tiszta égbolt
kevés felhő
szórványos felhőzet
Üres ünnepek?!
Akárhogyan is számolom, karácsonyig még bő másfél hónap van, de máris megjelentek a nagyobb üzletekben az ünnep kellékei: karácsonyfadíszek, ezüstszarvasok, csokimikulások. Évek óta így megy ez, mégis képtelen vagyok hozzászokni ehhez a sietséghez. Szemünk alkalmazkodik a fényekhez, december közepére pedig elunjuk már az egészet. Egy kicsit olyan, mintha minden nap a legszebb ruhánkat öltenénk magunkra, és amikor igazán elérkezik az ünnep, nincs mit felvennünk már. Elnyűtt, rongyos ruhánkban állunk és fáradtan tekintünk körbe.
Az igazi ünnepek elvesztették értelmüket, az ajándékozás pedig nyűg lett. Kapható minden, s meg is vesszük, ami szükséges, nem várunk vele karácsonyig. Aztán szenteste előtt egy-két nappal futunk körbe, és fogalmunk nincs, hogy mit kellene ajándék gyanánt megvásárolnunk, mi lenne az, ami boldoggá tenné szeretteinket. Mert ez a szokás. Pilinszky szerint az ünnep nem csak „ránk köszönt”, az ünnepet ki is kell érdemelnünk.
Sokszor gondolkodom az ünnepek lényegén. Hiába akarjuk elhinni, hogy egyfajta megtisztulás, lelki békesség. Régen az volt, a régi emberek kívül-belül felkészültek az ünnepre. Év végi számadást készítettek, időt szántak arra, hogy családi körben odafigyeljenek egymásra. Mert talán más volt a világ. Márai Sándor szerint, ha ünnepelünk, mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Ha az ünnep elérkezik életünkben, akkor ünnepeljünk egészen. Tisztálkodjunk belülről és kívülről. Felejtsünk el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.
Manapság nekünk a vásárlási hóbort jut, a fejetlen rohanás, ami két hónappal korábban elkezdődik. De az is lehet, hogy csak nekünk furcsák a mai szokások, akik még különbséget tudtunk tenni ünnep- és hétköznap között, akik megízlelhettük az igazi ünnep ízét, ami, bár fakó volt, de azzal együtt vált felejthetetlenné és megismételhetetlenné. Mi, akik becsültük a kicsit, örülni tudtunk egy szem szaloncukornak, vagy az otthon, cukorból és tojásból készült habcsóknak. Mi, akiknél karácsony estéjén elvették az áramot és csillagszórót gyújtottunk. Vagy csupán azért, mert sokkal jobb volt gyereknek lenni, mint felnőttnek.
Pilinszky szerint a valódi ünnep: az idő és az öröklét érintkezése. Igaz, csak pillanatra tarthat, órákra vagy pillanatokra, de e nélkül a pillanat nélkül puszta körforgásba merül vissza naptárunk.
Esterházy pedig ekképp vélekedett: Az ünneptől azt várnánk el, hogy legyen! Végre valami ne tőlünk függjön, ne a jókedvünknek, szerencsénknek, boldogságunknak legyen kiszolgáltatva, hanem legyen: mint a természet. Mint a napsütés. Ez volna az ünnep – jön, amikor ideje van, harmónia és jóság nő a nyomában, és nemcsak jobbá változunk, de a másik jóságára is rálátunk.
Nagyálmos Ildikó
