erős felhőzet
Üvegmosás közben
Levakarhatatlan – leggyakrabban ez jut eszembe miközben áztatom, dürüszölöm, vakarom, surlóporozom, hámozom az üvegeket. Miközben mindenki az újrahasznosításról beszél, ezek az italgyártók, szörpkészítők, dzsemfőzők, savanyúsággyárosok richtig úgy teszik, illesztik, ragasztják, mázolják a címkéket az üvegekre, hogy minél nehezebben lehessen lemosni. S közben folyik a víz a csapból, fogy a surlópor, mosószer, mondják a körülöttem lévők, hogy többe kerül, mintha új üveget vennék, de én csak dürüszölöm és súrolom. Bevetem a kést és a drótmosogatót, s a régi szép időkről ábrándozok, amikor egy kis áztatás után egyben lehúztuk a címkét a befőttes- vagy borosüvegekről. Egész biztos, hogy már feltaláltak modernebb üvegmosó kefét is, mint az enyém, lehetetlen, hogy ennyire használhatatlan legyen az is, amit nemrég vettem, aminél már az is jobb, ha a jól bevált házi praktikát, a kukoricalisztet használom az üvegek belső tisztításához. Nem baj, majd megnézem, mi a trendi, dohogom magamban (megnéztem – a leggyakoribb még mindig ugyanolyan, sertéssörtével vagy fibriszből készült, de ebből is van már kézműves változat is, Németországból, kezeletlen bükkfa nyéllel, lószőrből, de a kép alapján ugyanolyan hatástalannak tűnik). Vajon az üvegvisszaváltás hamarosan bevezetendő törvényes kötelezettsége hatással lesz a címkeragasztókra? Miért nehezítik meg egymás dolgát a termékpalackozók, amikor ők is lehetnének előzékenyen környezet- és háziasszony-kímélők, elmélkedem, s egyre jobban kezdem érteni Agatha Cristie-t, bár nem vagyok biztos benne, hogy jó krimik csak mosogatás közben születhetnek. A takarítások végtelensége is legalább ennyire jó alkalmat jelenthet a gyilkos gondolatok... de nem is, inkább a fordulatos történetek kiagyalására…
Daczó Katalin
