzoltóautók. Igencsak szükséges gépek a felcsíki falvakban


– Jó és nagy csapattal nem igaz, hogy nem lehet kivitelezni az őszig, de azt is szem előtt kell tartani, hogy általában a gyors munka ritkán szokott jó lenni. Mi nem szeretnénk elsietett és elfuserált munkát – hangsúlyozta a szervezet elnöke. Rámutatott: a Felcsík Közösségi Fejlesztési Társulás jövőbeni terveiről még korai lenne beszélni, egyelőre kitűzött céljuk a 47,3 millió lej értékű gázhálózatos pályázatuk sikeres lezárása.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!