…hajnali édes andalmány, amit Wándza Mihály (a neve Vándza formában is előfordul) önmagát búsongó Ámorként megszemélyesítve így mesél el: „Az éj egy csendes időkor, a megelégedettek világa, én pedig ennek a világnak sírkísértő képe vagyok, egy tündérezésre átkoztatott bajlélek, az elroncsolt tapodmány darabja. Fogadjatok el, ti felormodzott szirtek. Adjatok egy barlangot szikláitok bugjos fedele alatt. Fogadjatok el, ti sűrű erdődző fiatalok! A ti setét árnyékozó ágaitok éjje egy kedves komojkor előttem. E bolt ágjövés, mely árborította rajtam hajtását, e légyen a szerelemír, talán ez mint árnyékában, úgy hívségében is részesít. Dianát egy könnyű öltözőjében találtam a húmorodott páraleplen, övig sülyedve futosott nyúgotó nyoszolyáján, futva övedzett az úsztató lágyság döllyedő színén. Elébe esve, lábaihoz hánytam nyilamat, szerencsémért esdekeltem előtte, esett lelkem sóhajtását jajjadozták ajkaim, s ő elfordult, agyoncsapott.” E ma már nehezen olvasható és még nehezebben értelmezhető prózai szöveg címe: A búsongó Ámor. Egy hajnali édes andalmány, 1806-ban született a fent nevezett író tollából. Rövid véleményem az, hogy az egésznek se füle, se farka, vagyis nincs semmi értelme. Nyilván ki lehetne hámozni a szavak jelentését: az andalmány talán az andalgáshoz hajaz („ejsze” ez is magyarázatra szorul, annyi mint: hasonlít valamihez), tehát önfeledt, álmodozó járkálást, mélázást jelent. Tiszteletre méltó, hogy a szerző mindezt saját maga ötölte ki, a nyelvújítás nagy divatjának és túlzásainak is hódolva, ugyanis ma is olvashatók teljesen értelmetlen, semmitmondó szövegek, amikhez modernségfitogtató írók nem is saját kútfejükből merítik andalmányukat, hanem például egy szövegszerkesztő számítógép-programot hívnak segítségül. Ilyet nem idézek, mert nem akarok senkit bántani, habár kicsi a lehetősége, hogy az illetők a Hargita Népét s benne az én írásomat olvasnák. Wándza Mihály hírét-nevét nem a fentihez hasonló szövegek tartották fenn, hanem a kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyváradi, debreceni, szegedi, miskolci színházi tevékenysége. 1810. május 19-én nyitott színházat Kolozsváron egy átalakított lovardában, amit Wesselényi Miklósné ingyen adott át a számára. A színházat 1812-ig igazgatta, támogatók híján hamarosan a színészek el is költöznek Kolozsvárról, egy részük Wándza Mihállyal Miskolcra, másik részük Marosvásárhelyre. 1821-ben nyílik meg majd nagy ünnepséggel a kolozsvári állandó színház. Wándza Mihály volt festő és díszletfestő, drámaíró, színész, rendező, színigazgató. Kolozsváron több Shakespeare-darabot állított színpadra, köztük a Hamletet, amelynek címszerepét is játszotta, rendezte és a díszleteket maga festette. Nagyon szerette és föl is használta a látványosságokat, nagy tömegjeleneteket, világítási hatásokat. Megemlítem, hogy a látványról, mint színházi nyelvről, közlésről és jelrendszerről úgy százötven évvel később születnek a tudatos elemzések, tanulmányok. Kortársunk, Tompa Gábor színházi esszéiben is gyakran találkozhatunk vele, mint rendezői elv értelmezésével. Nagyon leegyszerűsítve: a látvány legfőbb hatását az magyarázza, hogy a látási élmény másfajta, közvetlenebb hatást gyakorol a befogadóra, mint a szó, valójában a képiség kerül előtérbe, mintegy megelőzi a szavakat. Wándzának sok darabja színpadra került, de egyetlen színműve, a Zöld Marci jelent meg nyomtatásban is, ezt Miskolcon adták elő 1830-ban. Érdekes, hogy míg színházi rendezéseiben – a kort tekintve – kivételes fontosságot kapott a látvány, írott szövegeiben nem tudott lemondani a szóvirágok dzsungeléről. 1837-ben Kassán bemutatott színdarabjának megjegyezhetetlenül hosszú címe: Álom vagy a pokolnak tett eskü betöltésére rendelt borzasztó éjfél, fényes díszítményű új tünemény. Szomorújáték kardalokkal, három felvonásban. Továbbgondolásra érdemes összehasonlításként megjegyzem, hogy Katona József 1815-ben írta a Bánk bánt, aminek előadását a cenzor nem engedélyezte… Kozma Mária