Ünnepek között

Fórika Dóra
Becsült olvasási idő: 3 perc

Azt tapasztaltam környezetemben, hogy az év vége felé mindenki kimerült. Fáradt, vakációra és pihenésre szomjas embereket látok magam körül, akik alig várják, hogy az ünnepek alatt végre kicsit félretehessék a mindennapi problémákat. Ilyenkor a karácsonyi hajtásban és stresszben előfordul, hogy még többet dolgozunk, hogy az ünnep megfelelőképpen teljen, a jól megérdemelt pihenéssel. Az év végére ez a jutalmunk magunknak: pár nap a családdal, szeretteinkkel. Óévet búcsúztatunk, fejben is rendszerezünk, értékelünk, összegzünk. Célokat tűzünk ki jövőre: „Ezt másképp csinálom, ebbe belekezdek, ezt megveszem, ezt abbahagyom”.
Úgy gondolom, hogy az évnek azon struktúrája, miszerint a végén tartjuk a családi ünnepeket, mindig szép befejezést ad. A lezárással és pihenéssel töltött napokra szükség van. Jó, ha van időnk átgondolni, mi történt idén. Az elmúlt hetekben én is végigvettem az idei évemet: történt sok minden, voltak nagy pillanatok és mély pontok, viszont egy biztos pontra, a családra mindig támaszkodhattam. Hálás vagyok, hogy velük zárhatom az elmúlt évet is. 
A karácsonnyal és szilveszterrel járó mizéria, a vásárlás, a fa, az ünnepi készülődés, sütés-főzés bár okoz némi feszültséget, de a végeredmény valahogy mindig jól alakul. Már csak mosolygok azon, hogy minden évben elromlik a zserbó vagy a bejgli, minden évben gond lehet a fával – többnyire ferde lesz –, a szilveszteri programot/menüt mindig utolsó pillanatban egyeztetjük le. De már nem tudnám tökéletesre elképzelni az ünnepeket, mint ahogy a filmekben van. Számomra így, tökéletlenül tökéletes. Pont azért, mert a családdal és szeretteinkkel vagyunk, erről szól. A fa, az ajándék, az ételek, a dekor, a tűzijáték, a flitter-glitter, minden más csak külcsín. Ezek a napok arról szólnak, hogy kikapcsolódjunk, jól érezzük magunkat az év végén. 
Emellett úgy gondolom, a szeretet és család ünnepét nemcsak decemberben tarthatjuk. Néha évközben is megállhatunk egy kis időre, pihenni, gondolkodni, elszámolni, évet értékelni, mint a két ünnep között. Hiszem, hogy az év többi részében is lehet karácsony vagy szilveszter, giccs és felszín nélkül. Csak úgy, együtt azokkal, akikért hálásak vagyunk, akikre bármikor támaszkodhatunk. Tegyünk ezért a jövőben! Találkozzunk többet, ölelkezzünk többet, mondjuk el a másiknak, hogy fontos. Ne csak év végén. 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!