Hirdetés

Üzemképes a vezeték Székelylengyelfalván, csak a gáz hiányzik belőle

A székelylengyelfalvi lakosok már idejét sem tudják annak, mióta fekszik a soha nem használt gázvezeték használaton kívül a földben, ígéretekkel és földdel alaposan betakarva. A felsőboldogfalvi polgármesteri hivatal több előrelépést is tett az ügyben, de leghamarabb csak ősszel kerülhet földgáz a vezetékekbe.

Pál Emil
Becsült olvasási idő: 3 perc
Üzemképes a vezeték Székelylengyelfalván, csak a gáz hiányzik belőle
Fotó: Pál Emil

Közel húsz éve indította el a felsőboldogfalvi polgármesteri hivatal azt a projektet, ami a gázhálózat bővítését célozta meg a község falvaiban. Több településen lefektették a gázellátáshoz szükséges vezetékeket még a 2000-es évek elején, hogy a lakosok könnyebben hozzá tudjanak jutni az erőforráshoz, ennek ellenére van, ahol máig üresen kongnak a vezetékek. Székelylengyelfalván 2007 óta üzemképes a gázvezeték rendszer, viszont máig nem került rá sor, hogy beüzemeljék a szolgáltatást. 

Megkeresésünkre Zsombori Levente polgármester elmondta, hogy

már a mandátuma elején szembesült ezzel a problémával, amit mindenképp orvosolni akart.

– A falu területén, hét csőszakítás történt különféle földmunkák, szennyvíz és vízvezetés miatt, amit első dolgunk volt kijavítani – vázolta Zsombori, megjegyezve, hogy az elszakított vezetéket korábban csak visszatemették, mivel úgysem volt használat alatt.  – A vezeték nem volt így sem teljesen használatra kész, ugyanis rá kellett csatlakoztatni a farcádi hálózatra, ahhoz meg négy magánterületen át vezetett az út – fejtette ki Zsombori, hozzátéve, hogy a tulajdonosokkal már megkötötték a szükséges szerződéseket. Mint az elöljáró elmondta külön nehézséget jelentett a tulajdonosokkal kiegyezni afelett, hogy a gázhálózatot karbantartó cég bármikor bemehessen a területre, de ezt a nehézséget is sikerült megoldani.

– Tavalyi évben sikerült letesztelni a hálózatot is, a nyomásmérés szerint a vezeték nem enged sehol, nem veszít a nyomásból – mutatott rá a polgármester, rámutatva, hogy a szakvéleményezés szerint is üzemképes a rendszer.

Mivel nagyon régi vezetékről van szó, nehezen kaptunk egy olyan céget, ami elvégzi a kötelező felméréseket. Végül egy bukaresti vállalatot bíztunk meg, ami három helyen is leásott a vezeték ellenőrzése érdekében

– ismertette. Az elöljáró szerint szerdán hivatalosak a megyei építkezési felügyelőséghez, ahol ismertetik a küldöttséggel, melyek lesznek a következő lépések a gázvezeték beüzemeltetésének ügyében. Kérdésünkre, hogy a lakosok mikor számíthatnak arra, hogy a vezetékekben földgáz lesz, azt mondta, ha minden jól megy ősszel, de legkésőbb karácsonyra már nyomás alá helyezik a vezetéket. 

Zsombori szerint a hálózat üzembe helyezését követően a felelős vállalat – ez esetben a HarGaz Rt. – bérmentve elvezeti azoknak a lakóházaknak a kapujáig a vezetéket, melyeket hivatalosan telekkönyveztettek. – Mindenkinek azt javaslom, hogy aki eddig nem végezte el, most telekkönyveztesse a telkét, hogy operatívabban mehessen a hálózatra való rácsatlakozás – így Zsombori. A polgármester szerint, a felelős vállalattal a telkeken belüli vezetékek tervrajzát és kiépítését is ki lehet viteleztetni, így nem kell más céget felkeresniük a lakosoknak.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!