…utazási könyvtár vagy vezérfonal – a kor divatja szerint – igencsak hosszú című utazási enciklopédia. Ez „minden eddig kiadottnál teljesebb, gyönyörködtetőbb és hasznosabb útikönyv, két részre osztva, melyek elseje négy könyvben a következőket tartalmazza: száz és tíz utazási problémát, sokféle tanácsot a vándorláshoz, a dolgok megfigyelésének módszereit, pénzek megjelölését”; a második rész földrajz, történelem, öröknaptár, idő-, arc-, tenyér- és álomjóslást, úti imádságokat és énekeket tartalmaz. A könyv David Frölich terjedelmes munkája, 1639 és 1645 között jelent meg több részletben. Frölich Késmárkon született, Frankfurtban tanult matematikát, csillagászatot, történelmet és orvostudományt. Saját bevallása szerint tizenkét évig utazott tapasztalatszerzés céljából, de életrajzírói szerint ez egyáltalán nem biztos. Sok munkája közül egyik legjelentősebb a Kárpátokról szóló földrajzi leírása. A szerző szükségesnek tartja az utazást, enciklopédiájában föl is sorolja, hogy kinek miért kell utaznia: a teológusnak azért, hogy tanulmányozza azokat a tartományokat és népeket, amelyekről Mózes és más apostolok említést tesznek; a filozófusnak azért, mert az ókori szerzők munkáit nem érti meg a földrajz ismerete nélkül; az orvos nem ismerheti a füvek természetét, ha „nem figyeli meg ezek erejét és tulajdonságát, ami a különböző vidékek elhelyezkedése, az éghajlat befolyása szerint gyakorta változik”; a jogtudósnak ismernie kell a birodalmak határait, mert a törvények a területek különbözősége szerint változnak; a politikusnak, hogy „ami egy helyen nem található, máshonnan hozzuk meg, hogy pedig életveszély nélkül biztonságban utazhassunk, ismernünk kell a helyeket, nehogy ellenséges földre tévedve veszedelemnek tegyük ki magunkat” stb., stb. A szerző szerint az utasnak sok szenvedést kell eltűrnie, aki ezt nem viseli, el se induljon. Sokféle veszedelmet és intelmet felsorol már a bevezetőben: az utas ne fecsegjen, ne vetélkedjen másokkal, pénzét ne számolja mások előtt, majd „a többi dologról tájékoztatja az én Vezérfonalam, melyet sűrűn forgasson útközben”. A forgatás nem lehetett valami egyszerű dolog, mondjuk, séta közben, de hát a hatalmas utazóládában biztosan elfért, és esténként a fogadókban gyertyavilág mellett lehetett olvasgatni… Könyvének néhány érdekes részletével nekem is sikerült megismerkednem a Magyar utazási irodalom 15–18. század című gyűjtemény jóvoltából. A Kik alkalmasak az utazásra? című fejezetben hangsúlyozza Plato véleményét és egyetért vele abban, hogy senkinek sem szabad megengedni, hogy érett kora előtt elhagyja hazáját. „A brahmanok, indiai filozófusok, Strabo 15. könyvének tanúsága szerint, senkit sem bocsátottak saját elhatározásából külföldre, ki innen volt életének 30. esztendején. Ma azonban, amikor az ember élete rövidebb, tehetsége érettebb, Johannes Sturmiust kell követni, aki 22-23 év körüli ifjakat az alsóbb iskolákból nyilvános gimnáziumba vagy akadémiára küldött. I. Zsigmond király is szigorú rendeletekkel tiltotta meg, hogy a nemes ember tanulmányok kedvéért országon kívülre menjen, mielőtt érett ítélőképességet nem szerez.” Hosszú fejezet foglalkozik azzal is, hogy kik vállalkozzanak gyalogútra, mert „a gyalogút vállalásához nagyon jól fel kell készülni, kitűnően kell úszni, amire elsősorban azok képesek, akiknek szűk a lépük, tüdejük pedig tág… Az ilyenek ugyanis tovább tudják visszatartani lélegzetüket, gyorsabban képesek megtenni nagy utat futva, nagy távolságot úszva”. Hosszan taglalja azt is, hogy egyesek miért nem szeretnek utazni: Cicero például az utazást száműzetésnek tartja, mások tagadják, hogy az utazásból erkölcsösebben és műveltebben térhetünk haza. „Vajon a varázslók és bűbájosok ördögi utazása a levegőben söprűn, boton, kecskebakon, köpönyegen szemfényvesztés-e vagy valóság?” – kérdezi. Hát számos példa van erre is – állítja – dr. Faustus és tanítványa, Vagnerus és mások, amint szavahihető emberek mesélik.  Kozma Mária