tiszta égbolt
1 lejes
Falun az ábécé-üzlet mellett van turkáló, benne minden 1 lejes, ha nem így lenne, megenné a fene, hol járnának el naponta többször is a fekete ruhás asszonyok, mindjárt pípom lesz, mondja egyikük, nekem már pípom van, mondja a másikuk, kiköpnék a port a szájukból, de nincs hozzá nedv, nem jó, ha az ember nagy porban szájüregén veszi a levegőt, ahogy a két asszony veszi a levegőt, akik feketében járnak, azóta, hogy embereik kimentek a dombra, és hűvös márvány tart nekik árnyékot, feszt feketében járnak, a hasadt ösvényt nézik, mint két reménytelen varjú, állandóan cipelnek a hegyen túlra, turkálós kötényt, akárkinek elsózható abroszt, nem adják fel, unokáknak rafiaszatyorban viszik a kólát, ismerem a történetet, valaha meg van mondva nekik szépen, ne a hegyen túl keressenek embert, még ha peckesek is, még ha fessek is, még ha gazdagok is, ne a hegyen túlról, de a két asszony a hegyen túlról mégis, azóta cipelnek, úgy kell nekik, nem némák, beszélgetnek, emlékszel, itt valamikor kút volt, mondja az egyik asszony, kút volt, emlékezik a másik asszony, kerekes kút, majdnem hogy közkút, falukút, akkoriban itt itatnak a vásárosok, vályúba mernek este, ha megtér a csorda, fejnek, azóta sok idő eltel, a szóban forgó kutat lefödi az ábécés, sőt kőoroszlánt fektet a kút fölötti talapzatra, simogatni kőoroszlánt a gyermekek nem mernek, mert meg van mondva otthon, nem jó arra járni, lehet, a kőoroszlán még egyszer elvisz valakit a feneketlen kútba, pedig csak egy szivattyú van benne, az ábécés szivattyúzik vizet, ha az aszály randa, szürke pofáját kezdi mutogatni, spricceli a gyepet, jut a barackfákra, kimossa a fészert, sőt, ha úgy adódik, a slag végét a szájához tartja, mossa a fogát, mondja az egyik asszony, menjünk be, mondja a másik asszony, hátha kapunk olcsó vizet, egyikük leteszi a terhét, igazít egyet keszkenőjén, néhány percig szótlanul nézik az ábécé fényes mozaikját, mert a fény déli órákban elűzi az árnyékot, csak a barackfák alatt hagy nedvesen hűvös foltokat, isznak feles Perla Hargitát, menjünk, mondja az egyik asszony, hogy haladjunk, mondja a másik asszony, mennek, haladnak felfelé az ösvényen, ki tudja, mire gondolnak, tán Józsira, aki peckes volt, fess volt, gazdag volt, tán Bénire, aki peckes volt, fess volt, gazdag volt, mindegy már, a kaptató túl meredek, a konty tetején az utolsó barackfáknál meg kell pihenni, a kóla habosra fő, nézik az ábécést, mint intézkedik, az apja smucig volt, szól az egyik asszony, egyszer nyúlfiókát hoz ajándékba, smucig volt, szól a másik asszony, egyszer törött szájú korondi kancsót hoz ajándékba, esik, szól az egyik asszony, ó, csak bár esne, mondja a másik, azt viszont egyszerre mondják, menjünk, fejkendőjükön ott maradt az öntözött barackfákról hulló víz nyoma, mint valami régi rozsdás, karika 1 lejes.
Lokodi Imre
