borús égbolt
Üzemzavar, és mégis jó
Különös hatásai vannak ennek a rendkívüli állapotnak. Tegnap például elfelejtettem egy határidős feladatot. Ebben az az érdekes, hogy amikor kétszer ennyi munkám van, feszes, óráról órára beosztott napirendem, akkor majdnem teljesen elkerülnek az ilyen bakik. Most pedig úgy vagyok, hogy ami a múlt héten történt, olyan régnek tűnik, ami három hete, az meg olyan, mintha tegnap lett volna. Üzemzavar állt be nálam. A mulasztás után elnézést kértem és magamba néztem, aztán rájöttem, hogy a pszichénknek, személyiségünknek mekkora próbatétel lehet egy ilyen változás, amelyben március közepe óta élünk. Nem akarom felmenteni magam, hiszen ki-ki másképp reagál arra, ha változik a munkaprogramja és tempója. Én szétszóródom, szétfolyok a megnövekedett szabadidővel egyenes arányban, azt, amit eddig egy óra alatt végeztem el, most egy egész délelőttön át nyúzom. És – mint bevallottam – felejtek.
Valójában nem is olyan könnyű az idő strukturálása, és tudom, hogy most sokan Önök közül is, egyéni és családi életükben is küzdenek ezzel. A „boldog békeidőkben”, a „korona előtt” tudtuk, hogy kelünk, mosdunk, megyünk, dolgozunk, eszünk, edzünk, fekszünk. Adott volt a külső keret, amelybe bele kellett illeszkedni, jó esetben ez simulás volt, rosszabb esetben vesszőfutás, de a napok, a hetek csak úgy rohantak. Most megállt majdnem minden. Ránk szakadt annyi szabadidő (persze nem mindenkinek, de sokaknak), amennyi talán néha és némelyeknek sok is. Belülről tudjuk, érezzük, hogy a szétesést megelőzendő, valamiféle ritmust mégis tartanunk kéne. És ha kívülről nem jön, akkor bizony mi vagyunk a felelősek ezért.
E rendkívüli időszak tükörként is működik: hogy állunk a fegyelemmel, önfegyelemmel? A türelemmel és a kitartással? Képesek vagyunk-e rendszert vinni ezekbe a bizonytalan napokba, és anélkül, hogy kívülről megszabná, elvárná valaki vagy valami, mi mégis tartalmas napokat tudunk-e teremteni magunknak?
Ezek a megváltozott napok, e megváltozott ritmus jó önismereti utazás is lehet. Sokat tanulhatunk magunkról, ha akarunk. Így volt ez egyébként mindig, minden nehéz időben. A mindennapok rendszere, pörgése és rohanása sok mindent elfed, de rendkívüli helyzetekben lehull az álarc, a maszk, amit általában viselünk, és ott maradunk pőrén, és az, ahogy viselkedünk ebben az állapotban, sokat elmond rólunk. Most időnk is van szembenézni magunkkal, megállni, megvizsgálni, hogy hol tartunk, jó helyen vagyunk-e, mi az, amit fölöslegesen cipeltünk, s talán el is engedhetnénk, és mi az, amiről lemondtunk, pedig szívünknek-lelkünknek fontos lenne.
Igen, érdemes a kisebb-nagyobb üzemzavarok mozgatórugóit is megnézni közelebbről, mert azok is rólunk szólnak. És ha ehhez van bátorságunk, az jó. Az önreflexió sosem árt, ha többet tudunk saját működésünkről, jobban is tudjuk irányítani azt. Én például eldöntöttem, hogy holnaptól írásos napirendet készítek a feladataimról. Teszem ezt egészen addig, míg a pszichém is megérkezik ebbe a más állapotba. Vagy pontosan addig, amíg újraindul a világ. Jöjjön el ez a nap, minél hamarabb!
Asztalos Ágnes
.jpg)