13 ezer ezer lejre van szükség
Július 23-án új bútorzattal bővült a csíkszeredai unitárius templom. A 200 személy befogadására alkalmas új padok arról tanúskodnak, hogy mindenkinek helye van az egyházközségben. Solymosi Alpár unitárius lelkész lapunk érdeklődésére elmondta: a munkálatok összértéke 72 ezer lej volt, így még szükség lenne 13 ezer lejre a számla kiegyenlítéséhez.
Két istentiszteletet, egy-egy esketést és keresztelőt is tartottak a csíkszeredai unitárius templomban, mióta befejezték a régi padok kicserélését. A 200 személy befogadására alkalmas új bútorzatra régóta szüksége volt az egyházközségnek, amely a hívek segítségét kéri a munkálatok kifizetésében.
Solymosi Alpár unitárius lelkész a Hargita Népének elmondta: jelenleg 13 ezer lej tartozásuk van a 72 ezer lej összértékű felújítás nyomán. Mint mondta: a hívek már a munkálatok elején kivették részüket a tennivalókból, volt, aki saját teherautójával segítette ki a szállítókat, mások kétkezi munkával járultak hozzá az akció sikeréhez.
– Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki támogatott a felújításban. Most arra kérem, elsősorban az unitárius gyülekezet tagjait, de egyben minden jóakaratú embert, hogy amennyire anyagi helyzetük engedi, segítsék a tartozásunk kiegyenlítését – hívja fel a figyelmet Solymosi Alpár.
Kiemelte: az új bútorzat azt sugallja az embere felé, hogy mindenkinek helye van a templomban. Megjegyezte: a templompadok mindig együtt öregednek a templommal, és egyfajta ősi rendről tanúskodnak
– Egyre inkább úgy érzem, hogy manapság nincs is nagyobb öröm annál, mint amikor leülünk egy kicsit Isten házában megpihenni – tette hozzá az unitárius lelkész.
Mindazok, akik anyagi hozzájárulással segítenék a Csíkszeredai Unitárius Egyházközséget, a RO35 RNCB 0152 0423 7020 0001-es számlaszámra utalva tehetik meg.
Keresztes Bea