szórványos felhőzet
erős felhőzet
Üveggömb
Térségünkben is több településen felbukkant a Mikulás-vonat, adventi és karácsonyi vásárok „kellékeként”, a gyermekek szórakoztatására. A Mikulás által vezetett szerelvény nem kizárólag Szent Miklós napján, hanem a karácsony előtti napokban is járja a falvakat és városokat, ahová meghívják. A népszerű figura, aki eddig csak december ötödikén jelent meg, most már egész hónapban fel-felbukkan valahol, s észrevétlenül átalakul(t) a karácsonykor is ajándékozó Santa Klausszá, kisöpörve a köztudatból a Kisjézus születésének történetét. Ahogy telnek az évek, és egyre inkább globalizálódunk, aggódva figyelem, hogyan kopik ki a köztudatból az ünnep eredeti jelentéstartalma, lényege. És itt most nemcsak a túlfogyasztásra, az ilyenkor felerősödő társadalmi szakadékokra gondolok, hanem az ünnep szimbólumaira, annak a végtelen körforgásnak a megszakadására, amely olyan kiszámíthatóvá és komfortossá tette a világunkat. Az a tény, hogy egyre inkább eltávolodunk évszázados hagyományainktól, nem elsősorban a felnőttek generációját viseli meg, hanem a felnövekvő gyermekeket fogja, akik majd nem tudnak visszanyúlni egy biztos alaphoz, szokásrendhez, hiedelemvilághoz. Az egykor mitikus jelentéssel bíró, Miklós püspök alakját idéző nagyszakállú lassan átváltozott egy globalizált Mikulás/Télapó/Karácsony Apó alakjává, aki a kandallóra helyezett zoknikba teszi az ajándékokat szenteste, és rénszarvasokkal közlekedik. És mindenkié, akárcsak az ünnep maga. Ezt a nyilvánvaló igazságot egészen bizarrul hangsúlyozza a norvég posta ünnepi reklámfilmje, amely valójában egy négy percbe sűrített homoszexuális szerelmi történet. Bár egyáltalán nem derül ki belőle, hogy mi köze a nagyszakállúnak ahhoz, hogy Norvégia éppen ötven évvel ezelőtt dekriminalizálta a homoszexualitást, mégis belekeveredett ebbe a történetbe, ami korántsem az elfogadásról, sokkal inkább egy értékvesztett világról szól. A döbbeneten túl az jutott eszembe, hogy nagyon fontos lenne tudatosítanunk, mennyire törékeny, sebezhető lett mindaz, ami évszázadok óta a miénk és amiről azt gondoljuk, senki sem veheti el tőlünk. És ha mi magunk mondunk le róla? Kikoptatjuk, elfelejtjük, modernizáljuk, újat keresünk helyette? A nagyszüleink által megélt és elmesélt ünnepélmény sosem tárgyakról, túldíszített otthonokról, fényfüzérbe burkolt bevásárlóközpontokról és az egyéni meggyőződések fitogtatásáról szólt. Azt az egyszerűséget nem tudjuk visszahozni, de azt megtehetjük, hogy ragaszkodunk keresztény értékeinkhez, a karácsonyi ünnepkör megannyi szép szokásához, hiedelmeinkhez, és mindahhoz, amit az év legszebb ünnepe jelent egy keresztény ember számára. A törékeny üveggömb a kezünkben van: óvatosan helyezzük el a karácsonyfán…
Boncina-Székely Szidónia
