Laska Lajos hallotta, húsvétkor locsolni kell. Merthogy az a szokás, s azt pedig illik megtartani. Laska szerette volna hagyománytisztelőnek tudni magát, be is tanulta a standard húsvéti verset; otthon, a tükör előtt előadását hosszasan gyakorolta, utána elindult. Édes kislányhoz kopogtatott be. Beengedték, hogyne: a jányok, a szokáshoz híven, szívélyesen fogadják a locsolókat. Jólneveltségét bizonyítandó Laska kellemes húsvétot kívánt, aztán belekezdett versébe: „(...), azt hallottam, hogy egy rózsaszál el akar hervadni, meg szabad-e locsolni?” Ekképp befejezve megvárta, amíg a lány megilletődötten kibökte, hogy „igen, hogyne szabadna”, azzal mellényzsebéből előhúzott egy műrózsát, akkurátusan meglocsolta, utána megemelte kalapját, ajánlotta magát, s kilépett a házból. Laska vállalkozik Laska Lajos egyszer úgy határozott, eleget dolgozott már alkalmazottként ilyen-olyan cégeknél, elérkezett az ideje, hogy indítson egy saját vállalkozást. Igen ám, de nem igazán tudta eldönteni, milyen profilt válasszon, hogy szabad teret kapjon a kibontakozáshoz. Valami olyasmi kellene, morfondírozott magában, amivel más nem foglalkozik. Aztán megtalálta a megoldást. Amint a szükséges papírok egyben voltak, egy faiskolától meg is rendelt egy kisebb szállítmányt. A tulaj csodálkozott ugyan, de aztán megvonta a vállát: neki eladó. És Laska kiállt a piacra az áruval. Április 15-ét írták aznap, húsvét szombatja, bárányok bégettek, csirkék keltek ki a tojásokból, a fiúgyermekek bőszen tanulták locsolóversüket, az anyák lányaikkal ünnepi bevásárlásra indultak. És ott állt Laska is a portékájával. Egy ismerőse döbbent képpel kérdezte meg, maga ilyenkor árul karácsonyfát?, mire Laska magabiztos mosollyal annyit válaszolt, ilyenkor érdemes, mert nincs konkurencia! Ha hülyeség kitartással… Húsvét közeledtével Laska Lajos ismét elragadtatja magát, és sütni próbál. A párja ugyanis sosem süt süteményt. Nem tud, okolja meg. Tudni Laska se tud, de azért minden évben nekifog az efféle sátoros ünnepek előtt. Persze az elkészült süteményt legtöbbször ki kell dobni. Mint most is. Sebaj. Jó lesz a kutyáknak. Amilyen buták és falánkok, ízleni fog nekik. Jön is egy otthonról eltekergett eb, s fintorogva, de elfogyasztja az elfuserált, odakozmált süteményt. Utána keményet, székrekedésest kakál. A kakába nagy nehezen belefúrja magát egy ganajtúró bogár, aztán kelletlenül araszol benne föl-alá. Közben majszolgat is, különösebb lelkesedés nélkül. Mielőtt a terepet elhagyhatná, lecsap rá egy tyúk, s gondolkodás nélkül lenyeli. Az ürítményt a kutya gazdája a tehéntrágyadombra veti, majd fajtársaival együtt rövidesen kiszállítja a földekre. A jól megtrágyázott föld bőven termi a búzát, cukorrépát. Laska közben még mindig nevet az oktalan kutyán, amiért az képes volt megenni a szénné égett, elfuserált süteményt, megállapítja, hogy a földön az egyetlen értelmes lény az ember, kinek szerencséjére, ha nem akar, nem kell túl sokat érintkezzen a többi oktalan lénnyel. Aztán következő húsvétkor ismét lisztet, cukrot, tojást vesz elő, félretuszkolja a tűzhely mellől a tyúkhússal bíbelődő feleségét, s nekifog sütni. A kutya már várja az eredményt.