havazás
borús égbolt
Volt egyszer egy…
…coca növény, ami a történészek szerint az Andok ősi kultúráinak egyesítésében is szerepet játszott azzal, hogy rituálék és ünnepélyek elengedhetetlen „közreműködője” volt. Azokban a régmúlt időkben fizetőeszközként is használták. A cocalevél-rágás rituális célja köszönet volt a Földanyának, aki ajándékával lehetővé tette fennmaradásukat a földön. Kezdetben csak a felsőbb osztályok – varázslók és orvosok – privilégiuma volt a növény használata, az inka korszakban (1450–1530) terjedt el széles körben, mint élénkítő és állóképességet növelő szer. A leírások szerint a leveleket nem is rágják, hanem szopogatják: a levélből eltávolítják az erezetét, majd kis golyókat gyúrnak belőle. Csak enyhén morzsolgatják a szájukban, hogy minél tovább tartson, és a nyál lassanként oldja. Bolíviában és Peruban a mai napig megmaradt ez a szokás – a több ezer méter magasságban, alacsony légnyomási viszonyok között élő indiánok ezzel a módszerrel győzik le az oxigénszegénység miatt beálló fáradékonyságot, ugyanis a cocalevél összetevőitől a szervezet oxigénfelvevő képessége megnő. Növeli teherbírásukat és kitartásukat, segítségével képesek éhség- és szomjúságérzet nélkül napokig is gyalogolni. Az őslakosok néha még ma is használnak egy mértékegységet, a „cocadát” arra az időre vagy távra, amit egy adag cocalevél elrágásával meg lehet tenni. A cocalevél kokaint tartalmaz, amit a gyógyászatban érzéstelenítőnek használnak; kábítószer, ami régóta Európába is elvándorolt.
A cocalevélről az első tudósítás Inka Garcilaso de la Vegának (1539–1616) köszönhető: gyógynövényként említi. Az Inka előnév különbözteti meg őt nagybátyjától, Garcilaso de la Vegától, a nagy spanyol költőtől. Inka Garcilaso anyai ágon kecsua indián volt, apai részről pedig előkelő spanyol család sarja. Kettős kötődése folytán gyermek- és ifjúkorában megismerte mindkét kultúrát, beszélte a kecsua, a spanyol és a latin nyelvet. Ő az első krónikás, aki – származásából adódóan az inka és az európai kultúra határán – objektíven ír hazájáról, az inkák népét nem süllyeszti primitív szintre, mint teszik ezt a spanyol hódítók és misszionáriusok, ugyanakkor csodálja a dicsőséges spanyol királyságot is. Idős korában, spanyol földön írta krónikáját, ami 1605–1617 között jelent meg, az inka birodalom múltjáról, a spanyol hódításról, a birodalom széthullásáról. A 17. század elején óriási vitákat gerjesztett, mivel tartalmilag szöges ellentéte volt minden akkor ismert, az Újvilágról és főleg Peruról szóló műnek, de még a 20. századi történészek véleményét is megosztotta.
Jósa Jolán (1881–1950) Dél-Amerika tájait 1905–1907 között járta be. Magyar nyelvterületen az ő tollából származik az egyik első (az is lehet, hogy legelső!) ismeretterjesztő, helyszíni tudósítás a kokacserjéről. Érdekes, hogy hosszú cikkében – legalábbis az általam olvasottban (Új Idők, 1933) – egyetlen szó sem esik a kokainról, sem kábítószer voltáról, pedig a kokainizmus a két világháború közötti időben meglehetősen elterjedt volt Európában. (Ez annál is inkább meglepő, mert ha neki nincsenek is orvosi ismeretei, mégis családi környezete közel áll a gyógyászati témához, hiszen édesapja, Jósa András vármegyei főorvos volt és – mint tanulmányai, értekezései igazolják – a gyógyászat történetével is foglalkozott.)
A cocalevél alapanyaga a Coca-Colának, amelyet John Pemberton atlantai gyógyszerész talált fel és készített először 1884-ben patikaszerként migrén, hányás, hasmenés, neuraszténia, impotencia ellen. A gyógyital akkor borból és friss cocalevélből állt, tehát kokaintartalmú volt. Egy év múlva az alkoholtilalom következtében, italát alkohol nélküli szénsavas változatban keverte, ízesítőként a kóladió magját használta, amiből az ital koffeintartalma származott, továbbra is patikában árulták, de már reklámozták is: az első reklám 1885. május 29-én jelent meg. Ekkor tervezte a világhírű Coca-Cola-logót Frank Mason Robinson, aki John Pemberton könyvelője volt. A nevet is Robinson találta ki, mint ahogy a logó jellegzetes, írott betűs formáját is. Hamarosan az ital olyan népszerűségre tett szert, hogy már 1886-ban üdítőitalként vált ismeretessé. Sorra következtek az eredeti recept változtatásai, fokozatosan csökkentették a friss cocalevél s így a kokain mennyiségét, végül 1904 után friss cocalevelek helyett olyant használtak, amiből előzőleg kivonták a kokaint. A Coca-Cola-gyártás napjainkban is ilyen drogmentes cocaleveleket használ a szirup gyártásához. Ma is nemegyszer ajánlják, persze mértékkel fogyasztva, migrén, utazási émelygés, hasmenés ellen.
Kozma Mária
.jpg)
.jpg)
